ÉGI ÜZENETEK

2013.11.05

Mennyei Atya: Jézus élete IX.  Serdülő és ifjúkora

Mennyei Atya: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Atyai szeretetem melegével köszöntelek benneteket. Szeretlek titeket tanítani, mert szavaimat örömmel és feszült figyelemmel, összeszedetten hallgatjátok. Ma Szent Fiam, Jézus serdülőkoráról és ifjúkoráról fogok beszélni.

A négy evangéliumban életének erről a korszakáról, 12 éves kora utáni időkről a nyilvánosságra lépéséig szinte semmit sem olvashattok Lukács evangélista e mondatain kívül: „Visszatért Názáretbe és engedelmeskedett nekik (mármint a szüleinek). Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, Isten és emberek előtti kedvességben.” Luk.3,51-52. Ez a szűkszavúság azért volt, mert azt akartam, hogy Fölkentem, Jézus Krisztus rejtve maradjon. 12 éves korában, mikor szülei rátaláltak a jeruzsálemi templomban, visszament velük Názáretbe, ahol tovább élte alázatos és munkás életét, várván Isten hívását, hogy kilépjen a névtelenségből. Serdülőkora és ifjúkora arra volt jó, hogy kortársainak megmutassa, hogyan kell az Én akaratom, a Teremtő Isten akarata szerint élni, hogyan kell a tízparancsolatot betartani. Miként kell az embernek tisztelni a szüleit, engedelmeskedni nekik, hogyan kell legyőzni a kísértéseket és helyes értékrendet felállítani maga elé: első helyen áll Isten, második helyen a család, a felebaráti szeretet, harmadik helyen a munka és mindezek után következik a pihenés, szórakozás. Életének ez a szakasza követendő példa minden korok ifjúságának. Zsenge fiatalkorával alátámasztja a közismert latin szavak igazságát: „Ora et labora!” – Imádkozzál és dolgozzál!

Drága Engesztelőim! Szeretném közelebb hozni nektek az én serdülő fiacskámat. Ezért eszközöm előtt feltárom e bájos kornak egy-egy esetét.

József már egész kicsi korától megengedte, hogy ott lehessen a műhelyében. Megtanította neki az ácsmunka és asztalosmunka minden fogását. Keze egyre ügyesebb lett. 13-14 éves korában már úgy dolgozott, mint egy férfi. Egyre többen jöttek Józsefhez, az ácshoz a rendelők, mert Jézus oly szelíden, kedvesen köszöntötte őket, hogy mindig újra és újra kívánták látni és hallani. Történt egyszer, hogy egy názáreti ember eljött asztalt rendelni. József szabadkozott, hogy olyan sok rendelés jött össze, csak 2 hónap múlva lesz kész. – Az már késő – mondta a férfi, mert hamarosan sok vendége jön, és terített asztallal kell várnia őket. Jézus, a 14 éves fiú bátorítóan rámosolygott és így szólt nevelőatyjához: „Csak nyugodtan vállaljuk el Atyám, Én 2 éjszaka fennmaradok és elkészítem.” Így is történt. Feláldozta a pihenést és 3 nap múlva átvehette a rendelő a kis „inas” mestermunkáját. Felesége még aznap este hálából egy nagy tál gyümölccsel kedveskedett Jézusnak.

A jóságos József örült, hogy fia segít neki a műhelyben, de azért aggódott, mikor látta, hogy ebben a zsenge korban túlhajszolja, megerőlteti magát. Hiszen más fiatal még játszik, szórakozik az ő korában

Jézus szeretett Édesanyját sem hanyagolhatta el. Tudta, hogy sokat fáradozik értük, és azt is érezte, hogy mint anya, erősen vágyódik az Ő jelenléte után. Ezért napközben gyakran átment hozzá, mikor főzött, mosott vagy szőtt-font. Máriának nagyon jó szíve volt, mélyen együtt érzett a náluk szegényebb szomszéd családdal, nem egyszer kisegítette őket. Egyik nap az egyik rendelő hálából nagy halat hozott Józsefnek a szép munkájáért. Mária azonnal elkészítette ebédre. Hallevest és sült halat tett az asztalra. A maradék legszebb szeleteket egy tálra rakta, egy lábost megtöltött levessel, és hívta a műhelyéből Jézusát.

Így szólt hozzá: „Kisfiam! Vidd át ezeket a falatokat Rebeka néniékhez. Oly ritkán kerül az asztalukra ilyen finomság. Várj! Kenyeret is sütöttem, hadd tegyem még a tetejére.” Az engedelmes Jézus boldog volt, hogy segíthet a szomszéd családon és már indult is hozzájuk. Köszönés után így adta át az ételt: „Rebeka néni! A mama küldi ezt az ebédet, fogyasszák el, jó étvágyat kívánok. De előtte az Örökkévaló áldását kérjék rá.” A szegény asszony csak nézte a pirosra sült halakat, a ropogós friss kenyeret és szeme megtelt örömkönnyekkel. Hálás szeretettel simogatta meg Jézus arcát.

Bizony a Szent családnál is nem egyszer fordult elő, hogy szűkölködtek. Elérkezett a vacsoraidő és nem volt mit az asztalra tenni. Mária bízott Fia isteni erejében, kérlelő tekintettel nézett rá: „Fiam, nincs ennivalónk!” Erre Szent Fiam benső szóval kérlelt Engem, hogy segítsek rajtuk. Küldtem is egy jólelkű teremtményt egy nagy tál étellel.

Drága Gyermekeim! Jézus nemcsak benső beszélgetéssel volt kapcsolatban Velem, Atyjával, hanem rendszeresen Édesanyjával és nevelőatyjával együtt imával kezdték a napot, és imával fejezték be, minden étkezés előtt áldásomat kérték és minden étkezés után hálát adtak nekem. A Miatyánkot először szüleinek tanította meg. Amikor ott tartott benne, hogy „Legyen meg a te akaratod, amint a Mennyben, úgy a földön is…”, jelentőségteljesen megállt egy kicsit, hogy kiemelje nekik, milyen fontos, hogy mindenben az Atya akaratát teljesítsék.

Még nagyon fiatal volt, mikor József meghalt. Ahogy telt az idő nevelőatyja egyre jobban elgyengült. Ágynak esett, és ápolásra szorult. Mária nagy szeretettel, szívében mély fájdalommal gondozta. Az ács- és asztalosmunka mind a még nagyon fiatal Jézusra maradt. Ahogy ott a műhelyben kitartóan, elmerülve dolgozott, nyílik az ajtó és belép Édesanyja, szomorúan, felzaklatva és így szól hozzá: „Ó, Jézus, gyere gyorsan, nagyon rosszul van.” Ő engedelmesen levette kötényét és belépett a szomszédos szobába. Ott van nevelőapja egy ágyon sok párnával feltámasztva. Haldoklik. Szinte élettelenül, mozdulatlanul fekszik, kapkodja a levegőt. Jegyese simogatja a kezét, letörli verítékét a homlokáról, egy kis vízbemártott kendővel megnedvesíti kicserepesedett ajkát. Jézus átöleli, kisség felülteti, hogy visszategye a párnákra, melyekről lecsúszott. Könnyeit alig tudja visszatartani. Ránéz Édesanyja kisírt szemeire és ahogy ott mellette áll, átöleli és csak ennyit mond: „Mama, próbálj megnyugodni, és fogadd el Isten akaratát.” Majd leül az ágy szélére és megcsókolja József kezét. Közel hajol hozzá, és a következő zsoltárt mondja el neki búcsúzóul: „Mily szeretetreméltóak a te hajlékaid, ó, Uram! Lelkem vágyakozva eped az Úr udvaraiba… A veréb is otthont talál magának, a fecske fészket, hogy kicsinyeit oda rejthesse, oltáraidnál, Seregek Ura, én Istenem és Királyom! Boldogok, akik a házadban laknak… Boldog az az ember, akinek ereje Benned gyökeredzik, szívében elhatározza, hogy felmegy a siralmak völgyéből a választott helyre. Ó, Uram, hallgasd meg imámat.” (Zs.84.)

