Ne féljetek a különbözőségtől

Kedveseim, a szeretet egysége tartson össze benneteket! A közös szolgálat, mellyel az engesztelés művét képviseletik, tegyen erőssé benneteket! Ne feledjétek, akiknek közös a céljuk, az útjuk sem lehet nagyon más! Amikor hallgattok az Úr hívó hangjára, megértitek, mit kell tennetek, és ez a kegyelem egymáshoz közelebb hoz benneteket. Ne úgy éljetek testvéreitek között, mintha semmi közötök sem lenne egymáshoz! Szeressetek úgy, hogy komoly lépéseket is tesztek egymás felé! Ne féljetek testvéreitek felé megnyílni, amikor a Szentlélek indítását meghalljátok! Legyen egyre bensőségesebb közeledésetek! Legyetek figyelmesek, és előzzétek meg egymást a szeretet gesztusaiban, hogy lássák az emberek, hogy milyen jó nektek, mert keresztények vagytok! Éljetek hát ezzel a nagy kegyelmi lehetőséggel. Ne féljetek a különbözőségtől, mert ez fogja összecsiszolni lelketeket, ha elfogadjátok a másik ember másságát. Dolgozzatok ezen és ne fáradjatok bele a jótettekbe!

2013. 09. 13. Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/2013-11-11-14-37-14




Most még több imára és áldozatra van szükség

 

2018. 09. 13. Gecemáni órák

Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom arra, hogy minél többen csatlakozzatok táboromhoz. Sokan mégis kívül rekednek, és mivel elhagytak, nem tudom megvédeni őket. Én, mégis arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok, és könyörögjetek azokért, akik messze eltávolodtak Tőlem, hogy mihamarabb visszatérjenek Hozzám, bűnbánatot tartva, és engesztelődjenek ki önmagukkal, embertársaikkal, és Velem. Hozzatok értük sok áldozatot, amelyeket ajánljatok fel Nekem. Jézus

2018. 09. 15. Fájdalmas Szűzanya

Gyermekeim! Szent Fiam kereszten elszenvedett kínszenvedése, mérhetetlen fájdalmat okozott szívemnek. Senkinek nem volt ekkora gyötrelme, mint amit Én elszenvedtem a keresztje alatt. Édesanyai szívem majd meghasadt attól, amit ott áléltem. Misztikus módon most is átélem, amit okoznak gyermekeim Fiamnak. Ezért hívlak meg benneteket, hogy együtt imádkozzuk a rózsafűzért, és ajánljuk fel a mennyei Atyának engesztelésül, megtérésekért. Vállaljatok böjtöt, ezt még azoknak is ajánlom, akik egészségi okokból nem vállalhatják a szigorú böjtöt. Nekik más fajta böjtöt ajánlok, mint pl. a szóböjtöt, az engedelmességet, az alázatot, a türelmet, és mindenféle önmegtagadást, amit felajánlhatnak engesztelésül, a Mennyei Atyának. Köszönöm az eddigi áldozataitokat, de most még többre van szükségetek. Segítsetek, és hozzatok meg minden áldozatot. Fájdalmas Szűzanya.

Anna Terézia