Hamis Béke

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.”

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

2000. június 12. Pünkösd másodnapja
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk Jézus Krisztus szent kegyelme által. Ámen. Ármin vagyok. Ne félj!
Köszöntelek testvérem! Teremtő mennyei Atyátok irgalmas szeretetével, szent Fia; Jézus Krisztus megváltó áldozatával, a Szentlélek Úristen lelket betöltő kiáradása által építi lelketekben és szívetekben Isten templomát, a dicső Szentháromság: az Atya, a Fiú és Isten szent Lelke által, Ámen.
Imádkozzunk testvéreim és testvérem a Lélek erejével. Mennyei Atyánk, mindenható örök Isten! Áldunk, imádunk magasztalunk Téged, mint atyját a gyermek, szívünkből szeretünk. Megköszönjük, hogy életre hívtál erre a rövid földi létre, hogy a megharcolt élet után gyermeki lelkünk visszatérjen hozzád. Szent Fiad a mi Urunk Jézus Krisztus kereszt áldozata által megnyitotta a mennyek országában az irgalmasság kapuját, hogy tékozló gyermekeid bűnbánó lélekkel visszatérjenek hozzád teremtő Istenükhöz, a mennyei Atyához, szerető Istenükhöz. Mert megfürdették lelküket és a bűnbánat szentsége tisztára mosta szent vérével, hogy köntösük hófehér legyen a Bárány vére által, hogy szent színed  elé járulhasson szerető atyjukhoz, Istenükhöz. Isten szent lelkének munkálkodása által, mert kitártátok szívetek-lelketek kapuját és befogadtátok és szívetekbe zártátok ezt az égből hullott kegyelemeket és meleg emberi szívetekben gyökeret eresztett és szárba szökkent az a mag,  mit Isten szent Lelke elültetett, hogy a szár bimbót neveljen és kivirágozzon, hogy termést érleljen, tízszereset, százszorosat lelketek üdvére, hogy ti is azt mondhassátok: „Abba”  „szerető Atyám”! Talentumaidat mit reám bíztál, megőriztem és kamatoztattam Isten és Atyám dicsőségére, a lelkek üdvére és bűneim bocsánatára szent Fiad Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése, szent keresztje és kereszthalála által. Ámen. Legyen áldott a dicső Szentháromság mindig és mindörökké. Ámen.
Testvérem és testvéreim! Legyetek összeszedettek!  Imádkozni, engesztelni, lelkeket menteni. Gondolataitok, szavaitok cselekedeteitek mind mind Isten dicsőségét szolgálja. Őrködjetek gondolataitok felett. Ezáltal tiszták lesznek gondolataitok, szavaitok és cselekedeteitek. Őrizzétek lelketek tisztaságát! Lelketek legyen egy csodálatos hegedű, ami tisztán zeng és szárnyal Ura és Istene és mennyei Atyja felé. Mert az elhanyagolt szennyes húrok nem zengenek és nem tisztán csengenek, mint már az előzőkben mondottam, a beszennyezett, bűntől eltorzult lélek halál hörgése, mi nem a megsemmisülésbe, hanem az örök kárhozathoz szolgálja a gyászindulót. Ettől féljetek testvéreim! Ezért mondom el nektek ebben a formában, egyrészt nehéz felfogásotok miatt, másrészt, hogy legyetek igényesek lelketek tisztaságára. Mert ha ezen valaha is elgondolkodtatok volna, más szemszögből látnátok a lélek állapotát. Vizsgáljátok meg lelketek állapotát! Ehhez kérjétek Isten szent Lelkének ajándékát, a bölcsesség, a tisztánlátás lelkét, hogy felismerjétek magatokban hibáitokat. Tisztítsátok meg lelketek tükrét, hogy még a legkisebb foltot is meglássátok, hogy annak lássátok magatokat, amik vagytok. Ne a magatok, ne is az emberek szemében, hanem a lélek Isten szent Lelke által, mert különben a gonosz készen áll és görbe tükröt mutat és rak elétek. Ti pedig testvéreim elhiszitek neki, hogy ti már szinte tökéletesek vagytok, hogy többek és jobban vagytok, mint bárki más. Mindig és mindig többek akartok látszani, mint amik vagytok és végül el is hiszitek. Ilyenek az öntelt és az önszerető emberek. Itt pedig még nem az Isten tagadó emberekről beszéltem, hanem az önszerető, többnek látszani akarókról. Nem is jut eszükbe, sőt észre sem veszik, hogy lelkük helyett egy beszennyezett tükör van, hol a sátán mindig azt a képet mutatja nekik mit látni szeretnének. Elhiteti velük, hogy ők már nagyon jók, tettek már annyit, hogy lelkük üdvössége biztosítva van részükre. Az anyagi és a földi örömök, azok mind megjárnak nekik.
