Hamis Béke

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.”

Boldog Maria Serafina nővér látomása Lutherről

Boldog Maria Serafina nővér látomása Lutherről

Az Angyalok Nővérei elnevezésű szerzetesrend alapítóját,  a Jézus Legszentebb Szívéről nevezett Maria Serafina Micheli nővért (1849-1911) XVI. Benedek pápa 2011. május 28-án avatta boldoggá.

A nővér 1884-ben épp azon a napon látogatott el a szászországi Eislebenne-be, Luther Márton szülővárosába, amikor a város híres szülöttje születésnapjának (1484. november 10.) negyedik centenáriumát ünnepelték. Luther Márton életével és munkásságával megosztotta egész Európát és magát az Isten egyházát is.

A négyszázadik évforduló emlékének szánt ünnepség alkalmával megteltek az utcák emberekkel, sőt még az erkélyek is tömve voltak. Több más híresség mellett az uralkodó, I. Vilmos császár érkezésére is számítottak, aki az ünnepi megemlékezések elnöki tisztét töltötte be.

A később boldoggá avatott nővér leírta, hogy nem is érdekelte, mi végre van ez nagy felhajtás szerte a városban, az ő egyetlen vágya az volt, hogy találjon egy templomot, ahol imádkozhat és leborulhat az Oltáriszentség előtt. Hosszú séta után végül talált egy templomot, aminek az ajtaja azonban zárva volt.

Letérdelt a templom lépcsőjére, hogy nyugodtan tudjon imádkozni. Már este volt, amikor ez történt, így nem vette észre, hogy nem egy katolikus, hanem egy protestáns templom előtt térdel. Imája közben egy angyal jelent meg neki, aki ezekkel a szavakkal szólt hozzá: „Kelj fel, mert ez egy protestáns templom!”

Majd így folytatta: „De azt akarom, hogy lásd, hová jutott Luther Márton büntetésképp, és milyen fájdalmakat kell elviselnie büszkesége miatt.” Ezen szavak elhangzását követően a nővér egy szörnyű mélységben lángoló tüzet látott, ahol számtalan kegyetlenül megkínzott lélek szenvedett.

Ennek a lyuknak a közepén volt egy férfi, Luther Márton, aki lényegesen másképp nézett ki, mint a többiek: démonokkal volt körülvéve, akiknél kalapácsok voltak. A démonok letérdepeltették Luthert, és úgy tűnt, sikertelenül próbálnak egy hosszú szöget Luther fejébe verni.

A nővér arra gondolt, hogyha az emberek némelyike látná ezt a drámai jelenetet, nem adózna tisztelettel Luthernek és nem rendeznének megemlékezéseket és ünnepélyeket egy ilyen személy számára.

Később, amikor csak lehetőség adódott rá, mindig emlékeztette rendtársait, hogy alázatos és rejtett életet éljenek. Meggyőződése volt, hogy Luther Márton örök kárhozatra lett ítélve, különösen a legelső halálos bűnben, a büszkeségben való megátalkodottsága miatt.

Jézus Legszentebb Szívéről elnevezett Maria Serafina nővér

A Jézus Legszentebb Szívéről elnevezett Boldog Maria Serafina nővér Clotilde Micheli néven látta meg a napvilágot 1911. március 24-én. Misztikus volt, legelhíresültebb látomása Lutherrel kapcsolatos. Ő alapította az Angyalok Nővérei Szerzetesrendet (Institute of Sisters of the Angels).  1849-ben Faicchioban, Itáliában hunyt el.

XVI. Benedek pápa 2009. július 3-án tiszteletre méltóvá nyilvánította, majd  2011. május 28-án boldoggá avatta.

Fordította: Horváth Ádám Béla

Kilencedet Pünkösdre (Barnabás)

Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek egészen a föld végső határáig!

 

Szentlélek, te nem maradsz meg a változatlan Atyában és Igében, mégis állandóan ott vagy az Atyában és az Igében, és ott vagy ugyanakkor saját magadban és az összes boldog lélekben és teremtményben is. Azokban a teremtményekben találod meg helyedet, akik úgy készülnek fel fogadásodra, hogy ajándékaidban részesülve hozzád hasonló tiszta lelkületre kötelezik el magukat. Jöjj el, Szentlélek! Jöjjön el az Atya egyesítő ereje, az Ige szeretete! Te vagy az igazság Lelke és a szentek jutalma, a lelkek nyugodalma, világosság a sötétségben, te vagy a szegények gazdagsága, a szerető lelkek kincse, az éhezők kielégítője, az égi haza felé vándorlók vigasztalása, és te vagy minden kincsek foglalata. Jöjj el, aki Máriára leszállva őt alkalmassá tetted, hogy az Ige testet öltsön benne. Működj bennünk is azzal a kegyelemmel, amellyel a kegyelem és a természet csodáját őbenne véghezvitted!

(Pazzi Szent Mária Magdolna)

 

Előkészület Pünkösdre

 

első rész: 2017.05.27.- 2017.06.02.

második rész: 2017.06.02. – 2017.06.04.

Első rész

2017.05.27. – 2017.06.02.

 

Jn.14:15-21

15Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, 16én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. 17A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad. 18Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. 19Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. 20Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. 21Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.”

Jn.14:26

26S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Jn.16:5-15

5Most elmegyek ahhoz, aki küldött. De senki sem kérdezi közületek: Hova mégy? 6Inkább szomorúság tölti el szíveteket, amiért ezt mondtam. 7De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. 8Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. 9A bűnről, amiért nem hittek bennem. 10Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. 11Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett. 12Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. 13Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. 14Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. 15Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

1Kor.12:1-11

1Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. 2Emlékeztek, hogy amikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak benneteket ellenkezést nem tűrve a néma bálványok elé. 3Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: „Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. 4A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. 5A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 6Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. 8Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, 9a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. 10Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. 11Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.

 

FELAJÁNLÓ IMA A SZENTLÉLEKHEZ

Az egész mennyei udvar jelenlétében, térdre borulva, felajánlom magamat, testemet és lelkemet, Neked, Örök Szentlélek Isten. Imádom tisztaságod világosságát, igazságod kimeríthetetlen mélységét, és szereteted erejét. Te vagy az én lelkem ereje és fénye. Benned élek, mozgok, és vagyok. Soha többé nem akarlak megbántani téged, kegyelmeidhez való hűtlenségeimmel, és teljes szívvel könyörgök hozzád, hogy a legkisebb bűnt is, amit ellened elkövethetnék, tartsd távol tőlem. Irgalmasan őrködj minden gondolatom felett, és tölts el engem azzal a kegyelemmel, hogy mindig figyeljek a Te fényedre, hallgassak a Te hangodra, és kövessem a Te sugallataidat. Hozzád ragaszkodom, és neked szentelem magam, és kérlek, hogy könyörületeddel ügyelj rám gyengeségeimben. Jézus megsebzett Lábait tartva, öt szent Sebére tekintve, drága Vérében bízva, és imádva megnyílt Oldalát, ás megsebzett Szívét, esdeklem Hozzád, imádni való Lélek, gyengeségemben Pártfogóm, hogy tarts meg engem a Te kegyelmedben, hogy soha ne vétkezzem ellened. Add meg nekem a kegyelmet, ó Szentlélek, az Atya és a Fiú Lelke, hogy hozzád mindenkor és mindenhol így szólhassak: „Szólj Uram, hallja a Te szolgád!” Ámen

 

IMA A SZENTLÉLEK HÉT AJÁNDÉKÁÉRT

Ó Uram, Jézus Krisztus, Te mielőtt felmentél a mennyekbe, megígérted , hogy elküldöd a Szentlelket, hogy befejezze művedet az apostolok és a tanítványok lelkében, méltóztass most kérlek, hozzám is elküldeni ugyanazt a Szentlelket, hogy tökéletesítse lelkemben kegyelmed és szereteted művét. Tölts el engem a Bölcsesség Lelkével, hogy megvessem ennek a világnak romlandó dolgait, és csak az örökké való dolgok iránt vágyakozzam. Tölts el engem az Értelem Lelkével, hogy megvilágosítsa elmémet isteni igazságod fényével. Tölts el engem a Jótanács Lelkével, hogy mindig az Istennek tetsző utat válasszam. Tölts el engem az Erősség Lelkével, hogy Veled együtt viseljem keresztemet, és bátorsággal viseljek minden akadályt, ami üdvösségemmel ellentétes. Tölts el engem a Tudomány Lelkével, hogy megismerjem Istent és önmagamat, és növekedjek a szentek tudományának ismeretében is. Tölts el engem a Jámborság Lelkével, hogy kedvesnek és édesnek találjam Isten szolgálatát. Tölts el engem az Istenfélelem Lelkével, hogy szerető tisztelettel viseltessek mindig Isten felé. Pecsételj meg engem, drága Uram, igaz tanítványaid jelével, és minden ügyemben árassz el a Te Lelkeddel. Ámen

 

NAPI IMÁK:

  • az adott nap imája
  • A Megújulás Rózsafüzére (A Dicsőség Birodalmának Rózsái) /imakönyv:95.old/
  • Litánia a Szentlélekhez /imakönyv: 107.old/

 

Könyörögjünk: Mindenható, örök Isten, aki minket a víz és a Szentlélek által megújítani méltóztattál, s nekünk adtad a bűnök bocsánatát, kérünk, küld el hozzánk kegyesen hétszeres Lelkedet, a Bölcsesség és Értelem Lelkét, a Jótanács és a Tudomány Lelkét, a Lelkierősség és Jámborság Lelkét, és tölts el minket az Istenfélelem Lelkével. Ámen

 

Első nap – szombat

Az Istenfélelem ajándéka: Ez az ajándék eltölt minket az Isten iránti legfőbb tisztelettel, s arra késztet minket, hogy bűneinkkel ne vétkezzünk ellene. Ez az a félelem, amely nem a pokol gondolatából fakad, hanem a tisztelet és a hódolat érzéséből, és a Mennyei Atyánk iránt érzett gyermeki engedelmességből. Ez a félelem a bölcsesség kezdete, mely elválaszt minket a világi élvezetekhez való ragaszkodásunktól, amely távol tart minket Istentől. „Hogy féljék az Urat, előkészíti szívüket, s jelenlétével megszenteli lelküket.”

Könyörögjünk: Jöjj, ó Istenfélelem áldott Lelke, hatolj be szívem legmélyére, hogy Uramat és Istenemet szüntelenül magam elé állítsam, s kérlek, segíts nekem, hogy elkerüljem mindazokat dolgokat, amelyekkel megbánthatlak Téged, s tégy engem méltóvá, hogy egykor majd a mennyekben isteni fölséged színe elé járulhassak, ahol élsz és uralkodsz a Szentháromsággal egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség (7x)

Felajánló ima

Ima a hét ajándékért

 

Második nap - vasárnap

A Jámborság ajándéka: Ez az ajándék hozza létre a szívünkben a gyermeki ragaszkodást és szeretetet Isten, mint a legszeretőbb Édesapa iránt. Arra késztet, hogy szeressük, és tiszteljük Őt, s vele együtt mindazokat a személyeket és dolgokat, melyeket neki szenteltek, melyek tekintélyének hatalma alatt állnak; áldott Édesanyját és a szenteket, az Egyházat és annak látható fejét, szüleinket és elöljáróinkat, országunkat és annak vezetőit. Akit betölt a jámborság ajándéka, az nem fárasztó és nehézkes kötelességnek találja hitének gyakorlatait, hanem örömet okozó szolgálatnak. „Ahol szeretet van, ott nincs küszködés.”

Könyörögjünk: Jöjj, ó Jámborság áldott Lelke, vedd birtokodba szívemet. Szíts fel benne Isten iránt érzett olyan szeretetet, hogy csak az Ő szolgálatában találjak megelégedettséget, s az Ő kedvéért szeretettel fogadjam el a jogos és törvényes hatalmakat. Ámen

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség (7x)

Felajánló ima

Ima a hét ajándékért

 

Harmadik nap - hétfő

A Lelki erősség ajándéka: Ez az ajándék erősíti meg lelkünket a természetes félelemmel szemben, s a végsőkig támogat minket kötelességeink teljesítésében. A lelkierő kölcsönöz az akaratnak erőt, ösztönzést, indíttatást és sugallatot, hogy még a legfáradságosabb feladatokat is habozás nélkül elvállalja, hogy szembenézzen a veszéllyel, hogy elviselje, ha emberi méltóságát lábbal tiporják, hogy panasz nélkül tűrje a lassú mártíromságot, s akár az élethosszig tartó megpróbáltatásokat. „Aki a végsőkig kitart, megmenekül.”

Könyörögjünk: Jöjj, ó Lelki erősség áldott Lelke, tartsd fenn lelkemet a megpróbáltatások és nehézségek idején, növeld az életszentség elérésére irányuló törekvéseimet, erősítsd meg gyengeségeimet, adj nekem bátorságot ellenségem minden támadása ellen, hogy soha ne vegyenek erőt rajtam, s ne válasszanak el Tőled, én Istenem és legfőbb Javam. Ámen

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség (7x)

Felajánló ima

Ima a hét ajándékért

 

Negyedik nap – kedd

A Tudomány ajándéka: Ez az ajándék teszi képessé a lelket, hogy értékelje és megbecsülje a teremtett dolgokat a maguk eredeti és helyes értékében – az Istenhez kötődő kapcsolatukban. A tudomány leleplezi a teremtmények álarcát, s feltárja ürességüket, rámutatva azok egyetlen igaz céljára, Isten szolgálatának eszközeiként. Megmutatja nekünk Isten szerető gondoskodását még a viszontagságok közepette is, s elvezet minket arra, hogy az élet minden körülményei között dicsőítsük Őt. Fényével vezetve a lényeges dolgokat első helyre tesszük, s mindenekelőtt értékeljük Isten felénk irányuló barátságát. „A tudomány az élet forrása annak, aki birtokolja azt.”

Könyörögjünk: Jöjj, ó Tudomány áldott Lelke, és add meg, hogy mindig felismerjem az Atya akaratát, mutasd meg nekem a földi dolgok semmisségét, hogy felismerjem azok hiábavalóságát, és csak a Te dicsőségedre, s az én üdvösségemre használjam azokat, s mindenekfelett mindig Téged és a Te jutalmadat keressem. Ámen

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség (7x)

Felajánló ima

Ima a hét ajándékért

 

Ötödik nap – szerda

Az Értelem ajándéka: Ez az ajándék segít nekünk, hogy felfogjuk és megértsük szent hitünk igazságait. A hittel ugyan elismerjük azokat, de az értelemmel megtanuljuk nagyra becsülni, és szeretni. Képessé tesz minket, hogy megértsük a kinyilatkoztatott igazság belső jelentését, s ezáltal siettet minket egy új élet felé. A hitünk megszűnik terméketlennek és tétlennek lenni, s olyan életmódra ösztönöz, mely ékes bizonyítéka a bennünk rejlő hitnek; vele menve „gyarapodunk bölcsességben, korban, kedvességben Isten és az emberek előtt.”

Könyörögjünk: Jöjj, ó Értelem drága Lelke, és világosítsd meg elménket, hogy felismerjük, megértsük és higgyük üdvösségünk titkát, és add meg a kegyelmet, hogy végül megláthassuk a Te fényed örök világosságát, s a dicsőség fényében eljussunk a Te színed látására, az Atyával és a Fiúval egységben. Ámen

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség (7x)

Felajánló ima

Ima a hét ajándékért

 

Hatodik nap – csütörtök

A Jótanács ajándéka: Ez az ajándék megáldja a lelket természetfeletti körültekintéssel, s képessé teszi azonnali és helyes ítélet meghozatalára, különösen nehéz körülmények között. A Jótanács alkalmazza az Értelem és a Tudomány alapelveit az életünk egyedi eseteire, hogy megvigasztaljon minket, és erőt adjon a mindennapi feladatainkhoz. A Jótanács természetfeletti józan ész, az üdvösség keresésében felbecsülhetetlen értékű kincs. „Mindenek előtt kérjétek a Mindenhatót, hogy vezesse útjait igazságban.”