Végül megköszönte Józsefnek, hogy jó atyja volt itt a földön, és tisztaságos jó jegyese volt Máriának, az Ő édesanyjának. A haldokló lélegzete egyre nehezebbé válik, szemei elhomályosodnak. Jézus megígéri Józsefnek, hogy hamarosan elmegy érte és a pátriárkákért a pokol tornácára és felviszi őket a Mennybe. Ezt már hangosabban mondja, hogy még meghallja, mert József máris nagyot sóhajt és kileheli lelkét.

Anya és Fia ágyára borulnak és fájdalmasan felzokognak.

Már elmúlt Jézus 20 éves, mikor egyre többen kérdezgették Máriát, hogy fia mikor választ magának jegyest. Hiszen olyan szép, fiatal és egészséges. Bármelyik leány boldog lenne mellette. Hiába mondogatta a kíváncsiskodóknak, hogy neki más a hivatása, nem tudták felfogni. Nem mondhatta, hogy Ő a várva-várt Messiás, nagy küldetése van. Volt, aki egyenesen Jézusnak tette fel a kérdést: – Itt az idő a családalapításra, mire vársz? Volt olyan anya, aki kinézte Őt a saját lánya számára, boldogan elfogadta volna a szelíd és szorgalmas ácsot vejéül.

Ellenségem, a Gonosz is bevetette magát. Egyik este barátjával, akivel a zsinagógában ismerkedett meg, vacsora utáni sétát tettek a városban. Miközben hosszú beszélgetést folytattak, az utolsó házból kilépett egy hiányos öltözékű szép nő, és nyájas szavakkal be akarta csalni őket magához. De Jézus átölelte barátja vállát, és hátat fordítva elsiettek onnan. Az Én szűzi szent Fiam azonnal legyőzte a kísértést, a bűnnek még az árnyéka se esett rá. Ifjúsága éveiben, ahogy közeledett nyilvánosságra lépésének ideje, egyre többet gondolt fenséges megbízatására, megváltói hivatására, amiért vállalta az emberré válást.

Drága porszem Gyermekeim! Szeretném bemutatni nektek a még nagyon fiatal, 16 éves Jézust. Fölöttetek e pillanatban megnyílik a mennyezet, és egy hosszú fénysugáron messze a távolban egy pici fényes emberalak látszik. Ahogy közeledik, egyre nagyobb lesz, és mire ideér elétek a padlóra, egy nyulánk, magas fehér ruhás ifjút láttok, aki nem más, mint a 16 éves Jézus. Ruhája bokáig ér, derekán aranyöv, fején fehér liliomokból font koszorú. Égi virágokból készítették az angyalok. Barna, hullámos haja majdnem a válláig ér. Arca már nem olyan kerek, mint kicsi korában volt, hanem ovális, de még rajta van a gyermekkor hamvas bája és ártatlansága. Szelídség és szépség sugárzik róla. Tengerkék szemei átható tekintetet kölcsönöznek neki. Kezében egy nagy csokor fehér liliomot tart. Kedvesen rátok mosolyog, Engesztelőim, és így szól hozzátok: „Drága Kistestvéreim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Azt kérem tőletek, hogy ne csak a szeretetben és szenvedésben kövessetek Engem, hanem a lelki tisztaságban is. Törekedjetek a tökéletességre, és ezt csak úgy tudjátok elérni, mivel gyengék és gyarlók vagytok, hogy a bűnbánat szentségére támaszkodtok, amit alapítottam nektek. Menjetek gyónni, minél gyakrabban, ameddig csak lehet. A szentgyónást hamarosan el fogják törölni. Azzal indokolják majd, hogy a fülbegyónás idejétmúlt, nincs rá szükség, nem kell közvetítő, elég, ha Istennek bánjátok meg bűneiteket. Ne higgyetek nekik! Eltüntetik a Szentírásba foglalt szavaimat. Az apostolokra ráleheltem és így szóltam: „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” Ezt fogják megszüntetni. De legbátrabb papfiaim nem hagynak benneteket szentgyónás nélkül. Rejtekben fogják biztosítani nektek a gyónás lehetőségét. Ezeket a liliomokat nektek hoztam. Körbemegyek, nyissátok ki szívetek ajtaját, hadd helyezzem bele ezt a tisztaságtól sugárzó jelképet. Ez jutassa eszetekbe, hogy a legparányibb foltot sem tűrhetitek meg lelketeken. Ezután még teszek valamit veletek. Leveszem fejemről a liliomkoszorút és rápróbálom a ti fejetekre. Szeretett Kistestvéreim, ezzel a mozdulattal már előre gyönyörködöm benneteket, hogy milyenek is lesztek mellettem a Mennyben tökéletes tisztaságotokban. Atyám és Én, ahogy itt állunk, nagy szeretettel átöleljük egymást, és mindketten felemelve áldást osztó jobb kezünket megáldunk az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.11.12 Jézus:

Jézus élete X.  A nyilvános fellépés kezdete

Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Az utóbbi égi tanítással lezárult gyermekkorom. Nyilvánosságra lépésem kezdetéről szeretnék beszélni nektek. Először a hivatásomat fogom kifejteni előttetek. Mivel Isten és ember voltam és vagyok egy személyben, magamban hordozom Isten lelkét. Úgy ismerem Őt, ahogy fiú ismeri az atyját, és a bölcsességnek és tudásnak minden kincse rejtve van bennem. Nem földi ember oktatott és képzett, hanem Isten tanítványa voltam. Az isteni ihlet bennem van, de nem úgy, mint a prófétáknál, hogy fel-fel csillan, majd eltűnik, hanem az örök Igének végtelen, szakadatlanul ragyogó világossága. Atyám hatalma működik bennem, mindig az Ő akaratát keresem, az Ő szolgálatában járok, az Ő parancsait teljesítem. Az Én alapvető jellemvonásaim: a szeretet, a jóság, a bőkezűség, az igazság szeretete. Én is emberek közt éltem, mint ti, csak így ismerhettem meg az örömöt, a szomorúságot, a fáradalmakat, a résztvevő szánalmat, a szent felháborodást a gonoszság ellen, a szakadatlan küzdelmet, a hűtlen hálátlanságot és az ámítást, a gyötrelmeket és a véres halálfélelem vergődését, a kínszenvedést és a halál borzalmait. Sírni is tudtam, mint ti, mikor emberi szenvedést láttam. Vallásalapító voltam, mint sokan mások, de a többiek csak egyetlen egy néphez, fajhoz, korhoz beszélnek, az Én szavam viszont az egész emberiséghez szól. Mint Isten Fiának, nem lehetett más rendeltetésem a földön, csak az, hogy megalapítsam Atyám országát, és megváltsam az emberiséget bűneiből.