Testvérem és testvéreim! Ti ne ilyenek legyetek! Ti tudjátok azt, hogy küzdelem az élet. Ti tudjátok, hogy lelketek minden percben válaszút előtt áll. Ti tudjátok, hogy Isten kegyelme nélkül senkik és semmik vagytok. De a ti lelketek antennája Isten szent Lelke felé van beállítva és Isten szent lelke megőriz benneteket, ha azt te is úgy akarod. Mert akarata által felismeritek, hogy lelketek tükre nem tiszta, homályos lett. Ha nem vigyáztok, folt is esett rajta. Felborult az értékrend, a mulandót a maradandó elé helyezitek. Ezért lett Isten egyszülöttje megváltó Istenetek, hogy szent vére harmatával tisztára mossa lelketek köntösét. Nektek testvéreim csak akarni kell. Tartsátok meg a parancsolatokat: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből és minden erődből. Felebarátodat úgy, mint tenmagadat.” Tehát először Isten, másodszor a felebarátod, utána pedig te magad. Ezért hangsúlyozom oly régóta: engeszteljetek! Engeszteljetek!!! Engeszteljetek!!! Mentsétek a lelkeket, mert Isten szent Lelke megkeresi az arra alkalmas lelket, mert az ima nem vész el ezt jegyezzétek meg!
Testvérem és testvéreim! Mint már annyiszor figyelmeztettelek benneteket, olvassátok, olvassátok az Újszövetségi Szentírást. Ez Krisztus szava. Mit tudnotok kell, mind bennefogalaltatik. Hányszor mondotta az Úr Jézus Krisztus és így fejezte be beszédét. Akinek füle van értse meg. Mit mondott az Úr Nikodémusnak? „Tte, az egyház tanítója vagy. Még te sem érted?” Hányszor beszélt Isten egyszülött fia az idők jeleiről? Hogy is értenék? Mikor az eemberiség nagy része nem is ismeri a Szentírást, pedig sok ember könyves polcain ott van. De mégis eszébe sem jut, hogy kezébe vegye, csak a látszatért. (A görbe tükör keddvéért, a másnak látszani akarásért.)
Testvérem sok éve írod le mit sugallat által kapsz. Ismerőseid mindig kutatják az eljövendőt. Pedig csak újra el kellene olvasni. Benne vannak az eljövendők. Mindig a pontos időt kutatják, pedig le van írva, pontos idő nincs. A jelek megvannak . Minden minden a ti megtérésetektől függ. Az ima az engesztelés. A szeplőtelenül fogantatott Szűz Anya ugyanezt mondotta  több száz évvel ezelőtt. Pedig a bűnök azóta öltöttek óriási méreteket. Rohantok a pusztulásba. Kevés, igen kevés az engesztelés. Még ti is testvéreim hányszor helyezitek a mulandót a maradandó elé.
Testvérem rázzátok fel alvó lelketeket, ébredjetek már fel! A pénzért az anyagi javakért feladjátok lelketek üdvét, egy tál lencséért Isten-gyermekségeteket. Az üzeni Uratok, Istenetek; ki kitart mindvégig, az üdvözül. Neem tudott sem az óra, sem a perc, mikor jövök értetek.
Most búcsúzom. Áldjon meg benneteket testvérem és testvéreim az örök Atya, ki visszavárja tékozló gyermekeit, a Fiú, Jézus Krisztus, ki szent vére harmatával mossa lelketek köntösét és vezet az Atyához, Isten szent Lelke a Szentlélek Úristen munkálkodása által vezeti lelketeket az igaz útra. A szeplőtelenül fogantatott szent Szűz rejtsen el benneteket a gonosz elől. Isten szent Lelke adja meg a bölcsességet a tisztánlátást, hogy felismerjétek az igazságot. Szent Mihály főangyal védelmezzen benneteket. Isten minden angyalai és szentjei imádkozzanak értetek.