Könyörögjünk: Jöjj, ó Jótanács áldott Lelke, és vezess engem útjaimon, hogy mindig megtegyem a Te szent akaratodat. Mindig a jó dolgok felé irányítsd szívemet, és fordítsd el a gonoszoktól. Vezess engem parancsaid ösvényén az örökélet felé vezető úton. Ámen

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség (7x)

Felajánló ima,

Ima a hét ajándékért

 

Hetedik nap – péntek

A Bölcsesség ajándéka: Ez az ajándék az összes többi ajándékot magába foglalja, miként a szeretet is felöleli az összes többi erényt. A Bölcsesség a legtökéletesebb az ajándékok között. Róla íródott „minden jó tőle származik, és megszámlálhatatlan adomány ered kezei közül.” A bölcsesség ajándéka erősíti hitünket, bátorítja reményünket, tökéletesíti szeretetünket, és segíti elő az erények legmagasabb fokú gyakorlását. megvilágosítja az elmét, hogy az képes legyen felismerni és megízlelni az isteni dolgokat a földi örömök helyett, miközben Krisztus keresztje bővelkedik isteni édességekben. „Vedd fel keresztedet, és kövess engem, az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

Könyörögjünk: Jöjj Bölcsesség Lelke, és újítsd meg lelkemet a mennyei dolgok titkaival, azok rendkívüli nagyságával, erejével, és szépségével. Taníts meg engem, azokat mindenekfelett szeretni, és felülemelkedni a mulandó örömök és a világ élvezetei felett. Segíts, hogy mindig ragaszkodjam a mennyei dolgokhoz, és soha el ne szakadjak tőlük. Ámen

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség (7x)

Felajánló ima

Ima a hét ajándékért

http://engesztelok.hu/nigeriai-barnabas/1230-kilencedet-punkosdre-barnabas

Égi Édesanyánk üzenete 2017. május 25-én Medjugorjéból

Legyetek a béke és a szeretet tanúi!

Medjugorje, 2017. május 25.

„Drága gyermekek! A Magasságbeli megengedte nekem, hogy újra megtérésre hívjalak benneteket. Gyermekeim, nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyre mindnyájan meghívást kaptatok. Legyetek a béke és a szeretet tanúi ebben a békétlen világban. Az életetek mulandó ezen a földön. Imádkozzatok, hogy az ima által az égre és az égi dolgokra vágyakozzatok, és szívetek mindent másképp fog látni. Nem vagytok egyedül, veletek vagyok és közbenjárok értetek Fiamnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”


Láthatjuk, hogy a Szűzanya üzeneteiben gyakran hív tanúságtételre bennünket. Jézus is tanúságtételre hívta tanítványait. Bátorította őket, azt mondta, hogy nem kell félniük, örvendezniük kell. Mindaz, ami az Írásokban róla írva van, annak be kellett teljesednie: Krisztusnak szenvednie kell, meghal, és azután feltámad. Tanította őket: „Meg van írva: Krisztus szenvedni fog, és harmadnapra feltámad a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot fognak hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én pedig elküldöm nektek Atyám Ígéretét. Maradjatok a városban mindaddig, amíg erő nem tölt el benneteket a magasságból.“
Ez lesz az apostolok feladata: hirdetni fogják Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását, és azt, hogy ezáltal eljött minden nemzet számára a megtérés és a bűnök bocsánata. Jézus hangsúlyozza: „Ti tanúi vagytok ezeknek.“ Ez a döntő – a tanúságtétel. Az apostolok valóban hirdetőivé váltak Krisztus feltámadásának és az üdvösségnek. Tanúságot tudtak tenni arról, amit hallottak és átéltek. János apostol első levelében hangsúlyozza: „Mindaz, ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk és, amit saját szemünkkel láttunk, amit a kezünkkel tapintottunk, az Élet igéjét (...), amit láttunk és hallottunk azt hirdetjük nektek.“ (1Jn 1, 1-3). Így az apostolok nem azt hirdették, amit másoktól hallottak, vagy, amit olvastak, hanem azt, amit maguk is láttak.
De, a szemtanúság nem volt elég az apostoloknak. Jézus figyelmezteti őket: „Maradjatok a városban mindaddig, amíg erő nem tölt el benneteket a magasságból.“ Még le kellett, hogy szálljon rájuk a Szentlélek. Vagyis ők szemtanúk voltak ugyan, megérinthették kezükkel a feltámadt Jézust, sebeibe helyezhették ujjaikat, de mindezek ellenére szükségük volt az apostoloknak a Szentlélek erejére, hogy megnyissa értelmüket, hogy megértsék az Írásokat és a titkokat, amellyel öröktől el voltak rejtve Istenben. Ez az, amelyet némelyek minőségi ugrásnak neveznek: a Szentlélek által az apostolok tapasztalata értelmes hitté alakult. A Szentlélek által értették meg az események jelentőségét, amelyeknek tanúi.
Sokan Međugorjéban élték át Isten csodálatos tetteit. Megtapasztalták Isten ölelését szívükben és testükben. Amit átéltek, azt senki sem veheti el tőlük, és senki sem győzheti meg őket arról, hogy Isten nem munkálkodott az életükben. Szükségünk van a Szentlélek erejére ahhoz, hogy tanúságot tegyünk. A Szűzanya üzeneteiben gyakran hívott a Szentlélekhez, az Igazság Lelkéhez való imára. Ő a Szentlélek jegyese. Ahol a Szűzanya, ott a Szentlélek. Ahol a Szűzanya, ott Isten fénye és kegyelme.
Csak amink van, azt tudjuk adni másoknak. És csak azt tudjuk adni, amit Istentől kaptunk, aki egyedül gazdag azokban az ajándékokban, amelyekre vágyakozunk. Isten ajándékainak elfogadásához vezető út az ima, amely megnyitja szívünket Isten kegyelmére. Amit Istentől kaptunk, azt nem tarthatjuk meg magunknak. Nem a mi tulajdonunk. A szeretet és a kegyelem természete az, hogy ajándékoz és megosztja azt, amije van. Minél többet ajándékoz, annál inkább gyarapszik. Ezért, vegyük komolyan a Szűzanya szavait és hívását, hogy beteljünk békével és szeretettel, amire ez a békétlen világ éhezik, és amelynek Istenre van szüksége.
Imádság
Jézus, azt szeretnénk, hogy ma is szívünk, közösségünk, családunk, nemzetünk, hazánk középpontjába állj, és minden szív meghallja köszöntésed szavát: „Békesség nektek!”. Adj békét félelemmel teli szívünknek. Adj békét minden embernek, akit szorongás és félelem gyötör. Adj békét mindazoknak, akik úgy érzik, hogy szívük tele van keserűséggel és gyűlölettel. Ne engedd, hogy bármilyen negatív vagy ördögi dolog helyet kapjon bensőnkben. Ezt kérjük Tőled, Jézus, aki egyedül tudsz igazi békét és örömet ajándékozni nekünk. Ezt kérjük Tőled, Égi Édesanyánk, Szűz Mária, a Béke Királynője érdemeiért. Ámen.

Akik félnek a feltámadástól

Jézus feltámadásáról olvasok. Gary Habermas és Michael Licona közös könyvükben számba veszik a Jézus feltámadásával kapcsolatos legfontosabb történelmi tényeket, amiknek hitelességét még szkeptikus történészek sem vitatják, és emellett sok érdekes ellenvetést is bemutatnak.

Az előbbiről már sokszor írtam, ezúttal viszont inkább az utóbbival kapcsolatban bukkantam egy olyan esetre, ami elgondolkoztatott. Modern korunkban az egyik leggyakoribb ok, amiért a feltámadás lehetőségét sokan még lehetőségként sem hajlandóak megvizsgálni, hogy nem hisznek semmiben, aminek nincs természetes magyarázata, vagyis a természeten felül áll. Ezért alapvetően nem is hibáztathatunk senkit, hiszen ezt nevelik belénk, ezt tanítják az iskolában, így amíg a természetfelettitől gondosan elzárt gyermekek bele nem botlanak a természetfelettibe, mi mást várhatnánk? A kérdés azonban az, hogy mi történik, amikor a természetfeletti, legjobb igyekezetünk ellenére is megszegi jól bevált természeti törvényeinket és az arcunkba mered. A válasz úgy tűnik, attól függ, hogy mit keresünk. Ha kifogásokat, akkor látszólag semmi, ha az igazságot, akkor minden, legalábbis ezt tükrözi az ismert ateista filozófus, A.J. Ayer esete.

1965-ben, amikor Somerset Maugham 91 évesen pap helyett Ayert kérette halálos ágyához, azt várta, hogy a másik megnyugtatja háborgó lelkét a túlvilágot illetően, vagyis biztosítja őt arról, hogy az nem létezik. Ayer ezt készségesen, saját világnézetéhez hűen meg is tette. Két évtizeddel később azonban, amikor úgy tűnt, hogy Ayeren volt a sor, hogy átlépje azt a bizonyos kaput, már nem volt annyira biztos a dolgában. Ayer egy halál közeli élményen esett át, amit nem volt képes a természet törvényeivel megmagyarázni, és ami elől egész hátralévő életén át menekült:

„Feltételezve, hogy ez a legutóbbi vertikális volt, ezek a tapasztalatok látszólag igencsak erős bizonyítékot szolgáltatnak arra vonatkozóan, hogy a halál nem vet véget a tudatnak. … Legutóbbi tapasztalataim némileg gyengítették meggyőződésemet abban, hogy igazi halálom, ami hamarosan esedékessé válik, énem végét jelenti, bár továbbra is remélem, hogy így lesz.”

Reméli, hogy minden bizonyíték és saját személyes tapasztalata ellenére a halállal megszűnik létezni. Vajon miért? Büszkeségből, hogy az egész életén át vallott nézetek csak azért is igaznak bizonyuljanak? Örömtelennek, netán unalmasnak találta az életet? Egy felette álló hatalom gondolatától ódzkodott?

Mindenesetre a tudóstársadalmat már ez a halvány beismerés is megrázta, miszerint Ayer többé nem volt annyira meggyőződve igazáról és a szigorúan materialista világnézet helyességéről.

Talán C.S. Lewis nyújt némi magyarázatot és bepillantást az ateista túlvilággal vagy a feltámadással kapcsolatos gondolataiba, hiszen 35 éves koráig ő maga is közéjük tartozott, és érdekes módon ezeket a gondolatokat csakis megtérése után tudta igazán megérteni és megfogalmazni:

„Talán emlékeznek, hogy negatív követeléseim erőszakosabbak voltak a pozitívaknál. Sokkal jobban érdekelt, hogy elkerüljem a fájdalmat, mint az, hogy megszerezzem a boldogságot, és ennek okán mintegy dühöt éreztem azért, hogy saját engedélyem nélkül teremtettek meg engem. Nyúlszívem számára a materialista világkép rendkívül vonzónak tűnt abban, hogy korlátolt felelősséget kínált. Nem győzhetett rajtad semmiféle szigorúan örök katasztrófa. A halállal mindennek vége volt. És amennyiben az ember a kívántnál nagyobb, de mégiscsak véges katasztrófával találta szemben magát, az öngyilkosság még mindig fennállt lehetséges kiútként. A keresztény világ szörnyűsége abban állt számomra, hogy nem létezett benne olyan ajtó, amire azt írták: „Kijárat”.

Ha „Kijárat” nincs is, „Bejárat” és Ajtó annál inkább. És egyik sem félelmetes. Annyira nem, hogy átlépve rajta azok is szabaddá válnak, „akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak”(Zsidók 2,15 ) és végre elkezdhetnek igazán élni. Örökké élni.

http://idokjelei.hu/2017/05/akik-felnek-a-feltamadastol/

John-Henry Westen: Burke bíboros felszólítása . Oroszország felajánlására a Szűzanya Szeplőtelen Szívének.




Raymond Burke bíboros felszólal a római Élet Fórumon 2017. május 19-én.



A lifesitenews.com honlapon megjelent angol nyelvű cikk fordítása.

Raymond Burke bíboros ma (2017. május 19-én) reggel egy felhívást tett közzé a katolikus hívek felé, hogy "dolgozzanak Oroszországnak a Szűzanya Szeplőtelen Szívének történő felajánlásán". [szerk. megj: Ez volt a Fatimában a három pásztorgyereknek megjelent Szűzanya egyik nem teljesített kérése.]

Burke bíboros, aki egyike annak a négy bíborosnak, akik Ferenc pápától az Amoris Laetitia egyértelműsítését kérték, ezt a felhívását a római Élet Fórumon tette közzé, a Miasszonyunk fatimai jelenése 100. évfordulójának a hónapjában.

Burke az Apostoli Signatúra korábbi prefektusa és a Szuverén Máltai Lovagrend jelenlegi patrónusa.

"A Fatima titka és egy új evangelizáció" címmel Burke bíboros, a dubia-ban társíró Carlo Caffarra bíboros, a szókimondó kazahsztáni Athanasius Schneider püspök és 20 nemzetet képviselő, több mint 100 élet- és családvezetõ jelenlétében kijelentette, hogy a Szeplőtelen Szív diadala sokkal többet jelentene, mint a világháborúk és a fatimai Szűzanya által előre jelzett fizikai katasztrófák megelőzése.

"Akármilyen szörnyűek is az embernek az Isten elleni engedetlen lázadásából fakadó fizikai büntetések, még sokkal végtelenül szörnyűbbek a lelki büntetések, amelyek a legsúlyosabb bűn gyümölcsei: az örök halál" - mondta.

Egyetértett az egyik legfontosabb Fatima-tudóssal, a Szentháromságról nevezett Michel atyával, aki azt mondta, hogy a Mária Szeplőtlen Szívének megígért győzelme kétségtelenül a hit győzelmére utal, amely véget vet a "hitehagyásnak és az Egyház lelkipásztorai körében mutatkozó nagy hiánynak".

Burke így nyilatkozott az Egyház jelenlegi helyzetéről a Fatimai jelenések fényében:

A hit letéteménye a maga teljességében és teljes bátorsággal az Egyház pásztori hivatalának a szívében, a római pápánál, a Péter székével egységben lévő püspököknél és fő munkatársaiknál, a papoknál van. Emiatt a harmadik titok különös erővel azok felé irányul, akik az egyházban lelkipásztori hivatalt gyakorolnak. Ha a hitet nem az egyház állandó tanításához és gyakorlatához való hűségben tanítják, akár felszínes, zavaros vagy akár világi megközelítésen keresztül, a papok hallgatása halálosan, a legmélyebb lelki értelemben veszélyezteti azokat a lelkeket, akiknek a gondozására lettek felszentelve. Az egyház lelkipásztorai tévedésének mérgező gyümölcse az istentisztelet, a tanítás és az erkölcsi fegyelem olyan formája, amely nem felel meg az isteni törvényeknek.

Az Oroszország felajánlására való felhívás néhányak számára ellentmondásos, de Burke bíboros egyszerűen és egyértelműen megindokolta felhívásának okait. "A kért felajánlás egyszerre ismeri el Oroszország szerepének a jelentőséget Istennek a békére vonatkozó tervében, valamint tanúskodik az Oroszországban élő fivéreink és nővéreink iránt érzett mély szeretetünkről" - mondta.