Előhírnököm volt Keresztelő Szent János, akit sokan hallgattak e forrongó, messiás-váró világban.  30 éves voltam, mikor elérkezett színrelépésem ideje. Már csak ketten éltünk Édesanyámmal a názáreti házban. Az Én ácsmunkámból tartottuk fenn magunkat. Közeledtek a búcsúzás percei. Mária könnybelábadt szemmel tette elém utoljára vacsorámat. Tarisznyámat megtöltötte az általa sütött friss kenyérrel. Egy kis bort is csomagolt nekem az útra. Evés után imádkoztunk, és Ő átölelte derekamat, arcát a szívemhez szorította. Csak néztünk egymás szemébe és e tekintetből is megértette, hogy már nem várhatok tovább. Kezét, homlokát megcsókoltam, megköszöntem neki, hogy világra hozott, és szeretettel felnevelt. Kikísért a kapuig. Megígértem, hogy utamról gyakran haza fogok térni hozzá. Kértem, engedje, hogy a rokonok odaköltözzenek hozzá, ne maradjon egyedül. Letérdeltem előtte, hogy áldjon meg a hosszú út előtt. Majd Ő is térdre ereszkedett és Én kezemet feje fölé helyeztem és megáldottam. Elkezdődött az Evangéliumot hirdető utam, mely kereszthalálommal fog befejeződni. Rokonaim, mikor hallottak távozásomról, azzal tetézték Mária fájdalmát, hogy Engem engedetlennek, csavargónak neveztek előtte, aki puszta kalandvágyból ment el. Szerintük otthon kellett volna maradnom, és gondoskodnom Anyámról, folytatnom apám mesterségét.

Első utam a Jordán folyó felé vezetett. Közben benső beszélgetéssel kértem Atyámat, hogy sugallat formájában világosítsa fel keresztelő Jánost érkezésemről, Ő ezt meg is tette. János már alig várta, hogy meglásson Engem. Amint odaértem, egy pillanatra megállt a kereszteléssel és rám mutatva így kiáltott fel a nép előtt: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Íme az, akiről már sokat beszéltem nektek… Utánam jön a férfiú, aki megelőzött engem, mert előbb volt nálamnál, kinek nem vagyok méltó saruszíját megoldozni… Én vízzel keresztelek, a Krisztus pedig Lélekben keresztel.” Kértem Jánost, ahogy elé álltam, hogy kereszteljen meg. Ő először szabadkozott, hogy méltatlan erre, inkább Én kereszteljem meg őt, de mivel a Szentlélek felvilágosította, szótfogadott. Ahogy belemerítette edényét a folyóba, és rám öntötte a vizet, hirtelen hófehér galamb száll a fejem fölé, a Szentlélek. A körülállók közben Atyám hangját hallották a felhőből amint ezt mondta:

„-Ez az Én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Az Atya hangja ámulatba ejtette a jelenlévőket. Így szóltak egymáshoz: -Valóban ez lesz az igazi Messiás!

Egy ideig még ott maradtam Jánosnál és kértem, hogy készítse fel őket a fogadásomra, arra, mikor majd népemnek beszélni fogok Isten Országáról, és elkezdem kinyilatkoztatni magam, mint Isten Fiát. Ezután a pusztába mentem. Elhagyván a Jordánt át kellett mennem a Jerikói síkságon és a várostól Jobbra föl kellett kapaszkodnom a ma „Negyvennapi”-nak nevezett hegység lejtős lépcsőjén. Ez a tömör sziklahegy óriási vöröses mészkődarab, melynek 5 gúla alakú csúcsa van, mély szakadékokkal elválasztva. Lejtőibe az időjárás viszontagságai barlangokat ástak. A legmagasabb csúcs barlangja volt az Én menedékem a pusztában. E csúcs alatt terült el Júdea pusztasága és innen látszik csillogni a Holt tenger tükre. Erre már minden szikla, a növényzet gyér. Ha innen letekintettem a Jordán völgyére, láthattam a tömeget, aki mindenfelől tódult Jánoshoz keresztelkedni.

Azért mentem a pusztába – kedves Gyermekeim –,  hogy az ottani megpróbáltatásokkal és kísértésekkel előkészítsem magamat az előttem álló küzdelmekre, szenvedésekre, áldozatokra. Nagyon egyedül éreztem magam ezen a rettenetes helyen, magamra hagyva, távol az emberektől. Atyám ezért az ott élő vadállatokat elküldte hozzám. Nem bántottak. Szelíden hozzám simultak, engedték megsimogatni magukat, szeretgettem és gyógyítgattam őket. A madarak is körülvettek. Vállamra és kezemre szálltak és dicsőítő énekeket csicseregtek Istennek. Az időjárás viszontagságai nagy szenvedést okoztak nekem. Hol jeges szél fújt, hol szakadó eső esett, hol forró sziklák égették a talpamat. Sarum levált a lábamról, és mezítláb mentem éles sziklákon és tüskés bozótokon. Sehol egy csepp vizet nem találtam, szájüregem, nyelvem egészen kiszáradt, ajkam kicserepesedett. Éhes voltam a végtelenségig. Sehol egy szál gyümölcsfa, se egy búzakalász. 40 napig böjtöltem: nem ettem és nem ittam semmit. Az Egyház nektek, mai gyermekeimnek elrendelte a nagyböjtöt, mely abból áll, hogy a péntekeken megtartóztatjátok magatokat a hústól, azután hamvazószerdán és nagypénteken csak 3-szor étkeztek. Ez aránytalanul kevés lemondás ahhoz képest, amit Én tettem, de az emberiség tömege ennyire se képes, mint ti. Ezt a nagyon kemény, szigorú böjtöt a pusztában felajánlottam azokért a teremtményeinkért, akiknek a gyomra az istene és nem elégszenek meg a szükséges táplálékkal, hanem a válogatott ételeket hajszolják, és ezzel a torkossággal megbántják Atyámat.

Ó, drága Kincseim! Most azokhoz szólok, akik a legmesszebbmenőkig igyekszenek az áldozatokban követni Engem. Akik irántam és a mentenivaló lelkek iránti szeretetből egyre több élvezeti cikkről vagy ínyencségről, kedvenc ételeikről képesek lemondani vagy rendszeresen, hetenként néhányszor vagy minden nap böjtölnek. Áldottak legyetek, Követőim! Jutalomból megadom nektek az erőt az ördög és kísértései legyőzéséhez. És most elmondom a 40 napos böjtöm a pusztában hogyan erősített meg Engem a kísértések legyőzésében.

Közeledett felém ellenségem, s mivel nem tudta biztosan, hogy Isten Fia vagyok, meg mert kísérteni. Miközben jött, úgy érezte, hogy egyre jobban elgyengül jelenlétemtől. Úgy tett, mintha sajnálna, hogy éhezem. Köveket adott a kezembe, hogy változtassam át kenyérré. Én így feleltem neki: „Nemcsak kenyérrel éle az ember, hanem minden igével, ami Istentől származik.” Megmagyaráztam neki, hogy ő meg van fosztva Isten kegyelmétől, ezért nem is érti Isten igéjét, örök halál az osztályrésze. Dühösen elviharzott.