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted, veled, értetek és veletek, Ármin.

Hozzászólás (0)

Az oldalon csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólásokat.
Kérjük jelentkezz be, vagy ha még nem vagy tag, akkor regisztrálj!

   

Virrasszunk!

Mi, a magyar fajnak egyes tagjai, akik egész éltükön keresztül szolgáltuk a nemzetiség és szabadság angyalát és semmi nem törhette meg szent hitünket, hogy egykor bizonyosan kimondhatatlan nemzeti díszre fog virulni a magyarság, mi ne gyengüljünk gyáva panaszra, habár létünk Istene csak áltatás lett volna is.
Álljunk ki -- keblünket kettôztetett erôre lelkesítve -- mindnyájan a gátra és akár volna most utolsó óránk, akár csak most fakadna nemzeti létünk szebb hajnala: ,,virrasszunk!''...
...Valóban virrasztanunk kell!
Virrasszunk pedig azért, nehogy pompás és hízelgô, de csak csábeszmékkel teljes szavakkal a maga legnagyobb kárára a sokaság a józanság útjából elcsábíttassék!
Virrasszunk, nehogy gyengéinek hízelegve, restségének tömjénezve, vérét felizgatva, indulatosságát felhasználva, álpróféták a közelégedetlenség mérgét a közösség közé hintsék!
Virrasszunk, nehogy hetvenkedések és minden érdekek egymás ellen és tűhegyre állítása által tökéletes forrásnak induljon a magyarság, és az egyesség isten-angyala helyett a viszálykodás ármánya üsse fel köztünk tanyáját!
Virrasszunk, nehogy büntetlenül emelhesse fel parancsoló szavát köztünk a felszínes elbizakodás, s gôgjében büntetlenül ne tiporhassa mindazt, mit a szerényebb, de éppen olyan ôszinte, sôt tán ôszintébb hazafinak keble rejt!
Virrasszunk, nehogy felbôszült garaboncként szilaj erôvel ostoroztassanak honunk külön ajkú népei a magyarság megkedveltetésére, hanem annyira becsülje meg a magyar magamagát és másokat s a csinosodás, értelmi súly és jóízlés annyi bájával fogja magát körül, hogy erkölcsi erôvel vonzza magához a honnak különféle felekezeteit!
Virrasszunk végre, nehogy rögtönzés, minden ok nélkül való gyanúsítás, ijesztgetés, és durva erôszak legyenek a megbecsült hazafiság jelei, hanem csak a tűrnitudás, mérséklet, józan tapintat és mély bölcsesség nyerje bérül a polgári érdemkoszorút!

(Széchenyi könyörgése, Sík: DB, 853)
forrás: magvető lista 2002

Babilon pusztulása

18:2 Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé. 18:3 Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.

Feedek
Megosztás
Honnan
websas.hu

MapFree counters! Free counters! Free counters!

HonlaprendszerüNK
  • 45 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

     

    Free counters!

     

    Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: “Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

    Locations of Site Visitors

    Powered by Blogger.hu