"II. Szent János Pál pápa 1984. március 25-én valóban felajánlotta Mária Szeplőtelen Szívének az egész világot, Oroszországot is beleértve " - mondta Burke bíboros. "De ma megint halljuk a fatimai Szűzanya felhívását, hogy az Ő kifejezett útmutatása szerint ajánljuk fel Oroszországot az Ő Szeplőtelen Szívének".

II. János Pál pápának szándékában állt Oroszország kifejezett megemlítése a felajánlásban, ahogyan azt a Szűzanya kérte, de tanácsadói nyomása miatt végül is elállt a szándékától. Ezt a tényt legutóbb Ferenc pápa hivatalos képviselője megerősítette a múlt héten a Fatima-ünnepségen a kazahsztáni Karagandában.

Paul Josef Cordes, a Cor Unum Pápai Tanács egykori elnöke május 13-án emlékeztetett arra, hogy beszélt II. János Pál pápával az 1984-es felajánlás vagy "rábízás" után, amelyre március 25-én került sor, amikor a fatimai Mária szobor Rómában volt.

"A pápa nyilvánvalóan hosszú ideig foglalkozott azzal a jelentős küldetéssel, amelyet Isten Anyja bízott a látnok gyermekekre" - mondta Cordes. "Mindazonáltal azért vonta vissza, hogy kifejezetten megemlítse Oroszországot, mert a vatikáni diplomaták nyomatékosan kérték, hogy ne említse meg ezt az országot, mert különben politikai konfliktusok léphetnek fel."

Burke bíboros emlékeztetett azokról a szavakról, amelyek II. Pál pápa II. Szavait 1982-ben a világ Szeplőtelen Szívének felszentelése során megjegyezte: "Mária fellebbezése nem egyszerű. Felhívását fel kell vetni a nemzedék nemzedéke után, az "új idők" jelének megfelelően. Szüntelenül vissza kell térni. Valamit újra fel kell venni. "

Azok számára, akik kifogásolják a felhívást Oroszország felajánlására, Burke bíboros emlékeztetett II. Szent János Pál pápa szavaira, amelyeket 1982-ben a világ Szeplőtelen Szívének való felajánlása során mondott: "Mária felhívása nem egyszeri. Felhívását a mindenkori "új idők" jeleinek megfelelően pártfogolniuk kell az egymást követő nemzedékeknek. Szüntelenül vissza kell térni rá. Újra és újra fel kell vetni. "

Útmutatásként a hívek számára Burke bíboros azt tanította, hogy a fatimai Miasszonyunk "biztosítja számunkra eszközt ahhoz, hogy hűségesen menjünk isteni Fiához, és keressünk Nála bölcsességet és erőt, hogy megmentő kegyelmét ebbe a mélyen zavaros világba vihessük."

Burke bíboros vázolta az Egyház és a világ békéjének a helyreállítására szolgáló hat eszközt, amit a Szűzanya Fatimában adott a hívőknek:

1. minden nap imádkozni a Rózsafüzért;
2. viselni a barna skapulárét;
3. áldozatokat hozni a bűnösök megmentéséért;
4. A Szeplőtelen Szív elleni támadások helyreállítására elvégezni az elsőszombati engeszteléseket;
5. életünket minél jobban Krisztushoz közelíteni
6. végezetül, a Szűzanya kéri a római pápát, hogy a világ összes püspökével egységben ajánlja fel Oroszországot az Ő Szeplőtelen Szívének.


"Azt ígéri, hogy ezeknek az eszközöknek a segítségével Szeplőtelen Szíve győzedelmeskedni fog, a lelkeket Fiához , Krisztushoz vezetve" - tette hozzá Burke bíboros. "Krisztushoz fordulva ezek a lelkek jóváteszik bűneiket. Krisztus a Szűzanya közbenjárására megmenti őket a pokoltól, és békét hoz az egész világ számára. "

Újranyitnak egy dzsihádista mecsetet Franciaországban

Újra megnyílhat Párizs északi negyedében egy mecset, amit azt követően zártak be, hogy az ottani muszlim közösség több tagja csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.

A francia hatóságok újra engedélyezték az Al Rawda mecset megnyitását, amit 2016 novemberben azt követően zártak be, hogy kiderült: ide tért be imádkozni dzsihádisták egy csoportja, mielőtt elhagyták az országot és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.

Az Al Rawda mecset egyike annak a 30 muszlim imahelynek, melyeket a terrorfenyegetés miatt zárattak be. A francia belügyminisztérium azt követően engedélyezte újbóli megnyitását, hogy leváltották a mecsetet működtető imámot, és a helyi muszlim vezetők ígéretet tettek arra, hogy nyilvánosan elítélik a „radikális természetű üzenetetek”.

A mecset egyiptomi elnöke, Sali Atia Faroud akkor vált széles körben ismertté Egyiptomban, amikor az Arab Tavasz során kijelentette, hogy keresztények ne tölthessenek be miniszteri posztot.

Franciaország a 2015 novemberi terrortámadások után vezetett be terrorkészültséget, miután Párizsban 130 ember életét veszítette egy kiterjedt terrortámadás során. 2016 júliusában újabb terrortámadás történt, Nizzában egy nemzeti ünnepen dzsihádista merénylő kamionnal hajtott a gyülekező tömegbe. Decemberben a parlament megszavazta a terrorkészültség kiterjesztését 2017 július 15-ig.

http://www.hidfo.ru/2017/05/ujranyitnak-egy-dzsihadista-mecsetet-franciaorszagban/

„Et regnabunt cum Christo mille annis” (Jel 20,4) „És ezer évig uralkodtak Krisztussal”

Bevezetés

Michel Mottet [a keresőben egyetlen ilyen nevű ember Svájcban lakott és pár hónapja halt meg; az itt idézett cikkét az einsicht újság 2016 szeptembere és 2017 májusa között megjelent kiadásaiban, tehát négy részben közölte Jürgen Graf fordításában] 1992-ben Szent Ireneus tanítására támaszkodva tanulmányt írt „Et regnabunt cum Christo mille annis” (Jel 20,4) („És ezer évig uralkodtak Krisztussal”) címmel az eljövendő ú. n. ezeréves birodalomról. Mielőtt e tanulmány fordításába belekezdenék azokat a megfontolásokat közlöm, melyek M. Mottet tanulmányának megjelentetésére sarkalltak.

1. Általánosan elterjedt vélemény, még az ú. n. „tradicionalisták között is, hogy az Egyház elítélte a „millenarizmust” (chiliazmust). Ez nem igaz. Az Egyház soha nem ítélte el ezt a nézetet [nem is tehette, hiszen Szent János Jelenések Könyvében egyértelműen le van írva], de még csak e nézet durvább irányát (mely ezt a birodalmat erősen érzékinek fogta fel) sem, amit eretnekek képviseltek: például Szent János apostol kortársa, a zsidó Cerinthus (vagy Kerinth), aki ellen Szent Ireneus, aki a millenarizmus elkötelezett híve volt, is harcolt.

A Denzingerben a millenarizmus témájával kapcsolatban csak ez a dokumentum olvasható:
DH 3839: A Szent Offícium rendelete 1944. július 19.:
Kérdés: Miként kell ítélkezni a mérsékelt millenarizmus rendszeréről, amely azt tanítja, hogy Krisztus Urunk az utolsó ítélet előtt az összes igaz ember akár előzetes, akár nem előzetes feltámadása mellett látható módon el fog jönni erre a földre, hogy uralkodjék?
Válasz (a pápa által megerősítve július 20-án): A mérsékelt millenarizmus rendszerét mint biztosat nem lehet tanítani.

E mondatokból a napnál világosabban látható, hogy a római Tanítóhivatal nem ítélte el a millenarizmust, mindössze azt tiltotta meg, hogy ezt a tant „biztos tanként” tanítsák, terjesszék. Mégis, mindezt teljesen figyelmen kívül hagyva, az újkori katolikus lexikonok és katekizmusok, például az 1932-ben kiadott Katolikus Lexikon, ilyeneket írnak Szent János apostolnak a Bibliában található tanításáról, azaz a chiliazmus-ról:
„Az a téves nézet, hogy Krisztus rövidesen újra eljön. Bár az Egyház kifejezetten nem ítélte el egyiket sem, a durvább és az eretnekek által képviselt irányát (Cerinthus, ebioniták) eretnekségnek kell tartanunk, de téves a szellemibb chiliazmus is. A chiliazmus elsősorban az elnyomott zsidók helytelen messiás-fogalmából fakadt, akik politikai szabadítóra, ellenségeik megbosszulására és a választottak földi boldogságára vártak, de alapgondolatát átvették egyes keresztények is (Papias, Justinus, Ireneus, Tertullianusm Lactantius), akik a megpróbáltatások idején ebben kerestek biztatást. Hivatkoztak a Szentírásra, főképp a Jelenések 20,1-10-re, melyet szószerint értelmeztek. A chiliazmus azonban a keresztények között sohasem volt általános: Origenes, Szent Jeromos [?], Szent Ágoston pedig határozottan szembeszálltak vele. Szent Ágoston a Jelenések könyvének 1000 éves országát az Evangélium földi diadalára, az igazak előzetes feltámadását pedig a szentek és vértanúk mennyei dicsőségére magyarázta.” [A dőlt betűs kiemelés tőlem származik, és a legnagyobb „furcsaságokra” akarja felhívni a figyelmet.]

Az 1932-es Katolikus Lexikon ezen magyarázata több helyen súlyosan megtévesztő, sőt, nem igaz.
a) Az első évszázadok keresztényeinek az ezeréves birodalomban, azaz Urunk Jézus Krisztusnak Isten-emberként való újra eljövetelében való hite egyáltalán nem a zsidók helytelen messiás-fogalmából fakadt, hanem 1) Jézusnak mennybemenetele előtt tanítványainak mondott szavaiból, – lásd: ApCsel 1,3-7 –; 2), János apostol Jelenéseiből – lásd: Jel 19.11-21 és 20,1-7, valamint 22,18-20 –, és az ószövetségi próféták, elsősorban Izajás, Jeremiás, Dániel, Baruk írásaiból. Szent Ireneus, aki Adversus Haereses című alapművének hat fejezetét szánta az ezeréves birodalom leírására, pontosan idézi azokat a szentírási helyeket, melyekre tanítását alapozza.

b) A lexikon ugyan felsorolja Papias és Ireneus nevét az ezeréves birodalomban hívők között, de nem említi (Szent János apostolt és) Szent Polikárpot, és nem vesz tudomást arról a folytonosságról, mely Szent János apostol, e tan kifejtője a Szentírásban és Szent Ireneus, e tan terjesztője és precíz megfogalmazója között fent állt.
E hiány pótlására érdemes közzé tenni Szent Ireneus ünnepének (június 28.) bevezetőjét és imádságait: Szent Ireneus püspök és vértanú Szent Polikárp tanítványa volt, akinek mestere Szent János evangélista volt. Külön isteni kegyelem, hogy e három szent majdnem két évszázadon át szakadatlanul őrködhetett a katolikus hit folytonosságára és a hagyomány hamisítatlan tisztaságára. Lyonban 202-ben az oroszlánok elé dobták.
Introitus: Az igazság törvénye volt szájában és hamisság nem találtatott ajkiban; békében és igazságban járt velem és sokakat tartott vissza a gonoszságtól. (Mal 2,6) Figyelj, népem tanításomra, hajtsd füledet szájam igéire. (Zsolt 77,1)
Oratio: Isten, ki Szent Ireneus vértanúd és püspököknek megadtad, hogy igaz tanításával legyőzze az eretnekségeket és sikerrel megvédje az Egyház békéjét, kérünk, add meg népednek szent vallásodban az állhatatosságot, s nyújtsd korunknak a te békédet.
Szentlecke (2 Tim 3,14-17): Kedvesem, tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél; hiszen tudod, kitől tanultad, s gyermekkorod óta ismered a szent írásokat, melyek a Krisztus Jézusban való hit révén üdvösségedre oktatnak téged. Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy az Isten embere tökéletes s minden jócselekedetre kész legyen.
Alleluja, alleluja: Szegődjél a tapasztalt öregek csoportjához, és kövesd szívesen bölcsességüket, hogy meghallj minden előadást Istenről. (Sir 6,35)
Offertorium: Mint a hajnal pírját felragyogtatom tudásomat mindnyájuknak és hirdetem azt messze vidékeknek. (Sir 24,44)
Communio: Lássátok, hogy nemcsak magamnak fáradtam, hanem mindazok javára, kik igazságot keresnek. (Sir 24,47)

Ezen az Egyház által kiválasztott és előírt liturgikus szövegek olvastán igencsak merész állításnak tűnik Szent Ireneust azzal vádolni, hogy téves, elvetendő tanítást képvisel, ráadásul íb>egy olyan témában, ami egyenesen Urunktól hagyományozódott át (Jézus-János-Polikárp-Ireneus)!

Mint ahogy Mottet tanulmánya részletesen beszámol róla, az első, aki nem hitt az eljövendő ezeréves birodalomban Origenes (?185-254) volt, aki Szentírás egész szövegét allegorikusan értelmezte. Ezt az allegorizáló értelmezést Ágoston tőle vette át. (A lexikon még Jeromos nevét is felsorolja a tagadók között, de őt a tanulmány nem említi; nem biztos, hogy közéjük tartozott, vagy hogy egyáltalán foglalkozott e témával).
Origenes és Ágoston is korának „sztártudósa” volt, akiket életük egész folyamán tanítványok, barátok, csodálók csapata vett körül. Origenest saját püspöke „törvénytelen felszenteltetése s egyes téves tanításai miatt megfosztotta papi hivatalától. … Allegorizáló szentírásmagyarázata és az a törekvése, hogy a plátói filozófiát a kereszténységgel összeegyeztesse több téves tanításba vitte. … Hitte a lélekvándorlást és az összes értelmes lények végső üdvözülését. … Az 5. egyetemes Konstantinápolyi zsinat 553-ban 15 tételét ítélte el.” „Az apokatasztazis (amit Origenes vallott és tanított) szerint egykor minden szellem, még az ördögök és a kárhozottak is Istenhez fognak térni, s a durva anyagvilág, mely csak a bukott szellemek büntetésére készült, megsemmisül. Minthogy azonban a szellemek megtartják szabadakaratukat, újra bűnbeesés, bűnhődés és megtérés következik s ez a körforgás vég nélkül tart.”
Mint látjuk ez a tanítás még Urs von Balthasar „a pokol üres”, és Wojtyla „mindenki üdvözül” modern eretnekségeinél is nagyobb ostobaság, úgy hogy az Origenesre való hivatkozás Urunk második eljövetelével, és a világ végén történő dolgokkal kapcsolatban nem elfogadható érvelés.