Csakhogy ellenségem nem ismert Engem, Isten Fiát eléggé, azt hiszi olyan vagyok, mint a többi ember, elbizakodok saját akaraterőmtől és ebből kiindulva visszatért. Igen, ti gyermekeim hajlamosak vagytok arra, hogy ha legyőztök egy kísértést büszkék lesztek az erőtökre. Van egy asszony, aki szűzi tisztaságban ment férjhez és csak teltek az évek, évtizedek és soha sem csalta meg a férjét. Arra gondolt: „Ó, mennyivel jobb vagyok, mint a kolléganőim, mindegyiknek van valami barátja a férje mellett. Lám-lám! Nincs olyan akaratuk, mint nekem. Mennyivel erősebb az én lelkem!” Történt egyszer, mikor egyedül volt otthon meglátogatta élete első szerelme. Órákig beszélgettek és fellobbantak a régi érzelmek. Nem telt bele két hét, férjének valami hazugságot kitalálva autóba ült és meglátogatta fiatalkori szerelmét a balatoni nyaralójában. Vigyázzatok, gyermekeim, mert hiúságotok és elbizakodottságotok ingerli arra a gonoszt, hogy újra és újra megkísértsen benneteket.

Bizony hozzám, Isten Fiához is visszajött kísérteni. Felvitt egy magas torony tetejére és ezt mondta Nekem: „Ha te Isten Fia vagy, vesd le magadat a mélységbe, mert írva vagyon, hogy angyalainak parancsolt felőled és kezeikben hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat.” Én így válaszoltam neki: „Ne kísértsd, Uradat, Istenedet!” Ezzel a kísértéssel azt akarta sugallni Nekem a Sátán, hogy mint Messiás, ejtsem bámulatba a népet, hogy a toronyból lezuhanva, mintha az égből szállnék, épen érkezzek közéjük a földre, mintegy bizonyítva, hogy Én vagyok az Isten Fia.

A gonosz sehogy se tudott beletörődni, hogy nem bír velem. A pusztabeli és a templomi jelenet után következik a hegység. Felvitt Engem egy magas hegy tetejére és megmutatta Nekem a szemhatár négy világtáján elterülő királyságokat és birodalmakat, és azok földi dicsőségét. Azt mondta, hogy ha leborulva imádom őt, mindent nekem ad. Javaslatára ezt válaszoltam: „Távozz Sátán, mert meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Erre egészen dühbe gurult, és dúlva-fúlva eltávozott.

Drága, szeretett Engesztelőim! Akartok-e nekem segíteni lelkeket menteni a Gonosz kísértéséből? Akkor gyertek velem, Jézusotokkal. Először Édesanyám rátok adja a megszentelő kegyelem fehér ruháját. Emeljétek fel a kezeteket, hogy fel tudja húzni nektek. Mindegyiketek ruháján szikrázó fényből egy fehér liliom van, a szívetek fölött. Ez a mennyei ruha védelmet ad nektek. Gyertek! Indulunk. A pusztában vagyunk egy hegy tetején. Koromsötét van, de a fényliliom megvilágítja a mély völgyet, ahol hemzsegnek az emberek. Egy vastag, hatalmas zöldes-barna kígyó körülöttük tekereg fején egy csillogó korona. Szájából undorító démonok szállnak ki, rátelepednek az emberekre, egészen ellepik őket. Fülükbe kísértő szavakat suttognak. Szegények nem látnak semmit a démonokból, úgy érzik, gondolataik vezetik őket. Ezeknek a csábításoknak hatására egyesek féktelenül elkezdenek falni, habzsolni és sosem laknak jól. Mindig többet kívánnak. Rosszul lesznek, könnyítenek magukon, és kezdik előről az egészet. A ruha már szétreped rajtuk, alig tudnak szuszogni, mozogni. Másokat ivásra ingerelnek a gonoszok. Töménytelen sok szeszes italt elfogyasztanak. Leesnek a lábukról, a sárban hemperegnek, de a konyakos üveg ott van, a kezükben. Két férfi az alkohol mámorában dulakodik, csillan a kés valamelyiknek a kezében. Elhaló sikoly hallatszik. Egy férfi életét kockáztatva veszélyes, vakmerő mutatványt produkál, a többiek ámulva nézik, mit művel a 10 emeletes ház tetején, de megbillen, lezuhan, és mi egy tompa puffanást hallunk. Nézzétek csak, mit művel a gonosz egy szerénynek látszó fiatalemberrel? Azt suttogja neki, hogy miniszter is lehet belőle, ha éles eszét maximálisan kihasználja. Már 4 diplomája van, és 6 nyelven beszél. Hatalomszerzés a rögeszméje. Nincs ideje szüleire, testvéreire, barátaira. Most az 5. diplomája megszerzésére készül.

Drága Gyermekeim! Ezek a szegény, becsapott gyermekeim az álnok kígyó szorításában vannak, a pokol felé haladnak. Isten nélkül élnek, elmerülve a világ örömeiben. Képtelenek a kísértésekkel szembeszállni. Segítsetek nekik! Imádkozzátok el értük a Szent Mihály arkangyalt” és a „Most segíts meg Mária”-t. Forduljatok meg! Az égből hófehér lovon érkezik Szent Mihály arkangyal kezében kivont karddal. Mögötte angyalok hosszú sora repül. Szent Mihály a nagy kígyó fölé vágtat, kardja hegyével megérinti és az köddé válik. Az angyalok felemelt kardjukkal közelednek a gonosz démonok felé és egészen a pokolig űzik őket. A bűnben eddig elmerült emberek most felállnak, szinte megdermednek, nem értik, mi van velük. Mennyei Édesanyátok, az Üdvösség anyja leszáll mellénk a hegyre. Kebléből kiemeli szeretetlángtól ragyogó, virágkoszorús Szent Szívét. Szeretetlángjából minden ember szívébe egy fénysugarat küld, a bűnbánat szimbólumát. A legtöbben térdre borulnak és megbánják bűneiket. De vannak köztük kőszívűek, akikről lepattan a fénysugár és üres lélekkel, dühösen, elégedetlenül hazasietnek. A megtértek új életet kezdenek. Nem értik mit történt, de valami mélyen megindította őket és e lelki változásban Isten útját látják.

Kedves Követőim! Köszönöm, hogy eljöttetek Velem és így ma is sok lelket mentettetek. Megáldalak benneteket a felebaráti szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.11.19 Szentlélek:

Jézus élete XI.  Első apostolok, Kána, Jeruzsálem

Szentlélek: Kedveseim! Elmondom nektek, mi történt Jézus megkeresztelése után. A Keresztelő, mint ahogy Jézus kérte tőle egyre többet beszélt a népnek Róla, Isten bárányáról, aki elveszi a világ bűneit. Mondogatta a farizeusoknak, hogy nem a napjában kétszer áldozott báránynak az áldozati oltáron kiömlő vére fogja megtisztítani a népet, hanem ez itt: az igazi Bárány. És nem győzte hangoztatni a köré gyűlő tanítványainak, hogy „Láttam a Lelket, mint galambot leszállni az égből, és rajta maradt… Láttam és tanúságot tettem, hogy ez az Isten Fia.” De népének megkeményedett lelke visszautasította szavait. Csak az egyszerű, szelíd, jószándékú kisebbség fogadta el. Sokan így gondolkodtak: Hogyan lehetne a várva várt dicső Messiás ez az egyszerű názáreti ács? Jézus még nem mutatta meg magát, nem prédikált, így a nép megbámulta, de nem értette.

Jézus egyelőre ott sétálgatott a Jordán partján. A Nap éppen nyugovóra tért, a folyó felett pirosra festette a felhőket és a víz tükrét. Ott állt keresztelő János, és két tanítványával beszélgetett. Észrevették a Názáretit és ő lelkesedésében újra felkiáltott: „Íme, az Isten Báránya. Erre mindketten Jézus után eredtek. Ő érezte, hogy követik, megfordult és kérdezte tőlük: „Mit akartok?” Ők megkérdezték, hogy lakik, és Ő meghívta őket. Az egyik András volt, a másik János, a későbbi szeretett tanítvány. Gyermekeim, őt ismeritek a Szentírásból, ő írta a 4. evangéliumot. Hosszan beszélgettek Isten országáról, a Messiásról, aki elhozza majd a népnek az üdvösséget. Jézus szavai világosságot gyújtottak bennük, egészen felvillanyozta őket. Másnap reggel András, aki szintén galileai volt és halász, hazaszaladt és elhívta Simont is e szavakkal: „Megtaláltuk a Messiást.” A Mester rátekintett Simonra, és Péternek, kősziklának nevezte. Akkor még nem magyarázta meg neki ennek az új névnek nagy jelentését, a rendeltetést, amit ez takar. Már három tanítványa volt, útnak indult Galilea felé. Ott Fülöppel találkozott, aki Péternek és Andrásnak falubelije volt, Betszaida nevű faluban lakott. Néhány kedves szóval nagy hatást gyakorolt rá, és így hívogatta: „Kövess Engem!” Fülöpöt is elragadta társainak ébredező hite és lelkesedése, és mikor találkozott Natánaellel, boldogan mondta neki, hogy megtaláltuk Jézust, Názáretből. Natánael kételkedve kérdezte: „Ugyan mi jó jöhet Názáretből?” Ugyanis az igazhitű ortodox zsidók megvetették Názáretet, jelentéktelen helynek tartották. Fülöp csak bíztatta: Gyere és lásd Őt. És mikor Natánael a Mester elé lépett, ennyit mondott neki: – Íme, az igaz izraelita, kiben nincs álnokság!

-Honnan ismersz? –kérdezte Natánael csodálkozva. Jézus így válaszolt: -Mielőtt Fülöp téged hívott volna, láttalak, mikor a fügefa alatt voltál.

Ez teljesen meggyőzte arról, hogy a Názáreti Isten Fia, Izrael királya. Jézus meghatódva mondta ekkor: -Bizony, bizony mondom nektek, látni fogjátok megnyílni az eget és föl és leszállni Isten angyalait az Emberfia fölött.

Jézus két-három napig Fülöpnél tartózkodott tanítványaival együtt és innen a kis Kána városába sietett. Apja rokonai Édesanyját és őt menyegzőre hívták. Mária már napokkal előbb odaért, mert a rokonok meghívták. Jézus is megérkezett tanítványaival. Anyja és Fia nem egymás mellett ültek. Mária a többi asszony társaságában volt. Észrevette, hogy a jegyespár zavarban van, elfogyott a boruk. Megsajnálta őket, segíteni akart. Ezért odament Szent Fiához, és ismervén mindenhatóságát, kérte, hogy tegyen valamit. Lehet, hogy nemcsak segíteni akarás vezérelte, hanem a vágy, hogy Jézus mutassa már meg hatalmának erejét? Jézus szelíden figyelmeztette, hogy még nem jött el az ő csodáinak ideje. János evangélista ezt így fogalmazta meg: „Asszony, mi közöm nekem és neked ehhez?… Miért sürgetsz engem? Az én időm még nem érkezett el.” Azt akarta érzékeltetni Máriával, hogy neki, Jézusnak elsősorban nem a földi érzésekkel kell foglalkoznia, hanem csakis Atyjának kell engedelmeskednie. De látván Édesanyja könyörgő szavait, teljesítette kérését. Már csak azért is, mert meghatotta a készséges, gyors anyai intézkedés a szolgák felé, és a bizalom Fia irányába.

-Amit nektek mond, cselekedjétek! – mondta nekik. Ezek után Jézus, a szerető Fiú intett a legényeknek: – Töltsétek meg a 6 kővedret vízzel! – Merítsetek most – parancsolta- és vigyétek a násznagynak. Amint az megkóstolta a borrá vált vizet, hivatta a vőlegényt, és így szólt:

-Minden ember először a jó bort adja, és miután megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te pedig, mindeddig tartogattad a jó bort.

Tudjátok, drága Engesztelőim ez a kedves lakodalmi jelenet több dologra felhívja a figyelmeteket. Először is arra, hogy ha valami nagy kérésetek van, legnagyobb közbenjárótokhoz, a Szűzanyához folyamodjatok. Jézus annyira szereti őt, hogy nem akar Neki ellenállni, és ha kér nektek valamit, azt Jézusa teljesíti, amennyiben lelketek javát szolgálja.

Másodszor ez a kánai menyegző bemutatja üdvözítőtök derűs, vidám oldalát. Szeret emberek között lenni, mértékadóan enni-inni, mosolyogni, nevetni, beszélgetni. Örül a rokonokkal való találkozásnak. Nem búskomor, kesergő, pesszimista alkat, hanem hálás Istennek a földi életért, hogy értetek emberré válhatott. Megmutatja kortársainak és a jövő nemzedékének is, hogy a szórakozás alatt is józannak kell maradni, tudni kell, hol a határ. Kicsinyeim! Emlékezzetek a lakodalmakra, melyeken résztvettetek! Hányan leitták magukat a sárga földig, a rosszullétig, nem ismerve a mértékletességet. Hány és hány diszkózó fiatal süllyed szórakozás címén az erkölcstelenkedés, paráznaság bűnébe! Jézus bemutatja, hogyan kell vidáman szórakozni, jól érezni magatokat, kultúráltan.

Azután e kedves kánai jelenetnél egy kicsit gondoljatok saját lelketekre. Miközben elmélkedtek Jézus első csodáján, kérjétek, hogy amint a közönséges vizet finom nemes borrá változtatta, úgy alakítsa át a szentségek segítségével a ti gyarló, visszaeső, csetlő-botló, bűnös lelketeket tisztává, ragyogóvá, buzgóvá, ellenállóvá a kísértésekkel szemben.

Azután képzeljétek el, hogy Isten országa, melyet alapítani fog, szintén menyegző – Isten és az emberiség egyesülése. Krisztus a ti örök vőlegényetek, aki mindenkit meghív erre a frigyre.

Hallgassátok meg, mit ír János próféta a Jelenések Könyvében a Bárány menyegzőjéről!

Úgy hangzott, mint hatalmas tömeg moraja: „Alleluja! Megkezdte uralmát Urunk, Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük, mert eljött a Bárány menyegzőjének napja. Menyasszonya felkészült. Megadatott neki, hogy ragyogó, fehér patyolatba öltözzék.” A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti.