Ami Ágostont illeti: 2018. május 19-én jelent meg a katholisches.info weboldalon egy tanulmány a Magyarországon is ismert és sokat idézett Bárdossy Endre professzortól „Wer hat Angst vor Pelagius?” (Ki fél Pelagiustól?) címmel. E munkájában Bárdossy professzor határozottan Pelagius pártjára áll Ágostonnal szemben, miközben többek között ilyeneket ír az utóbbiról [Pelagiust magát az Egyház soha nem ítélte el; amit különböző zsinatok elítéltek vele kapcsolatban, azok olyan tanok voltak, melyeket a követői terjesztettek; mivel Pelagius írásai mind elvesztek, nem kideríthető, hogy ezen elítélt tanokból mik származnak magától Pelagiustól; jellemző, hogy egyetlen lexikonban sem található meg a Pelagius címszó, csak a pelagiánus]:

„Szent Ágoston (354-430) a latin nyugatból, az ő szellemi utóda, a nem-szent Luther Márton (1483-1546) a német területekből, és a pápától és királytól több ízben elítélt katolikus püspök, Cornelius Jansen (1585-1638) a francia Port-Royalból – a bűn- és predesztináció-teológia e három fő alakja – mumusként kísért nyugaton. Ha egy gyereknek állandóan azt beszélik be, hogy ő egy bűnös nyápic alak, akkor idővel azzá is válik.”
„A félelem Ágoston-Luther-Jansen-féle teológiája reszkető kezekkel bár, de megszolgálatlanul akarta kihúzni a kényelmes predesztináció nagy ingyen sorsjegyét a mennyei birodalomba való bejutáshoz.”
„Az erős akaratú, tetterős, igényes szerzetes [Pelagius, †418 után], aki a messziből jött [Britanniából], a római arisztokrácia köreiben szívesen látott lelkipásztor volt. Pelagius ideái megfeleltek a régi római virtusnak és a nagy tradíció erkölcsi érzékével. A késői Ágoston azonban – nem a hajánál fogva rángatom elő ezt az igaz hasonlatot – korának mindenütt ismert, hatalmas »diktátor pápájává« nőtte ki magát, hasonlóan, mint korunkban Bergoglio [akit egy nemrég róla megjelent könyv szintén ennek nevez, sőt a róla szóló könyv ezt a címet viseli]. Ágoston nem az elitet akarta elérni, hanem a »széleket«, többre becsülte a tömegek terjedő nagyegyházának növekedését, alacsony átlagjegyekkel, de impozáns a számokban.”
„Ágoston sikeresen vetette be retorikáját (ami az akkori időkben a mostani tévékameráknak felelt meg) a konkurens és buzgó hittestvér, Pelagius ellen, ahelyett, hogy lelkipásztori szövetséget kötött volna vele. Szívtelenül kigúnyolta és eltaposta. Úgy, ahogy ezt ma Bergoglio teszi a tradícióhoz ragaszkodókkal – akiket egyáltalán nem logika nélkül saját szubjektív nézete szerint »új-pelagiánusokként« ítél el.”
„Pelagius bosszankodása az ingadozókkal és bizonytalanokkal, a tétovázókkal és megrögzött határozatlanokkal szemben, akik elutasítják, de legalábbis hátráltatják Isten üdvterveit, militánsnak hathat. Mégis, egyszerű és elhatározásra minden tétovázás és halogatás nélkül mindig készen álló készsége bizonyos körülmények között mind erkölcsi, mind üdv-ökonomikus szempontból talán többre becsülhető, mint Ágoston látványos önmarcangolása és drámai megtérése hosszú évtizedekig tartó, egyáltalán nem példamutató kicsapongásai után.”
„Ágoston politikai és irodalmi-retorikai szempontok szerinti nagyságát nem kell megkérdőjelezni. De bénító, évszázadokat befolyásoló, meghatározó eszkatologikus bornírtsága, amit Luther Márton, Cornelius Jansen és mások hurcoltak és fejlesztettek tovább, monstruózus kísértéssé nőtte ki magát különösen a latin kereszténységben.”
„A tett szabadsága és saját felelősségvállalás nélkül se bűnözés, se felelősségre vonás nem létezik. Pelagius és Julian [eclaunumi (=Dél-Itália) püspök, aki kiállt Pelagius tanítása mellett] bátor gondolkodása megpróbálta az antik filozófia jogérzékét megvédeni Ágoston újonnan feltalált félelem-teológiájával szemben. Sajnos, nem sikerült nekik. De az, hogy egy Perikles vagy Cicero klasszikus etikája és pedagógiája Ágoston révén szinte teljesen háttérbe lett szorítva, messzire ható következményekkel járt a kereszténység történelmére egészen az újkorig. Ki tudja, Ágoston komor hipotéziseivel talán saját fiatalkori vétkeit – melyek nem voltak kicsinységek – gyűlölte és próbálta levezekelni.”
„»Testvérek, értelem dolgában ne legyetek gyerekek. Csak a gonoszság terén maradjatok kiskorúak, gondolkodásotokban azonban legyetek felnőttek.« (1 Kor 14,20) Ezek a szavak egészen pelagiánusnak hatnak Julian püspök homo emancipatus emberképe szerint! De sajnos, Ágoston nem olvasta végig Szent Pál leveleit, vagy ha igen, nem értette meg őket!”
„A történelmi bonyodalmakat, melyekről itt szó van, Bergogliotól kezdve Jansenen és Lutheren keresztül egészen Ágostonra lehet visszatekerni. A főszereplők ellentmondást nem tűrő, önkényes, kolerikus természete a történelmi helyzetek összes különbözősége mellett sajnálatos módon a rémület közös nevezőjére hozta őket össze.”
„Ágoston kiindulási pozíciója a (pozitív) páli predesztináció fél-manicheus téves interpretációja. A Pál-levelek egész gyűjteményét végig tanulmányozva, ezt nem lehet másképp értelmezni, mint az isteni szeretet-adományok (karizmák) teológiáját, amiből senki sincs kizárva. Ezzel szemben az ágostoni fordulat egyre inkább egy (negatív) predesztináció futóhomokjába vezetett.”
„Vitathatatlan, hogy az ágostonrendi szerzetes, Luther hátborzongató tévtanait egyenesen az ágostonos forrásokból merítette, és az ő negatív, nem-keresztény predesztinációját még jobban kiélezte.”

Bárdossy professzor tanulmányából azért idéztem ilyen hosszan, mert sok érdekes dolog derül ki belőle. Miközben rengeteg téves véleményt tartalmaz, Ágoston munkásságát és személyét tárgyaló részei tökéletesen ellene mondanak a csaknem 1600 év óta tartó, „politikailag korrekt” keresztény véleménynek, és végre olyanokat mond ki Ágostonról, melyek ennek ellentmondanak. Abban ugyanis nem tévedett a professzor úr, hogy Ágoston óta nincs jóformán egyetlen eretnekség sem, mely nem őrá vezetné vissza tanait, aminek következtében Ágoston személye és művei nagy mértékben szerepet játszanak a kereszténység mai helyzetében, a tökéletes hitehagyásban.

A tanulmányhoz öt hozzászólás érkezett, azok egyike (Anto Križić) így szól: „A 16. században az ember szabad akarata és az isteni kegyelem közötti viszony hevesen vitatott téma volt a katolikus teológusok között, ami végül a domonkosok és a jezsuiták között nyílt konfliktushoz vezetett. A római inkvizíció számára annak eldöntése jelentette a problémát, hogy tulajdonképpen milyen messzire nyúlik egy egyháztanító tekintélye, ha véleményei, tanításai az idők folyamán félreérthetőkké válnak, olyannyira, hogy azok már az Egyház igaz tanítását veszélyeztetik. Ez a kérdés várt megválaszolásra, amikor Cornelius Jansen püspök (1585-1638) könyve 1640-ben megjelent, melyben a püspök az ágostoni gondolkodás egy szintézisét végezte el. VIII. Orbán az egész könyvet elvetette, de X. Ince csak öt tézisét ítélte el. Jansen és hívei számára azonban a könyv nem jelentett mást, mint a szent [Ágoston] műveiből vett eredeti szövegek összegyűjtése: »Aki ezt a könyvet elítéli, az magát Ágostont ítéli el«, ez volt a véleményük. Még az akkori fő inkvizítor, Francesco Albizzi bíboros (1593-1684) is azt mondta, hogy a janzenisták ellen kiadott pápai bulla ugyan nem ítélte el a szent tanítását, de mielőtt a hitszegőket tovább hagyják hamis útjukon haladni, »talán jobb lenne … Ágostont betiltani«. Ágoston véleményeinek forrásai, melyek a tévedésekhez vezettek, vagy legalábbis okot adtak a téves értelmezésekre, az én véleményem szerint megoldatlan pszichés problémáiból fakadtak: a túlságosan domináló anyához való »kapaszkodása«, a tökéletesen soha meg nem történt megszabadulása a manicheizmustól, masszív problematikája saját nemiségével és mindazzal, ami ezzel összefügg. Pelagius inkább olyan embereket szólított meg, akik kiegyensúlyozottak voltak, akiknek megvolt a belső nyugalma, és akik képesek voltak elengedni magukat. Ezáltal ezek az emberek közelebb vannak az isteni léthez. Ezért mondja Aquinói Szent Tamás, hogy »minél közelebb van a természet Istenhez, annál kevésbé fogja őt Isten vezetni, és annál inkább arra született, hogy saját magát vezesse« (Ver.22,4: »quanto aligua natura Deo vicinior, tanto minus ab eo inclinatur et magis nata est seipsam inclinare«). Ez nem csak az emberi természet számára érvényes általánosságban, hanem a saját egyéni szabadság megvalósításának vállalására is, írja Stefan Oster.”

Anto Križić hozzászólása (ami a negyedik volt) egyúttal válasz is akart lenni az előtte (harmadikként) megszólaló – Veni Sante Spiritus – állításaira. [Érdekességképpen ebből is közlök részeket, bár témánkat kevésbé érinti, és felvetéseire Anto Križić már úgyis megadta a találó válaszokat: „Ha Pelagius, miként e cikkben áll, Szent Ágoston ezen imáját: »Add meg, amit parancsolsz, és parancsold, amit akarsz«, gyengécskének [nyafogásnak] tartotta, akkor csodálkozni lehet-e azon, hogy az Egyháznak ez ellen a vélemény ellen fel kellett lépnie, mert végső soron ezzel minden ima, de maga a kegyelem és a Jézus Krisztus általi megváltás, egyáltalán az ember szüksége a megváltásra, is kérdésessé válik, és még az Istentől való elfordulás alapköve is letétetik? Tehát nem Ágoston a modernizmus atyja, miként ezt a szerző sejtetni engedi, hanem a »maga-csinálni-akarás« pelagiánus-szelleme, ami a zsinat utáni időt is jellemezte, és ami az egyházat ma fenyegeti!... Felmerül a kérdés, miért hozta a katholisches.info nyilvánosságra és védelmezi ezt a pelagiánus-egyoldalúságot? … A szerző ugyan hangsúlyozza, hogy nem teológus, de úgy tűnik, állításainak teológiai egyoldalúságával/hiányosságaival tisztában van. … A cikk sajnos egyoldalúan dicsőíti az embernek a kegyelem segítsége nélküli lehetőségeinek pelagiánus túlértékelését. Aki tényleg elkezd keresztényként viselkedni és a jóért síkra szállni, hamar észreveszi, mennyire rá van szorulva Isten kegyelmére, és mennyire igaz az, hogy ezért könyörögnünk kell, ami végülis a jámborság és az igazi Isten-kapcsolat vagy -tisztelet döntő alapját képezi!”]

Az ötödik – eddig utolsó –hozzászólás témánkat érintő részei így szólnak: „Bárdossy professzor cikke igencsak megrázott – de az okos, szakszerű hozzászólások sokat segítettek. Azok, akik az igazságot, a valóságot nem akarják tudomásul venni, a legőrültebb ideákat találják ki. Mégis úgy gondolom, hogy Bárdossy professzornak igaza van, amikor Ágoston retorikáját (hírét, ismertségét) a mai tévékamerákkal hasonlítja össze. Ágoston egész életében odaadó, őt kritikátlanul körülrajongó csodálókkal és jótevőkkel volt körülvéve, pontosan úgy, ahogy később Luther. Mindent, amit mondott vagy írt, feljegyezték és áthagyományozták az utókornak, miközben ellenfeleinek írásai, kijelentései nagy részben elvesztek (mint például Pelagiusé). De nem csak azokéi, hanem olyan nagy gondolkodókéi és egyháztanítókéi is, mint például Szent Ireneus. Ágoston óta az Egyház mindennapi életében, a keresztények számára szinte csak az volt mérvadó, amit ő egyszer mondott, még akkor is, ha a hivatalos Tanítóhivatal vagy más nagy gondolkodók, mint például Aquinói Szent Tamás bírálták egyes kijelentéseit. Ágoston volt és maradt mind a mai napig a »sztárteológus«. .. Ezért úgy gondolom, hogy Bárdossy professzor azon megállapítása, miszerint »A történelmi bonyodalmakat [vagyis a keresztények életében, mentalitásában történt helytelen irányú fejlődést, azaz elfajzást], melyekről itt szó van, Bergogliotól kezdve Jansenen és Lutheren keresztül egészen Ágostonra lehet visszatekerni«, sajnos találó és igaz.” …

[Ezután a hozzászólás azon mondatokra reagált, melyeket a szerző egy magyar jezsuita, Boros László 1962-ben „MYSTERIUM MORTIS – Az ember utolsó döntésében” címmel megjelent könyvéből idézett, és dicsőített. Bárdossy ezt írta bevezetőjében Boros könyvéről: „Boros e könyve – ami, kihangsúlyozom, egyházi engedéllyel jelent meg –, e tanulmány koronázó perspektívája [feltételezem, hogy e szó szerinti fordítás alatt Bárdossy „dicsőséges csúcspontot” vagy valami ilyesmit értett], a kezdeti bombasiker után a hálátlan utókor süllyesztőjében hallgat.”
Bárdossy e könyvvel foglalkozó fejezeteiről ez áll az ötödik hozzászólásban: „Ugyan nem ismerem a magyar jezsuita említett könyvét, de amit Bárdossy professzor e műből idéz, igencsak tévtannak tűnik: »A halálban nyílik meg a lehetőség az ember első teljes személyes aktusára; ezáltal válik a halál a tudatra ébredés, a szabadság, az Istennel való találkozás és az örök sorsról való döntés létszerűleg előnyben részesített helye. Ez a perspektíva az értelmetlenséget a bizakodás vigaszára változtatja át. … A halál a totális öntudatra ébredés, a szabadság, az Istennel való találkozás, és az isteni ítélet, a szemtől szembe való állás előtti utolsó döntés helye.« Így állunk a halál utolsó nyomorúságában minden földi korláttól végre teljesen szabadon, sugárzó arccal az Úrral szemben, hogy eldöntsük, hogy az istenképűséget magunkra vesszük-e vagy visszautasítjuk. … Szemtől szembe az Úrral, egy időtlen pillanatban, ami egyszerre ítélet, de egyúttal boldog hazatérés is, egy elhajtott magzat is megkapja abszolút szabad, a minden akadálytól és véletlentől kiszabadított szellem teljes személyes méltóságát és az örökéletre szóló döntési szabadságát.«
Mégha e cikk szerzője és a jezsuita Boros e mondataikban valójában a halál ELŐTTI utolsó pillanatra gondolnak, akkor sem helytállóak állításaik, illetve csak nagyon-nagyon ritkán bizonyulnak igaznak. A katolikus tanítás ugyanis azt mondja, hogy az ember úgy hal meg, ahogy élt, és [az általános hiedelem ellenére] csak egy nagyon parányi százalékban fordul elő az, hogy valaki a halála előtti legutolsó pillanatban megtér. De ha a szerzők [Boros és Bárdossy] mégis magáról a halálról nyilatkoztak így, akkor ez eretnekség. Az ember lelke halála után örökre abban az állapotban marad, mint amilyenben halála pillanatában volt [lásd ezzel kapcsolatban például Sziénai Szent Katalin művét: »Ha azonban a halál pillanata elmúlt a világosság sugara nélkül … akkor a lélek örök kárhozatra jut. .. Ha életüket gyűlölettel, a halálos bűn terhével fejezik be, akkor az isteni igazságosság értelmében lelkük örökre a gyűlölet béklyójával marad összekötve. Ugyanígy marad az igaz lélek, aki életét szerető vágyakozással fejezi be, a szeretetben rögzülve; ő sem tud többé érdemet szerezni, mivel az ő ideje is lejárt.«]. – De nem ez az egyetlen veszélyes nyílt eretnekség ebben a cikkben. Közöttük minden bizonnyal az áteredő bűn tagadása [amit Bárdossy Caelestius-tól, Pelagius egyik tanítványától vett át, és akitől Pelagius elhatárolta magát] a legrosszabb. … A magyarországi választásokkal és a magyar nyelvvel kapcsolatos valótlan állításai is azt mutatják, hogy a szerző nagyon könnyelműen bánik az igazsággal; ebben a cikkben a katolikus igazsággal.”

Bárdossy professzor cikkével nemcsak – az ezeréves birodalom-tagadó – Ágoston miatt foglalkoztam ennyit, hanem azért is, mert kiválóan bizonyítja a két német „antimodernista” tételét: nevezetesen azt, hogy azok találják ki a legőrültebb tanbeli „megoldásokat”, akik nem akarják a valóságot tudomásul venni. Ilyen volt Lefebvre, ilyen volt Guérard des Lauriers, és ilyenek mindazok, akik őket követik. Ilyen Bárdossy professzor, amint ezt eme nyílt eretnekségekkel teli dolgozata tanúsítja, ilyen az egész ú. n. tradicionalista tábor; ilyen az egész ú. n. konzervatív „katolikus” internetes világ: ők mind, ahelyett, hogy szembe néznének a tényekkel, és ebből levonnák az egyetlen logikus következtetést, újabb és újabb, soha nem ismert vagy korábban már számtalanszor elítélt „katolikus” tannal állnak elő, csakhogy megmeneküljenek a mellőzéstől, a megbélyegzéstől. Ily módon több kárt okoznak a katolicizmusnak, mint a modernizmus, ami nyíltan vezeti félre a katolikusokat [ahogy erről a honlapon már számos helyen szó volt, például ebben a cikkben].
[Erről van egy friss személyes élményem: Ashfordban tett látogatásomkor a mise után az egyik angol hívő megkérdezte, hogyan lettem szedesvakantista. Mielőtt még válaszolhattam volna, French püspök erélyesen közbeszólt, és egyetlen szóval felelt a kérdezőnek: „logikából”, jelezve ezzel, hogy ehhez a döntéshez mindenki számára tökéletesen elegendő a logikus gondolkodás, egy katolikusnak, akinek hitéből következően kötelessége ismerni vallását, semmilyen különleges rábeszélésre, meggyőzésre vagy bármi ilyesmire nincs, nem lehet szüksége.]

Boros és Bárdossy elmélete a halálról teljesen elképesztő. Mivel Boros könyve 1962-ben jelent meg, és Bárdossy még azt is leírja cikkében, hogy mennyire szerette hallgatni Boros előadásait, az is újfent bizonyságot nyer Bárdossy mostani művéből, hogy a tévtanok terjesztése nem Bergoglio-val vette kezdetét, és hogy a Roncalli-Montini-féle zsinat nem az égből pottyant alá, hanem kizárólag azért válhatott valóra és győzedelmeskedhetett, mert a „katolikus” világnak legnagyobb része már akkor eretnek és/vagy hitehagyott volt.

Isten színe előtt senki nem vétkezhet! Isten színe előtt senki nem „dönthet” arról, hogy Őt választja-e vagy sem! Ezért az angyalok sem láthatták addig Istent, amíg a nekik előírt vizsgát sikerrel le nem tették! A bukott angyalok, azaz a démonok élükön Luciferrel, SOHA nem látták Istent színről színre! És Jézus hypostatikus egysége a mennyországban, az örökkévalóságban is megmarad! Az Utolsó Ítéletkor ugyan dicsőségben és tökéletes teljhatalommal jön el és ítélkezik, de emberi alakjában – ezért hordja magán sebeit, ezért viszik az angyalok előtte a keresztet!
Az elkárhozottak SOHA nem láthatják Istent szemtől szembe! Pont ez jelenti a kárhozottak, és Genovai Szent Katalin szerint a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek is, a legnagyobb kínt!
Hogyan írhat akkor ilyesmit egy „katolikus” publicista akár 1962-ben, akár most 2018-ban, és hogyan jelenhet meg ez egy magát fontos, hithű, harcos katolikus újságnak nevező oldalon: „A halál a totális öntudatra ébredés, a szabadság, az Istennel való találkozás, és az isteni ítélet, a szemtől szembe való állás előtti utolsó döntés helye. Így állunk a halál utolsó nyomorúságában minden földi korláttól végre teljesen szabadon, sugárzó arccal az Úrral szemben, hogy eldöntsük, hogy az istenképűséget magunkra vesszük-e vagy visszautasítjuk.” „Sugárzó arccal”, mintha egyenrangúak lennénk, és mintha Isten jelenlétében bármit is tehetnénk, még akár el is utasíthatnánk a nyílt isteni erőt! Hihetetlen! Valahányszor az ú. n. tradicionalista médiában ilyen és ehhez hasonló téves dolgokat olvasok, és szinte csak ilyeneket lehet ott olvasni, mindig csak azt kérdezem, miért gondolják ezek az emberek magukat jobbnak, katolikusabbnak, mint Bergoglio?!

Visszatérve Szent Ágoston személyére, a vele való baj nem az, hogy – ahogy Veni Sante Spiritus írja – ő lenne a „modernizmus atyja” [ezt egyébként Bárdossy nem csak nem állította, de nem is „sejtette”], hanem az, hogy személyével, tanításával évszázadokra kihatón befolyásolta a kereszténység sorsát, ő határozta meg, hogy mit szabad és mit nem szabad hinniük a katolikusoknak. Aki túlzásnak tartja ezen állítást, annak e két cikket ajánlom az internetről:
1. Isten városa és a pelagianus vita;
2. Enzyklika Ad salutem humani von Papst Pius XI. zum 1500. Todesjahr des heiligen Augustinus, Bischof von Hippo und Kirchenlehrers, 20. April 1930

Arról már fentebb szó volt, hogy a latin egyházban jóformán nem volt olyan eretnekség, melynek képviselői ne Ágostonra, Ágoston tanaira hivatkoztak volna. (Lásd fentebb a negyedik hozzászólást.) Témánkkal kapcsolatban azonban arról a hatásáról van szó elsősorban, mely abból állt, hogy Ágoston tekintélye, híre, befolyása szinte mindenki mást háttérbe szorított, minden kérdésben jóformán egyedül az ő véleménye számított és számít még ma is. Ahogy az ember-csinálta-egyházban a katolikus időszámítás a Roncalli-Montini-féle zsinattal kezdődik, úgy kezdődik és végződik számtalan, a katolikus gondolkodást érintő kérdés eldöntése Ágostonnal. Az utókor gondolkodására gyakorolt hatása, melyért minden bizonnyal elsősorban tanítványai, barátai, rajongói a felelősek, mindenki mást, legyen az bármennyire autentikus, bármilyen nagy szent vagy tudós, és minden más véleményt eltörpített mellette; írásai, bár a vandálok halála után pár nappal elfoglalták Hippót, sőt egész Észak-Afrikát, mégis mind fent maradtak, és a katolikusok ma is tévedhetetlennek tartják őket, és mint ilyenre hivatkoznak!

Ez, több más vitás kérdés [donatista, pelagiánus vita stb,] mellett, az ezeréves birodalom megítélésében különösen feltűnő és érthetetlen. Ugyanis az ezeréves birodalom eljöttéről a Bibliában nem csak Szent János Jelenések Könyvében lehet olvasni, hanem az evangéliumokban és az ószövetségi próféták szinte mindegyikénél. Olyannyira, hogy szinte az egész Biblia, benne Jézus szavai is, igazán csak úgy érthetők meg, ha feltételezzük az ezeréves birodalom eljöttét.
Például ez az evangéliumi rész: „Akkor Péter vette át a szót: "Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?" Jézus így válaszolt: "Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor [!], amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött.” (Mt 19,27-28) – Ha, ahogy Ágoston óta a legtöbben tanítják, Jézus tényleg csak az Utolsó Ítéletkor jön újra el, mikor lesz apostolainak lehetősége ítélkezni Izrael tizenkét törzse fölött? Az Utolsó Ítéletkor, amikor – Billot és szerinte több más egyháztanító szerint is már egyetlen élő ember sincs a földön – Jézus a minden feltámadt ember örök sorsát érintő ítéletet tartja, emberi bíráknak már nincs lehetőségük az ítélkezésre! Vagy, ha úgy értelmezzük Jézus szavait, hogy a mennyben fognak mellette trónokon ülni az apostolok, akkor ott meg olyanok nincsenek, akik fölött ítélkezni lehetne! Ott már csak szentek vannak!
[Billot bíboros Parusia című művének nagy részét arra használja, hogy tagadja az ezeréves birodalom eljövetelét, és lehetetlenné tegye az első évszázadok keresztényeit, akik abban hittek, hogy Jézus „hamarosan” újra eljön. Egyébként az 1932-es Katolikus Lexikon, melyből a cikk elején idéztem, Billot e művéből vette át a magyarázatot Jézus újraeljöveteléhez; jellemző, ahogy a divatos irányzattal dacoló igazságok tagadói mindig egymásra hivatkozva érvelnek: ugyanezt teszik most a szedesvakantizmus tagadói, és nyilván, amióta a világ világ, ugyanezt tette minden téves elméletet hirdető.]

Vagy vegyünk egy másik példát: az Újszövetség ezen nagyon ismert mondatainak – „Az Úr így szólt: "Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró? Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Megváratja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?"” (Lk 18,6-8) – sincs sok értelme, ha Jézus már csak a végítéletre jön el, hiszen egyfelől az Utolsó Ítéletkor, vagyis a világ végén már nincs komoly jelentősége, következménye, hogy egy perccel azelőtt akadt-e még hívő a földön vagy sem, másfelől az Utolsó Ítélet azzal végződik, hogy elkülönülnek egymástól az üdvözültek és az elkárhozottak (már tisztítótűz sincs ezután), így hát ekkor már nem kaphatnak elégtételt az igazak, Isten jelenlétében az ilyen földi apróságok egyszerűen a semmibe foszlanak. Emlékezzünk Savio Szent Domonkos szavaira: „A mennyország örömeit egyetlen halandó sem értheti meg addig, amíg nem hagyta el az életet és nem egyesült újra a Teremtőjével. [a mennyországban] Istenben leljük örömünket. Ennyi az egész: de ebben minden benne van.”
Ráadásul Urunk fent idézett szavaiban (Lk 18,8-ban) szerepel a „hamarosan” kifejezés is: akkor hát miért elvetendő, ha az első keresztények, akik a legnagyobb üldözést szenvedték el Krisztusért, meg voltak győződve róla, hogy ez a „hamarosan” csupán néhány évtizedet, maximum egy-két évszázadot jelent, és nem több mint kétezer évet, vagy még ennél is többet; és ha abban hittek, hogy ez az „igazságot szolgáltatás” ott történik meg, ahol az igazságtalanságot elszenvedték? Miért kell őket és e hitüket kigúnyolni, lebecsülni, hamis érvekkel cáfolni akarni, mint ahogy tette ezt például Origenes, Ágoston, és csaknem kétezer év után Billot bíboros, és őket követve ma szinte mindenki? Az elmúlt kétezer évben annyi eretnekség, annyi téves nézet fenyegette a katolikusok hitét, miért kellett akkor mégis ilyen hosszú idő óta, komoly klerikusoknak annyi energiát elpocsékolniuk egy olyan vélekedés, hit megcáfolására, mely a Biblia, benne egyenesen Jézus szavaira támaszkodik? Ez egyszerűen érthetetlen, különösen akkor, ha tudjuk, hogy az egyházi Tanítóhivatal soha nem volt hajlandó meghajolni az éppen divatos „sztár-teológusok” eme véleménye előtt, és elítélni a millenarizmust!

De a legnagyobb ostobaság és sértés, ami Origenes és Ágoston óta a millenarizmus híveit éri, az az idióta és rosszindulatú állítás, amivel 1700 év óta rágalmazzák az utóbbiakat: nevezetesen, hogy 1) a millenarizmusban való hitük az elnyomott zsidók helytelen messiás-fogalmából fakad; 2) hogy az ezeréves birodalmat egyfajta földi paradicsomnak képzelik el [mint a mohamedánok a túlvilági életet], és ezért várnak rá. Mindkét vélekedés, mely minden katekizmusban olvasható, csak arról árulkodik, hogy szerzőiknek fogalmuk sincs a katolikus lelkületről. Egy katolikus soha nem evilági örömöket vár Jézus újraeljövetelétől, mint ahogy soha nem a bűnösök fenyítését várja az igazságszolgáltatástól, hanem mindig és mindenekelőtt az igazságosságot! Az igazság győzelmét! Azt várja, hogy a bűnösök végre tisztán lássák vétkeiket! Hogy a rengeteg hazugság, ami annál jobban uralja el e világot, minél közvetlenebbül és kizárólagosabban e világ fejedelme, a hazugság fia vesz itt irányítása alá mindent, végre lelepleződjön! Ez az, ami Isten országát oly élesen elválasztja Sátán országától, vagyis az Isten országának fiait mindenki mástól! Mert Isten országa és a Sátán országa között dúl minden harc, és e földön egyedül Krisztus igaz Egyházának hűséges, szilárd tagjai tartoznak Isten országába, mindenki más – mindegy hogy eretnek vagy pogány, szakadár vagy hitehagyott, a Roncalli-Montini-alapította szekta tagja vagy ateista – e világ fejedelmének, a Sátán országának alattvalója, következésképpen sűrű hazugságban él! És a katolikusok azt várják epekedve, hogy ezek mind végre kristálytisztán lássák tévedésüket, ostobaságukat, rászedettségüket!
Ezért írta Szent Ireneus híres művében: „Az igazságosság úgy kívánja, hogy ugyanabban a világban, melyben fáradoztak és szenvedtek, a türelemben minden módon kipróbálva, fogják majd türelmük gyümölcseit is learatni. Abban a világban, melyben Isten iránti szeretetük miatt megölték őket, abban lesznek újra élőkké téve is.” – És Michael Mottet ezért írja tanulmányában: „A szentek mind – ami a szent létnek egyik ismérve – e teljesen a démonok uralma alatt álló világon uralkodó mély igazságtalanság láttán reménykedtek vágyakozva és szenvedélyesen annak a birodalomnak az eljövetelében, melyben Krisztus lesz a király. Ez a kívánságuk meghallgatást nyert, és Krisztus szentjeivel ezer évig fog uralkodni egy új ég alatt egy új földön, ahol igazságosság uralkodik. Mindazonáltal nem a földi paradicsomba való visszatérésről van itt szó – ami már csak a bűnbeesés miatt is lehetetlen –, hanem minden dolognak a tűz általi megtisztulása utáni visszaállításáról.”
Ez utolsó mondathoz lásd 2 Pét 3,10-13: „Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.”
[Az emberben szinte felmerül a gyanú a millenarizmus tagadóinak nagy igyekezete láttán, hogy pont ez az igazságosság az, amitől lelkük mélyén félnek, és amiért ezen eljövendő földi birodalomnak még a lehetőségét is hevesen visszautasítják. Hogy Isten belelát a szívükbe, azt elviselik, de hogy embertársaik is belelássanak, annak szégyenébe belehalnának! Nem éppen ez az érzés az, nevezetesen a gőg, ami az embert elszakította Istentől!]