A kánai menyegző után Jézus nem megy haza Názáretbe, hanem édesanyjával és tanítványaival Kafarnaumba megy, ahol háza volt Péternek. János, András, Fülöp is Betszaidában laktak, Kafarneumhoz közeli településen. Jézus csak azért ment ide, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot tanítványaival, és hogy Péter házát, mint tartózkodási helyet előkészítse magának. Hamarosan megint útnak indult. Az volt a terve, hogy a fővárosban, Jeruzsálem templomában föllépjen ünnepélyesen és nyilvánosan a nép és a papság előtt. Tanítványai is vele mentek. A híre egyre jobban terjedt az emberek között. Ahogy haladt, egyre többen mutogattak rá – „Ez Jézus, a názáreti próféta.” Akkor nemcsak ők mentek a főváros templomába, hanem özönlöttek a zsidók mindenfelől a pászka ünnepe alkalmából. Megdöbbenve tapasztalták, ahogy beértek a hatalmas templom udvarába, hogy a tágas tornácokban zsibongva jár, kel a nép. A pénzváltók itt állították fel bankjukat. Csordákba hajtották ide a juhokat, teheneket, bikákat. Kalitkákba, ketrecekbe, állványokon helyezték el a madarakat. Mások édességeket, csecse-becséket teregettek ki az asztalaikra. A templomudvar tömve volt árusokkal és vásárlókkal. Ez a látvány megbotránkoztatta Jézust. Szabadjára eresztette szent haragját, ostor fon, kikergeti az árusokat, a kufárokat, az állatokat kihajtja, szétszórja a pénzváltók pénzét, fölfordítja az asztalokat, és közben kiabálva mondja: „Vigyétek el innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Ezt egymaga tette, és senki se mert rászólni. Fönség és erély, hatalom sugárzott belőle. Az első döbbent percek után följelentették a templom őreinek. Kérdőre vonták, hogy miért tette: Ő így felelt kezét mellére téve: – Bontsátok el ezt a templomot, és harmadnapra felépítem azt.

A zsidók így méltatlankodtak: -Micsoda? 46 évig épült ez a templom és te 3 nap alatt fogod azt felépíteni?

Gyermekeim! Eltűnődhettek azon, hogy ma mit szólna Jézus, ha köztetek élne, és belépne a legnagyobb zarándokhelyek bazársorai közé? Vajon ma is szétverne az árusok között? A sok fényes, giccses árucikk elvonja a figyelmet az áhítatról, az imádkozásról.

Drága Engesztelőim! Én a Szentlélek Isten egy misztikus képet mutatok nektek. A ti Úr Jézusotok megdicsőülten elindul városaitokban, és falvaitokban apostolokat gyűjteni magának. Este 10 óra van. Világít a villany a házakban. Benéz egy kivilágított ablakon. A családapa ül az internet előtt és már órák óta érdeklődésének megfelelően elmerülten kattintgat, a vacsoráját is ott költi el. A feleség egy romantikus TV filmet néz. Az 5 éves ikrek a televízió előtt ruhástól a fotelben alszanak. Jézus szomorú, nem hallják a kopogását. Bánatosan továbbmegy. Az egyik házban a konyhaablak van kivilágítva. Zaj, ricsaj, veszekedés hallatszik ki. Röpülnek a tányérok és a palacsinták. Az anyós és menye ordítoznak egymással. Itt már be se kopog, hiszen ők ellenségem gyűlöletében élnek, hogy is vállalnának apostolkodást? Még egy kísérletet tesz, abban reménykedve, hogy talán sikerül ebben a 21. században apostolra találni. A függöny mögött gyenge fény világít. Benéz és látja, hogy a szoba közepén egy kis asztalon gyertya ég. Mellette feszület és az asztal körül térdel a család: Apa, anya, nagymama és 3 unoka. Mindegyik kezében rózsafüzér. A feltámadt, megdicsőült Jézus oly boldog, hogy örömkönnyek csillognak a szemében. Mint apostolainál tette valamikor a zárt ajtón keresztül, belép közéjük. Imádkozásuk alatt egyenként fejükre teszi kezét és megáldja Őket. Egyszerre hat apostolt talált magának. Mind a hatnak sugallatokat küld, hogy ismerőseik közül kinek beszéljenek Istenről, a hitről, a szeretetről, a szentségekről és a Szentírásról, kinek adjanak igaz és szent üzeneteket az Égiekről.

Tovább folytatja útját az édes, fáradhatatlan Jézus. Sok-sok negatív tapasztalata van, de nem veszti el kedvét, mert tudja, hogy vannak buzgó, tisztaszívű, lélekmentő gyermekei. Ó, drága imádságos lelkületű Kincseim! Ma este, a sötétben, mikor rejteketekben imádkoztok, hozzátok is benéz és meglátogat titeket. E szavakkal köszön: „Béke veled Kicsim! Köszönöm, hogy fenn vagy még, és Velem foglalkozol. Te vagy az Én egyik legdrágább segítségem. Akarsz-e az apostolom lenni?” Így felelsz: „Igen, Uram!” „Akkor kérlek, imádkozz kegyelemért az utcátokban lakó összes közömbös családért! Ha holnap kilépsz az utcára, kérd irgalmamat azokra az idegenekre, akik szembe jönnek veled! Ma is mondd el az irgalmasság rózsafüzért azokért, akik ma fognak meghalni. Vigyél át a szomszédba egy imafüzetet, annak, akiről tudod, hogy nyitott rá. Egész nap rengeteg alkalmad van apostolkodni. Én, a te Urad majd súgok, hogy mit tegyél. Ahogy itt ülsz a szobádban, átölelem a válladat és arcomat a fejedre hajtom.”

Újra Én vagyok a Szentlélek Isten! Ne felejtsétek el, hogy az Úr Jézus ma is gyűjti az apostolait. Mindig legyetek készek a szolgálatára.

Nagy szeretetemben megáldalak benneteket az apostolkodás lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.12.03

Szűzanya: Jézus élete XII.  Jézus Jeruzsálem és Júdea többi településén

Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Nagy szeretettel köszöntelek Benneteket, és ott folytatom Szent Fiam életének történetét, ahol abbahagytuk.

Miután kiűzte a jeruzsálemi templomból a pénzváltókat és árusokat, ott maradt a városban, sok csodát tett, egymás után gyógyította meg a betegeket. Éppen ezért a nép tömegesen tódult Hozzá, a Messiást látta Benne, a zsidó nép királyát, aki majd felszabadítja őket a rómaiak elnyomatása alól. Nem szerette Jézus a nagy ünneplést, mert előre látta, hogy hamarosan ugyanez a tömeg majd ellene fordul. Egyelőre ezek az egyszerű emberek csodálták és rajongtak érte, de a vezetők, a farizeus főpapok ellenszenvvel tekintettek rá, különösen a kalmárok kiűzése után. Volt a farizeusok között egy pap, Nikodémus, aki egy ideje titokban oda állt az emberek közé hallgatni tanításait, megfigyelni csodatételeit. Titkos találkozást kért Jézustól. Nem mert nappal, nyíltan közeledni, mert féltette hivatalát és tekintélyét, hiszen a főtanács tagja volt. Komoly érdeklődés, szimpátia és jó szándék vezette Hozzá, még ha félénk is volt. Tudnotok kell, hogy minden izraelita érdeklődésének középpontjában az állt, hogy ki is az igaz ember és hogyan érheti el az Örök Életet. Nikodémus így kezdi a beszélgetést: „-Tudjuk, hogy Istentől küldött Mester vagy, mert senki sem cselekedheti a jeleket, melyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten.” Jézus belelátott ebbe a főpapba, hogy mi izgatja legjobban, és így felelt neki: „-Bizony, bizony mondom neked: nem láthatja meg az Isten Országát senki, hacsak újonnan nem születik.” Közben az járt Nikodémus fejében, hogy esetleg a pogánynak és bűnösnek újjá kell születnie, de egy tisztavérű, buzgó farizeusnak miért lenne erre szüksége? Meg is kérdezte: „-Hogyan születhetik újonnan az ember, ha már vén? Csak nem mehet be ismét anyja méhébe, hogy újra szülessen?” Az Én Szent Fiam látta, hogy nem érti, és így magyarázta tovább: „-Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újból nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába…”