Van azonban valami, ami a millenarizmus híveiben és az ószövetségi zsidókban valóban közös, és ez a Messiás-várás. Az Ószövetség az Újszövetség előképe, és ez az „előképűség” nemcsak a részletekre, de – valószínűleg – az egészre, vagyis Isten ószövetségi választott népére, a Messiást váró zsidó népre és a Krisztus alapította Egyházra is vonatkozik. A zsidó népet rengeteg viszontagság, kísértés közepette csaknem kétezer évig a Messiásra várás tartotta, őrizte meg. Így lehetett volna az ezeréves birodalomra, azaz Jézus emberi alakban történő újraeljövetelére való várakozás az Egyház tagjainak, az Isten országába tartozó katolikusoknak is megtartó ereje! De nem lehetett, mert a sztárteológusok és ezek követői megfosztották őket ettől a nemzeteket, népeket meg- és összetartó erőtől!

Jézus nem vallást alapított, hanem Egyházat. Nem vallásról beszélt tanítványainak, hanem mindig Isten országáról! Krisztus követőinek egyetlen célja van: hogy Isten országának tagjai lehessenek, ehhez segítette őket hozzá az Egyház, ez valójában az Egyház feladata! Ha az Isten országához való tartozást vallásnak neveznénk, akkor ez a vallás – legalábbis elméletben – egy lenne a sok vallás közül. Csakhogy az Isten országához való tartozás, az Isten-gyermekség nem egy a sok többi spirituális állapot közül, hanem ez az egyetlen, amire az ember rendeltetett. Az összes többi állapot, mint már fentebb szó volt róla, e világ fejedelme, a hazugság fia alatti rabszolgaság. Az ezeréves birodalom – ahogy Szent Ireneus írta – azt szolgálja, hogy „a méltókat lassan hozzászoktassa Isten befogadásához”, és ahogy Szent Pál írta: „A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak a megnyilvánulását várja ... a mulandóság szolgai állapotából … Isten fiainak dicsőséges szabadságára való fölszabadulást.” (Róm 8,19-21) Ezt a sóvárgással eltelt, de mégis reménységgel, bizakodással teli várakozást rabolták el az egyszerű katolikus emberektől Ágoston óta a teológusok. Talán nem egészen túlzás azt állítani, hogy ez is szerepet játszott a folyton csökkenő hithez, és végül a mostani teljes hitehagyáshoz. [A zsidók is várták az örökéletet, ők is hittek benne, ők is úgy tudták, hogy Isten a hozzá hűségeseket az örökéletben megjutalmazza, a hűtleneket pedig kárhozatra veti. De az emberi természet már csak olyan, hogy jobban hat rá az, amit el tud képzelni. Az örökélet annyira meghaladja emberi felfogásunkat, hogy megközelítően sem képes akkora erőt adni a kitartásra, mint valami érzékeinkkel, értelmünkkel felfogható közelebbi cél: ilyen – lett/lehetett volna – az ezeréves birodalomra való speciális katolikus várakozás.]

Bár Jézus mennybemenetele óta a keresztények soha nem szűntek meg a világvégével foglalkozni, mostani világunk minden képzeletet felülmúló elpogányosodása és azon jelenségeknek egyre gyakoribb felbukkanása, melyeket vagy maga Urunk Jézus Krisztus, vagy egyháztanítók, szentek, látnokok neveztek a végidők jeleinek, a katolikus honlapok szerkesztőit egyre gyakrabban készteti arra, hogy az Antikrisztusról, a világ végéről tanulmányokat fogalmazzanak meg, illetve állítsanak össze. Ezen a honlapon is több ilyen írás megjelent már, legutóbb például a Josephsblatt című újság ezévi áprilisi számának a fordítása < a href="3napossot.htm">„A háromnapos sötétség és a nagy uralkodó alatti békeidő” címmel. Két nappal ezelőtt pedig e témával kapcsolatban a másik német antimodernista blog szerkesztője „Antikrisztus” címmel kezdett bele egy e témával foglalkozó cikksorozatba.
De akárkinek a művét is hozzuk fel példának, egy dologban minden ilyen tartalmú írás megegyezik: Tökéletesen figyelmen kívül hagyják az Ágoston előtti egyháztanítókat, írókat, és ami ezzel kikerülhetetlenül együtt jár: magát a Szentírást! (Ezzel a kizárásos módszerrel azt a mintát követik, amit a protestánsok alkalmaztak, akik számára Pál apostol halála és Luther között nem létezett egyetlen keresztény gondolkodó sem.)
Ez az a felfoghatatlan furcsaság, ami leginkább arra ösztökél, hogy Michel Mottet tanulmányát leközöljem [németül már ITT olvasható], és hogy ezzel a témával behatóbban foglalkozzak. Ebben a kérdésben nincs egyetlen olyan általam ismert kétszáz évnél nem régebbi mű, ami az ószövetségi próféták, Urunk Jézus Krisztus szavait és a Jelenések Könyvében leírtakat venné alapul a végidőkről szóló spekulációja számára! Például a Josepsblatt kiadója egy szintre helyezi Mélanie Calvat és János apostol szavait, sőt, Melanie-nek sokkal, de sokkal jobban hisz, mint az utóbbinak!

De még ennél is nagyobb furcsaságok vannak ezen írásokban: Mindegyik beszél egy „nagy uralkodóról”, akit azonban a szerzők mindenkinek el tudnak képzelni, csak annak nem, akiről János apostol beszél a Jelenések Könyvében, akire pedig mindaz ráillik, ami erről az eljövendő „nagy uralkodóról” valaha is ki lett jelentve. Magyarul: az ezeréves birodalom eljöttét tagadó szerzők számára ez a nagy uralkodó lehet bárki, csak Jézus Krisztus nem! Akiről pedig Szent Ágostonig minden keresztény gondolkodó, az egyszerű hívekről nem is beszélve, sziklaszilárdan meg volt győződve, hogy Ő lesz, aki eljön „az Atya által megszabott” időben, amikor az Isten-tagadás oly módon elhatalmasodott a világon, hogy Isten elérkezettnek látja az időt a közvetlen közbelépésre: „Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele paráználkodtak a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből. … Bűneik az eget verik, de az Úr számon tartja gonoszságaikat.” (Jel 18,2-3/5)
Vagyis Ágoston óta szakmaiatlannak, maradinak, ostobának stb. számít az, aki még komolyan veszi a Szentírást, és benne nem csak az ezeréves birodalom eljöttét, de Szent János befejező szavait is: „Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.” (Jel 22,18-19) [Egyébként én nem tudok arról, hogy létezik-e a Bibliának még egy olyan könyve, melynek írója ilyen kemény szavakkal fejezte volna be írását.]
Ágoston Origenestől átvett allegorikus értelmezése óta annak, aki azt akarja, hogy komolyan vegyék, minden látnokra, áljósra, minden igencsak kétes alakra szabad hivatkoznia, ha a végidőkről beszél, csak a Bibliára nem! Hihetetlen!

Arról már nem is beszélve, hogyha elfogadjuk, hogy János apostolnak a Jelenések Könyvében valóságnak leírt szavait allegorikusan lehet, sőt kell értelmezni, akkor semmi nem állíthat gátat annak, hogy az egész Bibliát allegorikusan értelmezzük! De hiszen ez is történt az elmúlt 1600 évben, Ágoston óta: eleinte csak lassacskán, aztán egyre gyorsabban vált elfogadottá ez a fajta értelmezés. Csoda-e ezek után, hogy mára idejutottunk? Miért kell akkor például azon meglepődni, hogy a protestánsok Jézus teljesen egyértelmű szavait: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat”, nem fogadják el annak, ami: Jézus Péterre és utódaira építette Egyházát, őket tette meg földi helytartójának!
Hiszen a Biblia Isten országának, azaz az ezeréves birodalomnak az eljöveteléről is abszolút egyértelműen, félremagyarázhatatlanul beszél: „Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. .. Az egybegyűltek erre megkérdezték: »Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?« »Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában” (ApCsel 1,3/6-7). Vagyis Jézus nem „háborodik fel”, hogy ilyen kérdést tettek fel neki, nem szidja le tanítványait, hogy „földiesen” gondolkodnak, nem hiszi egy pillanatig sem, hogy Izrael országa alatt, miután Ő állandóan Isten országáról beszélt nekik, tanítványai valami mást, azaz egy világi hatalmat képzelnek el, hanem csak azt mondja nekik, hogy az Atyán kívül senki nem tudja Izrael országa helyreállításának időpontját.
Tanítványai és követői ismerték Jézust, pontosan tudták, hogy nem tűri el, ha tanítványai olyat mondanak, vagy tesznek, ami nem helyes. Jézus soha nem „tapintatoskodott”, mindig a legkeményebb szavakkal rótta meg azokat, akik olyan kérdést tettek fel neki, mely ellene mondott mindannak az igazságnak, tanításnak, amit meg akart velük ismertetni. Sok ilyen feddése közül gondoljunk csak arra a kemény feleletre, melyet Péternek adott: „Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: »Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.« Megfordult és rászólt: »Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.«” (Mt 16,22-23)
Mindezekből teljesen egyértelműen következik, hogy Jézus válaszát a követői csakis egyetlen módon értelmezhették: El fog jönni újra az emberek közé, és akkor helyre fogja állítani Izrael országát [ami nem jelent mást, mint Isten országát]. Hogy mikor, azt nem mondta meg, de sokan vélhették úgy – pontosan úgy, ahogy később is sokan sokszor, például Nagy Szent Gergely pápa, Ferreri Szent Vince, és most mi –, hogy minél rosszabb a helyzet, minél inkább e világ fejedelmének befolyása alá kerül az emberek többsége, annál nagyobb a remény arra, hogy Jézus végre újra eljön és rendet tesz.

Michel Mottet tanumánya előtt következzen még egy Ágoston előtt élt ókeresztény író – Methodiosz Olümposz – munkájának két fejezete. Vanyó László: „Az ókeresztény egyház irodalma I.” című kötetének 368. oldalán ezeket írja Methodiosz Olümposzról (Methodius von Olympus († 312)):
„A 3. század vége felé fejtette ki irodalmi munkásságát Methodiosz Olümposz, Órigenész legjelentékenyebb ellenfele. Életére, személyére vonatkozóan nincsenek pontos adatok. Egyes feljegyzések szerint püspök, sőt, vértanú volt. Valószínűbb azonban, hogy világi keresztény volt, aki tanítóként kamatoztatta kiváló irodalmi és filozófiai műveltségét. Írásai tehetséges írónak mutatják, de sajnos csak egy műve maradt ránk teljes egészében. A Lakoma című dialógusát Platón azonos című munkája keresztény megfelelőjének szánta. Míg Platón a kozmikus erószt dicsőítette dialógusában, addig Methodiosz a mennyei szerelmet, a szüzességet magasztalta. A lakoma résztvevői a vőlegényre váró szüzek, akik várakozás közben beszélgetnek egymással. A szüzek az erények allegóriái, a vőlegény pedig a végidőben elérkező Krisztus. …. A khiliaszta eszkhatologia nevében bírálja Methodiosz Órigenész spiritualizált feltámadástanát, de munkája, A feltámadásról, csak részben maradt ránk.”
Methodiosznak „A lakoma” című műve német nyelven megtalálható az Egyházatyák könyvtára (http://www.unifr.ch/bkv/ – Bibliothek der Kirchenväter) nevű honlapon, „Gastmahl oder Die Jungfräulichkeit (Symposion seu convivium virginum)” címmel egy 1911-ben kiadott műből kimásolva.

 

A lakoma
Írta: Methodiosz Olümposz
Részletek

Kilencedik beszéd: Tysiane

I.
Mindazonáltal amikor az idők beteljesednek, és Isten felhagy az ebben a teremtésben való működésével, a hetedik hónapban, a feltámadás nagy napján, akkor lesz kikiáltva a mi 'hétnapos ünnepünk az Úrnak'; ezen ünnep szimbóluma és előképe az, ami a Leviták könyvében le van írva; ezt a szöveget nekünk át kell vizsgálnunk, hogy a tiszta igazságot megérthessük. [„A hetedik hónap tizenötödik napján, amikor már betakarítottátok a föld termését, üljetek hétnapos ünnepet az Úrnak. Az első és a nyolcadik napon legyen teljes nyugalom. Az első napon vigyetek magatokkal szép gyümölcsöket, pálmaágakat, patak menti fűzfaágakat, és vigadjatok hét napig az Úr, a ti Istenetek színe előtt. Így üljétek meg évenként az Úr ünnepét hét napon át. Örök törvény ez utódaitok számára. A hetedik hónapban tartsátok ezt az ünnepet. Hét napig lakjatok sátorban. Izrael népének minden tagja lakjék sátor alatt; így utódaitok megtudják, hogy sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (Lev 23,39-43) – Az ünnep a nevét a lombsátrakról kapta, amelyek alatt a zsidók e hét nap folyamán tartózkodnak a pusztában való 40 éves vándorlás emlékére.]
Hiszen meg van írva: „A bölcs, ha hallgatja, még bölcsebb leszen, s az értelmes útmutatást nyer: behatol a mondás és rejtvény értelmébe, a bölcsek igéibe és fogós kérdéseibe.” (Péld 1,5-6) Ezért szégyelljék magukat a zsidók, mivel az Írás mélységeit nem veszik észre, és úgy vélik, hogy a törvény és a próféták mindent csak anyagilag értettek. Ők csak a földi után törekszenek és a külső gazdagságot előnybe helyezik a lélek gazdagságával szemben. Holott az Írás a múlt mintaképéve és az eljövendő mintaképéve osztható fel. Mármost az elvetemültek kitérnek a jövő elől, és úgy tesznek, mintha az már a múlthoz tartozna, ily módon csinálnak az előképból beteljesedést, mint például a bárány leölésével is: Úgy vélik ugyanis, hogy a bárány titka pusztán atyáiknak Egyiptomból való kimenekülésére való emlékezés abból az időből, amikor az egyiptomi elsőszülöttek meghaltak, ők viszont megmenekültek a vérjel által, amit ajtóik félfájára kentek [lásd: Kiv 12,7: „Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik.”] Odáig még nem jutottak el, hogy ebben Krisztus megölésének előképét felismerjék. És ha majd a föld a tűzben elpusztul [lásd 2 Pét 3,7/10/12; ], és Sátán elsőszülött gyermekeit „belevetették a kénköves, tüzes tóba” [lásd Jel 19,20 és 2 Pét 3,7: „De a mostani eget és földet ez a szó megmentette, hogy az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára megmaradjon a tűznek.”], akkor azok a lelkek, akiket Krisztus vére véd, az Ő vérével vannak lepecsételve, megmenekülnek a haragtól, és a bosszú angyala visszahátrál azon pecsét látványától, ami Krisztus vérével lett rájuk nyomva. [lásd Kiv 12,13: „A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem.”]

II.
Ez példaképül lett elmesélve, és hogy mi lássuk, hogy a zsidók egy most végbemenő dolgot egy már megtörtént esemény képének tekintik, és ily módon elvesztik az eljövendő javakban való reménykedést. [Nem ezt tette Ágoston, és teszik követői az ezeréves birodalommal?] Mert nem akarták, hogy a minták képek ígéretei, se azt, hogy a képek az igazság ígéretei legyenek.

V.
Mert az új, múlhatatlan teremtésben azok, akik a tisztaság ágai nélkül találtatnak, nem részesednek a szabbatban: ők ugyanis nem teljesítették a törvényben Isten parancsát, és senki sem megy be az ígéret földjére, aki előbb nem ünnepelte meg a sátoros ünnepet. Csak azok, akik megülték a sátoros ünnepet, fognak a szent országba tovább vonulni, ki az úgynevezett lombsátrakból, amíg eljutnak odáig, hogy bemehessenek Isten templomába és városába, ahol még nagyobb és fennségesebb örömben lesz részük. Ezt bizonyítják az előképek, melyek a zsidókkal történtek. Mert ugyanúgy, ahogy ők Egyiptom határait átlépve először sátrakba húzódtak, majd felkerekedve az ígéret följére mentek, úgy lesz velünk is. Én is továbbvonulok innen, és kivándorlok ezen élet Egyiptomából, és akkor először a feltámadáshoz érek, az igazi sátoros ünnephez, és ha ott felállítottam sátramat és feldíszitettem az erények gyümölcsével, akkor a feltámadás ünnepének első napján, az ítélet napján, Krisztussal ünneplem majd az ezeréves szabbatot, az úgynevezett hetedik napot, az igazi szabbatot. Azután megint követem Jézust, a menny áthatolóját, és jutok így el, miként a zsidók a sátrakban töltött szabbat után az ígéret földjére, a mennybe. Tehát nem maradok a sátrakban, azaz testem sátra nem marad ugyanaz, hanem az ezeréves birodalom után az emberi alakból és romlandóságból az angyalok kiválóságára és szépségére változik át.

Methodius ezen reménytkeltő és tanulságos szavai után érdekességképpen álljon még itt Szent Ágoston „Civitate Dei” (Isten városa) című igen terjedelmes művének utolsó szakasza (a 22., azaz az utolsó könyv 30., utolsó, fejezetének vége). Ágoston egyébként a 20. könyvtől kezd el foglalkozni a végidőkkel, annak 7. fejezetétől kiemelten a Jelenések Könyvében leírtakkal. [A könyv teljes terjedelemében – 776 oldal – megtalálható a http://www.unifr.ch/bkv/ weboldalon: a kérdéses szakasz a 644. oldalon kezdődik.]

 

Civitate Dei
Írta: Szent Ágoston

22. könyv 30. fejezet:
Az örök üdvösségről és Isten városának állandó szabbatjáról


Még maguk a korszakok, úgymond a világ napjainak, száma, is egyértelműen erre a szabbati nyugalomra utal, amennyiben a korszakokat a Szentírásban megadott időszakok alapján határozzuk meg, mert akkor ez a hetedik időszakra esik: Az első korszak, mint az első nap, Ádámtól az özönvízig tart, a második innentől Ábrahámig; a nemzedékek számát tekintve mindkettő ugyanaddig tart, mert mindkettőre 10 generáció esik; de tényleges időtartamuk különböző. Ezután következik a Máté evangélista által meghatározott három korszak Krisztus megjelenéséig: Mt 1,17: „Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék.”
Ezek együtt eddig öt korszakot tesznek ki. A hatodik korszak most tart, és hosszúságát nem lehet a nemzedékek bizonyos számával megadni, hiszen az Írásban ez áll: „Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.” (ApCsel 1,7) E korszak lejárta után Isten, mint a [teremtés] hetedik napján, pihenni fog.
E korszakokról ehelyütt részletesebben beszélni, túl messzire vezetne; de ez a hetedik korszak a mi szabbatunk lesz, melynek vége nem egy este lesz, hanem, mint az Úr napja, az örök nyolcadik nap, amit Krisztus feltámadása szentelt meg, és a pihenés nem csak a szellem, hanem a test pihenését is előképezi. Akkor ünnepelni fogunk, és nézni, nézni és szeretni, szeretni és dicsőíteni. Igen, valóban, így lesz vég nélkül a végcélunkban. Hiszen éppen ez a mi végcélunk, egy olyan birodalomba jutni, melynek nem lesz vége sose.

E hosszú bevezető végén következzenek a tanulmány alapjául szolgáló szentírási szakaszok: Hogy valamikor valamilyen, az evilági uralmaktól tökéletesen eltérő ország valóban fel fog épülni, azt az ószövetségi próféták jövendölései, és egy magától Jézustól származó kérdés-felelet erősíti meg. Jézus maga mondja ugyanis tanítványainak: „Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. .. Az egybegyűltek erre megkérdezték: »Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?« »Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában” (ApCsel 1,3/6-7)
Ezen szentírási igékhez Michel Mottet tanulmánya végén e komoly megállapítást fűzte: „Az említett szövegek áttanulmányozása és alapos megfontolása után természetesen mindenki szabadon eldöntheti, hogy mit válaszol arra a kérdésre, hogy az Antikrisztus után lesz-e ezeréves birodalom vagy sem? Mindazonáltal azoknak, akik nemmel válaszolnak – vagyis csaknem minden "kereszténynek" –, az ApCsel 1,3/6-7 verseire utalva meg kell magyarázniuk, miért állította Jézus, hogy az Atya által megszabott időben vissza fog térni, és miért nem azt válaszolta apostolainak és tanítványainak, hogy Izrael országának helyreállításáról szóló kérdésükkel tökéletesen téves úton járnak. Ha egy közönséges halandó felebarátainak bizalmával ily módon visszaélne, és engedné, hogy azok tökéletesen hamis és illuzórikus dolgokban és eseményekben higgyenek, kétségen kívül súlyos bűnt követne el, mely vétke súlyosságának megfelelő büntetést vonna maga után. Teljes komolysággal valóban el lehet képzelni, hogy Jézus Krisztus apostolaival és tanítványaival, valamint minden Szentírást ismerővel szemben ilyen galádságot követhetett el?”

A második szentírási szakasz az előzőénél is ismertebb, és azzal a kétes hírnévvel dicsekedhet, hogy a legtöbbször magyarázták/magyarázzák félre, holott egyértelműségével a Biblia legérthetőbb kijelentéseihez tartozik: Urunk kedves tanítványa, Szent János apostol a Jelenések Könyvében bővebben beszél a Jézus által említett, valamikor eljövendő „Isten országáról”:
„Ekkor nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, fején sok korona, ráírva a név, amelyet senki sem tud, csak ő. Vértől ázott ruha van rajta, a nevét Isten Igéjének hívják. Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre. Vasvesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját. Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: Királyok Királya és Urak Ura. Láttam, hogy egy angyal áll a napban. Nagy szóval kiáltotta az égen repülő madaraknak: »Gyertek, gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára. Egyétek a királyok húsát, a vezérek húsát, a bajnokok húsát, a lovak és lovasok húsát, minden szabadnak és rabszolgának, kicsinek és nagynak a húsát!« Majd láttam: A vadállat és a föld királyai összegyűltek a seregeikkel együtt, hogy harcra keljenek a Lovassal és seregével. De ezek elfogták a vadállatot és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat tett, és félrevezette velük azokat, akik a vadállat bélyegét viselték, és a képmását imádták. Elevenen bevetették mind a kettőt a kénköves, tüzes tóba. A többit a Lovas kardja ölte meg, amely a szájából tört elő. És az összes madár jóllakott a húsukból. Aztán láttam, hogy egy angyal szállt alá a mennyből, a mélység kulcsa volt nála, és nagy láncot tartott a kezében. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, vagyis az ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte. Letaszította a mélységbe, bezárta, és lepecsételte, hogy ne vezesse félre többé a népeket, míg le nem jár az ezer esztendő. Akkor rövid időre szabadon engedik. Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal. A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele.” (Jel 19,11-20,6)
Ezt az egyértelmű, világos leírást kezdte el Órigenész allegorikusan értelmezni, amit kortársai ugyan bíráltak és többségükben visszautasítottak, de (azt követően, hogy 313 után az Egyház, a kereszténység politikai, sőt katonai tényezővé, majd pár évtizeddel később államvallássá lett) utódai, elsősorban Ágoston elfogadott, és tekintélyénél fogva szinte kötelezővé tett. Holott az allegorizálás, mint emberi spekuláció, magánértelmezés, kizárja a leírtak szó szerinti elfogadását. És ha ez a módszer megengedetté válik, akkor egy szövegnek, még a sugalmazott szövegnek is, mint itt egy szentírási szakasznak, annyi értelmezése lesz, ahányan magyarázzák. Akik ezt az allegorizáló szentírásmagyarázatot bevezették, azok valójában saját nagyságuktól, tekintélyüktől eltelt emberek voltak, nagy csapat rajongóval körbevéve: Ilyen volt Órigenész, ilyen volt Ágoston és ilyen volt Luther. Ők mind „allegorizáltak”, és mind annyira biztos volt saját tekintélyében, „zsenialitásában”, hogy természetesnek tartotta, hogy az övé az egyetlen helyes értelmezés, és ezért ezt mindenkinek el kell fogadnia! Csakhogy, ahogy ez a protestantizmusban is történt, ha egyszer a hagyomány által szentesített gátakat – vagyis a konkrét szavak pontos értelmezését – lebontja valaki, akkor nincs többé, ami korlátot szabna az önjelölt prófétáknak, vagyis a magán magyarázatok tömeges megjelenésének!

Érdekes megfigyelni, hogy a Biblia szavainak pontos elfogadása leginkább az első három évszázad, míg az allegorizálás a negyedik századtól élt keresztény gondolkodókra jellemző: Az első három évszázad leginkább a lelkekben megvalósuló, megvalósításra váró Isten országáról szólt, amiről Urunk Jézus Krisztus mindig beszélt. Akik az első három században keresztények lettek, azoknak mindig számolniuk kellett azzal, hogy valamikor majd vértanúként kell megvallaniuk Krisztushoz való hűségüket.
Nagy Konstantin után azonban fokozatosan a keresztények lettek az „urak”, a közélet befolyásolói. Innentől kezdve a keresztények lelkülete megváltozik: az Isten országához való elsősorban lelki tartozás vágyát felváltja az Egyházhoz való tartozás külső jele, és ezzel párhuzamosan az érvényesülésért folytatott szellemi vagy nagyonis evilági harc. Az üldözés, a hátrányos helyzet, a kisebbséghez tartozás mindig jobban kedvezett az alázatos, igazi keresztény elit kialakulásának, ugyanakkor azonban a tömegek megtérítéséhez feltétlenül szükséges volt/van/lenne a hatalomhoz, az erő alkalmazásához.
Így lépett a kereszténység első három évszázada után az idő előhaladtával fokozatosan az Isten szavában való feltétlen és megkérdőjelezhetetlen bizalom helyére az emberi megfontolás: Isten szavának az emberi értelem filterén való megmérettetése. Innentől már egyenes út vezetett a mához: Bergoglio és közvetlen elődeinek emberméltóságra való hivatkozással meghozott eretnek tanításaihoz és intézkedéseihez.

Erre kiváló példa a „Extra ecclesiam nulla salus – Az egyházon kívül nincs üdvösség” katolikus hittétele. Az első három évszázadban a keresztények olyanok voltak (vagy igyekeztek olyanok lenni), mint a gyerekek, ahogy Jézus tanította őket: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3) Ez a gyerek-lét azt jelenti, hogy tökéletesen bízzunk Istenben, mindenfajta megfontolás nélkül higgyünk Neki és Benne. Ezért az első keresztények még gondolkodás nélkül igaznak tartották Isten szavait: ha Jézus azt mondta, hogy víz nélkül senki nem menekülhet meg, akkor az biztosan szó szerint véve így van: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,16) Mindazonáltal ez soha semmikor nem jelentett vak, buta hitet, hanem csak azt sziklaszilárd meggyőzödést, hogy amit Isten mond, az egészen biztosan igaz, még akkor is, ha az ember nehezen érti meg, vagy saját emberi tudásával, képzeletével hihetetlennek tartja. Ezért felesleges Isten szavait kicsavarni, allegorikusan értelmezni, csűrni-csavarni, amíg a mi evilági, földhöz ragadt értelmünk számára is elfogadhatóvá válik, hanem ha mindenáron számunkra is elképzelhető magyarázatot akarunk keresni, akkor az csak olyan lehet, ami Isten világos szavainak nem mond ellent: vagyis ami Istenhez méltó, ami Isten erejéből, esetleg csodás közbelépésével igenis kivitelezhető. „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr.” (Iz 55,8)
Ezért válaszoltam egy olyan hozzám intézett levélre, mely ironikus modorban „kekeckedett”, amennyiben a jobb latorra hivatkozva támadta a fent említett tanulmányt, így: »Úgy gondolom, még a mai katolikusoknak (akik valóban katolikusok akarnak lenni) sincs igazi fogalmuk arról, hogy ki is valójában Isten. Állandóan határt szabnak Istennek, ők mondják meg, mennyi csodát tehet és mennyit nem. Nem hiszem, hogy az átváltoztatás kisebb csoda, mint azt hinni, hogy Isten a keresztség nélkül meghalt igazakat valamilyen csoda folytán mégis megkereszteli. Isten nem mond ellent saját magának: ha Jézus egyszer azt mondta, hogy víz nélkül senki nem menekül meg, akkor az úgy is van. Erről is szól a Szent Hermasz Pásztor című műve, melyből az üdvdogma cikkben idézek, de ide is leírom a legfontosabb idevonatkozó részeket:” [Itt következett az üdvdogmáról szóló cikk „IV. Az apostoli tanítás” nevű fejezetéből egy hosszabb rész, benne a Hermász Pásztorából vett idézetek.]
Majd így folytattam válaszomat: „Isten persze saját törvényeit is felrúghatja, ha úgy akarja. Ezért lett Szűz Mária mentes az áteredő bűntől, amit Szent Tamás a maga emberi logikájával nem tartott lehetségesnek. Nos, Mária és a jobb lator = Krisztus születése és kereszthalála. – Ha a kezdetkor Isten úgy látta jónak, hogy Máriát megőrzi az áteredő bűntől, akkor még az is meglehet, hogy Isteni gondoskodásával azt az embert, akinek istenségében a kereszt alatt Márián kívül senki, még a szeretett tanítvány sem hitt, szintén megőrizte az áteredő bűntől, és ebben az esetben ennek még arra sem volt szüksége, hogy Jézussal együtt halála után leszálljon a pokol tornácára, hogy Jézus megkeresztelhesse, úgy, ahogy az Ószövetség igazait megkeresztelte. Ugye az ember megigazulását csak Jézus áldozata tette lehetővé, minden kegyelem az Ő áldozatából származik. De ha az Ószövetség igazainak csak az Ő halálára lett volna szükségük ahhoz, hogy üdvözülhessenek, akkor Jézus halála pillanatában felszállhattak volna a mennybe, és Jézusnak nem kellett volna testben leszállni a pokolba, ahogy ezt a Credoban megvalljuk. De Jézus leszállt oda, tehát volt ott valami tennivalója. Vajon mi? Csakis az ott várakozó igazak megkeresztelése lehetett, mert mi más lett volna? Úgy hogy a jobb lator, vagy ott kapta meg Jézustól a keresztséget, hogy utána Vele együtt szálljon fel az égbe, vagy Máriához hasonlóan neki még erre sem volt szüksége. Én ezt olvastam ki az üdvdogma tanulmányból, és abból a hitből [az Isten szavainak elfogadásából], ami az apostoli atyákban és az első – mondjuk – három-négy évszázad keresztényeiben még megvolt, csak azóta már mindenkiből kiveszett.«

Amit pedig most Methodiosz A lakomájából, Ágoston Civitate Dei-jéből, Nectou jezsuita pap jövendöléseiből és Msgr. Pie szavaiból [e két utóbbit lásd a cikk 2. részében] „olvastam ki”, az az, hogy Krisztus ezeréves uralmát egy olyan időszak fogja megelőzni, melyben
– „az emberek azt fogják hinni, hogy Isten az embereket egészen kiszolgáltatta rendetlen hajlamaiknak, és a Gondviselés már nem törődik többé a világgal” (Nectou);
– „Az államoknak egyházellenesnek, ateistának, tisztán eviláginak kell lenniük. És Isten szaván fogja a népeket, és átengedi őket makacsságuknak és akaratuknak, míg őrületükben kölcsönösen szét nem marcangolják egymást, és Európát vérrel és romokkal nem borítják el. … És akkor Isten újra eljön, de felfegyverkezve” (Msgr. Pie);
– „Mindazonáltal amikor az idők beteljesednek, és Isten felhagy az ebben a teremtésben való működésével” (Methodiosz);
– „E korszak lejárta után Isten, mint a [teremtés] hetedik napján, pihenni fog” (Ágoston) –
vagyis egy olyan időszak, amikor Isten látszólag teljesen magára hagyja az emberiséget. És valóban, ez a megállapítás mostani korunkra tökéletesen ráillik, sokkal-sokkal jobban, mint bármelyik korábbi korszakra. Bár természetesen most is minden Isten akaratából, tudtával, engedélyével történik, de ezt csak az egyes emberek életében teszi tetten érhető módon. Eközben a társadalomban már több évtizede semmilyen jel nem mutat arra, hogy Ő mindennek az egyedüli uralkodója, az egyedüli irányítója!
És a másik, ami „megfogott” Methodiosz írásában, az a meggyőzödés, hogy az Ószövetségben nem csak Krisztusra vonatkozó előképek találhatók, hanem maga az egész Ószövetség, benne a zsidó nép, azaz Isten választott népének sorsa is előképe az Újszövetség népének, azaz az Isten országát alkotó hívők sorsának! Tehát az Ószövetséget tanulmányozva megkapjuk mai égető kérdéseinkre Isten válaszát, ezért kellene azt alaposabban ismernünk, átelmélkednünk!