A vízzel való keresztség, amelyben János részesít, előkészít az újjászületésre, de csak a Messiás idejére megígért Szentlélek beáramlása teszi teljessé azt… A lélek átáradhat a testre, de a test a maga erejéből sohasem emelkedhet a Lélekhez. Aki be akar jutni a Lélek Országába, annak a Lélektől kell születnie… A Lélek éppen úgy titokzatos és szabad, mint a szél. Ott fú, ahol akar…

Jézus-mivel látta ébredezni a főpap lelkét az előítéleteiből, felfedte előtte az Emberfiát, aki felemeltetik, hogy lássák és higgyenek benne, hogy aki Benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ennek a beszélgetésnek nagy hatása volt Nikodémusra. Tanítványa és titkos követője lett, és védelmére kelt, ha úgy adódott.

Jézus az ünnepek után tanítványaival együtt Jeruzsálemből Júdeába ment és 4 hónapot töltött ott. Az evangélium nem szól erről az időszakról, de annál többet nyilatkoztatott ki Szent Fiam egy kedves választottjának, Valtorta Máriának, látomásokban. Ebből fog most idézni a mi eszközünk. Júdea az Ő hazája volt, ott született, ott nőtt fel, ott lakott Édesanyja, Názáretben. Először Betlehembe ért, és meglátogatta a pásztorokat, akik 30 évvel ezelőtt, az Ő születésekor elmentek Hozzá a betlehemi barlangba. „Az egyik pásztor, Jónás – írja Valtorta Mária – egy kegyetlen farizeus birtokán dolgozik, aki halálra hajszolja munkásait. Jónást is kegyetlenül megverte. Amikor Jézus elbúcsúzik tőle, azt kéri: „- Uram, ha te szeretsz minket, többé nem szenvedünk! Senki sem szeretett… Ó, ha legalább láthatnám Anyádat!” „- Ne aggódj, elhozom Őt hozzád… Ne tedd ki magad embertelen büntetéseknek azért, mert hamar meg akarod látni… Gondolj arra, hogy már mostantól fogva kiárasztja feléd szeretetének ajándékait!”

A másik pásztor, Lévi letérdel előtte és kéri: „-Szolgádnak van egy kérése hozzád. Vigyél el engem Anyádhoz! Ő árva, mint én. Ne tagadd meg tőlem azt, amit neki megadsz, hogy lássam egy anyának az arcát…” „-Jöjj, amit valaki Anyám nevében kér, azt Anyám nevében megadom neki.”

Tanítványaival és a két pásztorral megérkezett Názáretbe. Jézus szinte repül, olyan gyorsan megy. A kútnál ismerős és rokon asszonyok üdvözlik. Júdás és Jakab anyja, Mária, 3 korsóval érkezik a kúthoz. Még észre se veszi Jézust és már mondja: „- Mária nagyon szomorú, mert virágai haldokolnak a szomjúságtól. Ezeket még Jézus és József ültette, és megszakad a szíve, amikor látja, hogy elhervadnak.”

Megpillantja Jézust és a korsókat vízzel megtöltve mondja: „- Ó, Jézusom áldott vagy, viszem Édesanyádnak a vizet és bejelentelek.”

„-Ne, meg akarom lepni! Add a 3 korsót, előremegyek. Jézus gyorsan megy. Megérkezik a házhoz, betolja a kaput. Anyja a kertben, háttal a háznak a rózsabokor mellett áll, szánakozva a szomjas növényen. Jézus a földre teszi a korsót, az nagyot csendül, mert egy kőhöz ütődik.”

„- Már itt vagy, Mária? – mondja a mama anélkül, hogy megfordulna. – Gyere, gyere! Nézd ezt a rózsabokrot! És ezeket a szegény liliomokat! Mind elhal, ha nem segítünk rajtuk. Hozd ide a korsókat is, hogy megtámasszuk ezt a szárat, amelyik a földre hajlik.” „- Mindent odaviszek neked, mama.” Mária hirtelen megfordul. Egy másodpercig tágra nyílt szemmel néz, utána felkiált, és kitárt karokkal fut a fiához, aki szintén kitárt karral, nagyon szeretetteljes mosollyal várja. „- Ó, fiam!”- Ó, mama, drága mama!” „Fiam, miért jöttél ilyen időben?” Piros lettél és egészen kiizzadtál ebben a hőségben. Hozok neked új ruhát, és tiszta szandált. Miért kelsz útra ekkora forróságban?” „- Azért, hogy hamarabb érjek hozzád, mama!” „- Ó, te drága, biztosan szomjas vagy.” „- Igen, a te csókodra, te simogatásodra. Hagyj így maradni, fejemmel a válladon, mint amikor kicsi voltam. Ó, mama! Mennyire hiányzol nekem!” Jézus a mamája kezét fogva visszamegy a házba, és leül a ládapadra a fal mellett. Mária előtte áll. Jézus erősen fogja a kezét, és a fejét a szívére hajtja. Újból megcsókolja. Így szól: „-Engedd, hogy nézzelek téged! Hogy beteljek látásoddal, szent mamám!”

Anyja friss ruhát ad neki. Jézus elmondja, hogy nem egyedül jött. A tanítványait és barátait a melkai erdőben hagyta. Holnap hajnalban érkeznek. Azt is elmesélte, hogy felkereste a betlehemi pásztorokat, és kettőt elhozott közülük. Mondta, hogy Hebronban is volt az üldözött pásztoroknál, akiknek nagyon kemény, goromba uruk van. Elújságolta, hogy meggyógyította a beteg Izsákot, és Juttában saját nevét adta egy kisdednek. Úgy, hogy most abban a faluban van egy család, melynek tagjait Máriának, Józsefnek és Jézusnak hívják. Végül így szól: „-Mama, engedd, hogy így aludjak, fejemmel a térdeden. Oly fáradt vagyok! Mindig a te kisgyermeked vagyok.” És Jézus valóban elalszik, fáradtan és kimerülten, egy zsámolyon ülve, fejét anyjának ölébe hajtva, aki simogatja a haját és boldog.

Ahogyan Jézus ígérte, hajnalban megérkeztek a többiek is. Mária friss kenyérrel, fügével és mézes pogácsával vendégelte meg őket. Éjszakára, bár sokan voltak, mindenkinek jutott hely a kis házban.”

Drága Gyermekeim! Én Mennyei Édesanyátok, most átveszem a szót Valtora Máriától, a választottunktól. Az Én Fiamnak volt egy nagyon szomorú élménye Názáretben. Egy alkalommal, mikor Engem meglátogatott, elhatározta, hogy Velem együtt felkeresi nagybátyját, József testvérét Alfeust, aki nagyon beteg volt, haldoklott. Gyűlölte két fiát Júdást és Jakabot, mert követték Jézust, mellé szegődtek. A halálos ágyán szidta-hordta Jézust, hogy elcsábította fiait, és rám is haragudott, hogy Jézust nem tartottam otthon. Fiamat le akartam beszélni arról, hogy bemenjen a szobájába, de nem sikerült. Alfeus sértegetve és gorombán fogadta: „-Na, Jézus! Itt vagy? Itt, hogy kigúnyoljál?” „-Nem. Azért, hogy békét hozzak neked. Miért vagy ilyen nyugtalan? Ezzel betegebbé teszed magad.” Én is ott állok, és míg megigazítom a beteg lepedőjét, Fiam oly gyengéden veszi karjába a panaszkodó, nyomorúságos öreget, mint egy újszülöttet, és gondosan beteszi az ágyba. Magasabbra tette a párnáját, hogy könnyebben lélegezzen. A lámpást arrébb teszi, hogy ne essen a fény a szemébe. Az öreg a sok jóért cserébe csak vádolja Jézust, hogy Názáret céltáblájává tette, mert fiait elbolondította egy „gyengeelméjű”, akiről azt hitték a zsidók, hogy hódító. Gyermekei miatta hagyták el. Jézus próbálja nyugtatni, hogy bocsásson meg fiainak, és ha nem lesz benne gyűlölet, akkor enyhíteni fogja szenvedését. Alfeus dühösen mondja, hogy csak akkor bocsát meg a fiúknak és neki, ha meggyógyítja. Ezzel legalább megfizetne azért, hogy elvette tőle gyermekeit. Elfúló hangon kiabál Jézusra, hogy menjen innen és hagyja meghalni. Az Én szomorú, jóságos Fiam elköszön, és kijön a szobájából. Szíve nehéz.

Jézus júdeai tartózkodása nemcsak rokonlátogatásban és hazatéréseiben merült ki, hanem honfitársainak tanításokat tartott és sok beteget meggyógyított. Lebilincselő kedvességgel és nagy bölcsességgel tudott prédikálni. De a gonosz lélek egyre több kételyt támasztott a názáretiek szívében. Azt igyekezett elhitetni velük, hogy a várva-várt Messiás nem lehet egy alacsony származású, egyszerű ács. Az ilyenek lemaradoztak a beszédeiről, nem fordultak hozzá gyógyulásért. De voltak a városban alázatosak, tiszták és nyíltszívűek, akik nem engedték a gőgöt elhatalmasodni magukban. Ők továbbra is lelkesen jártak hallgatni Őt. Mivel e város lakóinak nagy része kemény és konok volt, Jézus keserűen megállapította: „Senki sem próféta saját hazájában!” Júdea más városaiban, falvaiban nagyobb volt a lelkesedés iránta. Az itteni eredményei, sikerei ismertté válnak Jeruzsálemben, a fővárosban is. Eljutnak a farizeusok füléhez és fölizgatja őket. János tanítványai féltékenyek voltak Jézusra, mert elhomályosítja az ő prófétájukat, keresztelő Jánost. Ez az irigykedés is erősítette a Jeruzsálemben mutatkozó ellenségeskedést. A farizeusok próbálták elfojtani a jeruzsálemi nép rokonszenvét Jézus iránt. Azt mondták az embereknek, ne adjanak hitelt szavainak. Tetteinek, amit cselekszik, amikor gyógyít, ne tulajdonítsanak fontosságot, mert az ördög segítségével teszi. Azt mondták, ők is majd odamennek tanításaira, meg akarják figyelni, hogy csakugyan Ő-e a Messiás, akinek gondolják, vagy pedig egy csaló. Mindent megtettek, hogy sokakat megtévesszenek álnokságukkal.

Ó, gyermekeim! Hát nem ugyanez ismétlődik a 21. században a mai igaz prófétáitokkal? A magukat képzettnek tartó teológusok, egyes vezető beosztású felszentelt szolgáink nem abban fáradoznak-e, hogy nektek küldött szent, égi szavainkat hiteltelenítsék? Ahelyett, hogy megvizsgálnák az üzeneteket, kidobják a szemétkosárba. Imádkozzatok az ilyen farizeus-lelkületű papfiaimért, hogy a Szentlélek világosítsa fel értelmüket, szívüket. Az ő lelkük se veszhet el, mert ő értük is vérét ontotta drága Üdvözítőnk.

Drága Kincseim! Ebben a mai tanításban Jézus Nikodémussal beszélgetve, azt fejtegeti, hogy Ő vízzel és Szentlélekkel keresztel, így teljes a keresztelés. Figyeljetek, mert most egy misztikus élmény történik előttetek.

Elviszlek titeket egy szép fehér templomba. Fehérek a falak, az oltár, az oltárt borító csipketerítő és fehér a tabernákulum. Nyílik az ajtó, és belép egy kis család. Egy apa és egy anya, karján egy bájos, néhány hónapos szőke, kékszemű kisbabával. A pólya fehér csipketerítővel borítva. Leülnek az első padba. Velük vannak a fiatal keresztszülők is. Kilép a sekrestyéből liturgikus ruhában a pap. Int a családnak, hogy lépjenek eléje. Én, veletek engesztelőim, hátrébb állok. Hirtelen magától kitárul a tabernákulum ajtaja és az ott rejtőző Oltáriszentségből kilép a Mennyei Atya, Jézus és a Szentlélek Isten. Hófehér ruhát viselnek. Az Atya a pap baloldalára áll, a Szentlélek a paptól jobbra. Az Úr Jézus pedig egy pillanat alatt beköltözik a pap alakjába, és ott van középen miseruhában, ünnepélyes arccal, hosszú barna hajával. Szeme szeretettől sugárzik, ahogy a babára néz, és egy kis kancsóból a keresztelő kút fölött ráönti homlokára, szőke hajacskájára a vizet és így szól: László, én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A Szentlélek kebléből egy lángocskát vesz elő és belehelyezi a kicsi szívébe, az Ő kegyelmének jelét, új életet ajándékoz neki. Az Atya pedig szeretettel lehajol, átveszi a keresztmamától a kisfiút és így szól hozzá: Jöjj, László, kicsiny Gyermekem, hadd szorítsalak a szívemhez, ezután Atyád vagyok és te az Én fiam. Az istengyermekség kegyelmével ruházlak fel. Majd szeretetcsókot ad a homlokára. Jézus és a Szentlélek szintén ölben tartják egy kicsit, és útravalóul megcsókolják piros arcocskáját, majd visszaadják a keresztmamának. A szertartás egész szövege ünnepélyesen és pontosan hangzott el Szent Fiam ajakairól. És most hozzátok is szól: Drága Engesztelőim! Valamikor a ti keresztelőtök is így történt, az egész Szentháromság jelenlétében és közreműködésével. Akkor lettetek a Mennyei Atya gyermekeivé, az Én testvéreimé, és a Szentlélek által részesültetek az Isten kegyelméből.

Ezután, Drágáim, nagy szeretetükben mind a négyen megáldunk benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.