A honlap „Mikor tesz Isten csodát?” című írásában volt szó arról, hogy az ú. n. tradicionalistáknak, mind az új, mind a lefebvrista ideológia híveinek, sőt a szedesvakantisták egy részének is az a véleménye, hogy még megéljük azt, hogy a zsinati szekta helyett katolikus pápaság lesz; kapunk végre katolikus pápát, és akkor majd minden szépen rendbe jön, és olyan lesz, mint régen.
Azt hiszem, csak azok vélekedhetnek így, akik a problémák kezdetét Roncalli megválasztásának idejére teszik, vagy még annál is későbbre, a NOM behozatalára, sőt, csak Bergoglio megjelenésére.
Miután a katolicizmusban minden mindennel összefügg, minden minden mástól kapja értelmét, meglehet, hogy e vélekedésnek is az a Szent Ágostonnál kezdődő tanítás az előzménye, mely szerint János apostol Jelenések Könyvében leírt „ezeréves birodalom” valójában az Egyház győzelmétől számítandó, azaz körülbelül 500-tól 1500-ig tartott. Vagyis abból a velejéig téves nézetből ered, hogy az Egyház történelmében bármikor „győztes”, azaz belső eretnekségektől és külső támadásoktól mentes volt, hiszen az ezeréves birodalom János apostol leírása szerint a béke és igazságosság birodalma lesz. Aki olvasott valaha egyháztörténelmet, az tudja, hogy Krisztus mennybemenetele, az Egyház megalapítása óta nemhogy ezer év, de még száz, sőt tíz év sem múlt el, melyben a katolicizmust, Krisztus Egyházát ne érték volna súlyos támadások, bajok, veszteségek.
Még Ágoston sem merte megtenni, hogy tökéletesen tagadja az ezeréves birodalom ideáját, hiszen ez szó szerint szerepel a Bibliában, hát inkább kitalált valami olyan magyarázatot rá, aminek valójában semmi köze nincs a János apostol és az ószövetségi próféták által leírt ezeréves birodalomhoz. A tragédia az, hogy elméletét a mai napig minden katekizmus, minden katolikus lexikon, minden katolikus publikáció, minden katolikus „írástudó” gondolkodás nélkül átvette.

A honlap egyik korábbi cikkében – „Indefectibilitas = Az Egyház fogyatkozhatatlan” – a szerző tanulmányát a következő megállapítással fejezte be:
„Miközben a szedesvakantizmus az Egyház indefectibilitasanak minden jelentős elemét megőrzi, még sincs abban a helyzetben, hogy a Novus Ordo gonoszságának titkát megfejtse, vagyis hogy megmagyarázza, hogy a Szentszék tartós üresedése miként fogja végül Isten dicsőségét szolgálni, és hogy az Egyház hogyan fogja ezt a rettenetes problémát egy napon megoldani. Mindazonáltal azzal az állítással, hogy az Apostoli Szék üres, a szedesvakantizmus nem esik semmilyen ellentmondásba, szemben a többi rendszer megoldásával. A szedesvakantizmus titokba vezet ugyan, de nem ellentmondásba!”
Pontosan ugyanez érvényes arra a tanúságtételre, amit János apostol a Bibliában az ezeréves birodalomról leírt: E leírásban nem kapunk mindenre pontos választ és magyarázatot, de az ezeréves birodalom eljöttében való hit nem tartalmaz semmilyen önellentmondást, szemben azokkal az emberi mesterkedésekkel, melyekkel a Bibliában található pontos leírást Ágoston óta a „katolikus” könyvek megmagyarázni igyekeznek.

E tanulmány címe és témája: „Et regnabunt cum Christo mille annis – És ezer évig uralkodtak Krisztussal.” De minél többször olvassa át valaki a kapcsolódó anyagokat és M. Mottet e címmel megjelent tanulmányát – és minél többet lát mostani világunkból –, annál inkább az ötlik fel benne, hogy az elmúlt 1700 év írástudóit elsősorban valószínűleg nem is Krisztus békés, igazságos ezeréves birodalmának gondolata taszította, hanem sokkal inkább az a szörnyű leszámolás, ami e birodalom létrejöttét megelőzi. Magyarul, Krisztusnak a Tőle tökéletesen elfordult, Istent megtagadó világgal való leszámolása, benne is elsősorban az a büntetés, amit Krisztus a hitehagyott, hazug „klérusra” szab ki. Ezért ezen írásnak talán jobb lenne ilyesmi címet adni: „Jézusnak az örökélet előtti újraeljövetele és leszámolása az istentelenekkel.” Ahogy már korábban szó volt róla, az biztos, hogy az ember lelkében egy ilyen evilágon várható megtorlás sokkal erőteljesebb hatást fejt ki, mint a számára elképzelhetetlen túlvilági büntetés.
Hogy mik azok a csapások, melyekkel újraeljövő Urunk sújtja majd a hitehagyottakat, azt a Jelenések könyve különösen a 16. fejezet 8. versétől részletezi. Az e versek után álló szövegben leírtakban könnyűszerrel felismerhető mostani világunk, abban például a mai „klérus”, a hét dombon ülő kéjnő, a nagy Babilon jelenlegi állapota és eljövendő sorsa.
Én elég sokat éltem a kommunizmusban, ezért ki merem jelenteni, hogy az emberiség történelmében még nem volt olyan kor, melyben ennyire a hazugság, és csakis a hazugság, mégpedig az élet minden területét elárasztó hazugság, vett volna át minden uralmat. Mégis hajlunk arra, hogy újra és újra elfelejtsük, hogy Sátán nem más, mint a hazugság atyja, és akire a földön az idők végén ráruházta hatalmát, az Antikrisztus, az a Lügenprophet, a hazug próféta, a hamis próféta, olyanok például, mint a Roncalli-Montini-zsinat óta Szent Péter székét bitorló fehérruhás férfiak. Akikre sok más vétkük mellett az üdvtörténet szempontjából az a legjellemzőbb, hogy meghamisítják Isten törvényeit és parancsait, és a szentségek meghamisításával – amennyiben rajtuk áll – mindenkit a pokolba vezetnek.
M. Mottet így írja le a „hazugság prófétáját”: „Ez alatt az egyházi rend összes tagját kell érteni, akik prostituálódtak a világgal szemben, és akiket a tűzes folyam, ahogy ezt Szent Péter második levelében és Szent János a Jelenések könyvében elbeszéli, Jézus parancsára élve nyel el: "Elevenen bevetették mind a kettőt a kénköves, tüzes tóba."” (Jel 19,20)

 


 

Et regnabunt cum Christo mille annis
És ezer évig uralkodtak Krisztussal (Jel 20,4)

Írta: Michel Mottet (1992)

Jézus dicsőséges feltámadása és az ezt 40 nappal később követő mennybemenetele között még több ízben megjelent apostolai és tanítványai előtt, akik mennymenetele napján a következő kérdést tették fel neki: „Domine si in tempore hoc restitues REGNUM ISRAEL? Dixit autem eis: Non est vestrum nosse tempora vel momenta, quae Pater posuit in sua potestate.“ – „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát? Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.” (ApCsel 1,6-7)
Az Apostolok Cselekedetének hatodik és hetedik verse tehát elmondja számunkra, hogy csak az Atyának van meg a hatalma, hogy ezen „helyreállítás” pontos idejét meghatározza. Izrael országának helyreállítása tehát, mivel a Biblia világosan beszél róla, a hitletétemény része, és aki ezt mégsem fogadja el, annak számolnia kell azzal, hogy az engedetlenség eme aktusával önmagát zárja ki az e birodalomba való bejutástól.
Még akkor is, ha e történések pontos idejét csak az Atya ismeri, azon körülmények, melyek közepette ezek bekövetkeznek, a Szentírás számos helyén világosan le vannak írva. Például Szent Péter azon zsidókról szóló jövendöléseiben, akik Jézust halálra ítélték, ezeket mondja: „Poenitemini igitur, et convertemini, ut deleantur peccata vestra, ut cum venerint tempora refrigerii a conspectu Domini, et miserit eum, qui praedicatus est vobis, Jesum Christum, quem oportet quidem coelum suscipere usque in tempore restitutionis omnium, quae locutus est Deus per os sanctorum suorum a saeculo prophetarum.“ – Ezt a szentírási részt a legtöbb nyelven (például németül és magyarul) így fordítják: „Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára, hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust, akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajka által.” (ApCsel 3,19-21)
Az idézet középső részét azért tettük kurzívba, hogy ily módon utaljunk arra, hogy ez a rész helytelenül lett lefordítva.
Akinek az a feladata, hogy egy ennyire nehéz szöveget, mint: „ut cum venerint tempora refrigerii a conspectu Domini, et miserit eum, qui praedicatus est vobis”, lefordítson, és közben észreveszi, hogy ennek eme fordítása: „hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót”, semmilyen világosan felismerhető értelmet nem ad és tökéletesen semmitmondó, üres kifejezés, annak kötelessége a szerző, ebben az esetben Szent Péter apostol írásaiban kikeresni azokat a helyeket, melyekben ő Krisztus újraeljöveteléről és azokról az eseményekről beszél, melyek ez előtt történnek vagy ezt kisérni fogják.
Még azok az emberek is, akik pedig nem ismerik különösen jól a Szentírást, azonnal Péter második levelének azon nagyon ismert helyére gondolnak, melyekben Szent Péter azokat a körülményeket, melyek közepette Krisztus újraeljövetele elkövetkezik, világosan, nyomatékosan és szívhez szólóan leírta: „De a mostani eget és földet ez a szó megmentette, hogy az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára megmaradjon a tűznek. Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld, és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak.” (2 Pét 3,7/10-12)
Ha Szent Péter Izrael országának újrafelállításával és minden dolog helyreállításával kapcsolatban „tempora refrigerii”-ről beszél, akkor a világnak a nagy tűzvész utáni állapotára utal, amikor az elemek már újra lehűltek, hogy minden dolog helyreállítása lehetővé váljon, miként ezt a következő versben nem kisebb erővel maga emeli ki: „Mi pedig új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, melyben igazságosság lakozik.” (2 Pét 3,13)

Miután bemutattuk Szent Péternek Jézus újraeljöveteléről szóló teljes tanítását, és még azt is leszögezzük, hogy a „conspectus“ szó tekintetet, szemléletet, anyagi vagy lelki látást jelent – az itteni összegüggésben, „a conspectu Domini“: „Isten terve szerint“ –, és hogy a „praedicatus“ jelentése nem „rendel“, hanem „előre megmond, prédikál, kihirdet“, Szent Péter kérdéses szavainak teljes korrekt fordítása így hangzik: „Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek bűneitek, mert ha, Isten terve szerint, a [az izzó elemek] lehűlésének ideje eljön, és elküldi azt, akit hirdettek nektek, Jézus Krisztust, kit ugyan az égnek kell befogadnia azon időkig, míglen mindenek helyre nem állíttatnak, amelyekről Isten szólt századok óta szent prófétáinak szája által.” (ApCsel 3,19-21)
E szöveg tehát előre hirdeti nekünk, hogy miután az egész teremtés tűz által elpusztul, Isten terve szerint mindenek helyre lesznek állítva a lehűlt elemekből, mert ezeknek csak formájuk, de anyagok nem semmisült meg. Isten szava szerint ezekből az elemekből fog az új ég és az új föld kialakulni, ahol igazságosság fog uralkodni.
Minden szent próféta jövendölése szerint csak ekkor fog Izrael országa újra felállítatni, Jézussal, Dávid fiával, mint az örök királlyal. Ezek a Szentírásban ránk hagyományozott, tehát dogmatikus igazságok, melyeket minden ember szabadon elfogadhat, vagy visszautasíthat, és ezzel szabadon dönt saját örök sorsa felöl. A hit ugyanis az üdv számára a „conditio sine qua non” (elengedhetetlen feltétel), miként ezt Szent Márk tömören kimondja: „Qui crediderit, et baptizatus fuerit, salvus erit; qui vero non crediderit, condemnabitur“, „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,16)

Mielőtt továbbmennénk, egy tragikus tévedést kell tisztáznunk, ami a 20. század végén terjedt el. E téves vélekedés szerint azoknak, akik ma zsidóknak nevezik megukat (vagyis azok, akik csökönyösen tagadják, hogy Jézus a Messiás), azon a földön való letelepülése, amit Isten a hívők atyjának, Ábrahámnak, mint örök hazát megígért, Izrael népe megtérésének a kezdetét jelenti, amiről mind az Ó-, mind az Újszövetségben szó van. Ezt a téves vélekedést nem csak a zsinati szekta vallja, hanem azok is, akik magukat tradicionalistáknak nevezik, miközben gőgösen utasítják vissza a Szentírást.
Ugyanis, ha valaki azt meri állítani, hogy az 1917. november 2-i Balfour-nyilatkozat egy zsidó nemzeti állam megalapítására Palesztinában azon számos jövendölés megvalósulásának kezdetét jelenti, mely szerint az igazi zsidó nép – ami mindazokból áll, akik hittek a Messiás eljövetelében és ebben reménykedtek, és aztán a megtestesülés után tényleg hittek Jézusban – vissza fog térni Jeruzsálembe, Palesztinába és minden más, Ábrahámnak egy örökké érvényes eskü által megígért országba, akkor ez az állítás nem csak a Szentírás hamis értelmezése, hanem direkt ellentétben áll vele, sőt tagadja is.
A Szentírás ugyanis egyértelmű: Az emberek hitetlensége és istentelensége minden bűn forrása, és ezek fognak oda vezetni, hogy a menny tüze a földre hull. Ez a tűz által történő megtorlás, amit Szent Péter előre megmondott, elsősorban a hitehagyott keresztényeket és a zsidókat sújtja, akik utolsó pillanatig kitartottak hitetlenségük mellett, ahogy Szent Pál a tesszalonikaiaknak szóló első levelében írja: „Mert ti, testvéreim, követői lettetek Isten júdeai egyházainak, amelyek Krisztus Jézusban vannak. Ti ugyanazt szenvedtétek el saját népetektől, amit ők a zsidóktól, akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten előtt nem kedvesek, és az embereknek is ellenségei. Akadályoznak bennünket, hogy a pogányoknak ne hirdessük az evangéliumot az üdvösségükre. Így betelik egyszer s mindenkorra bűneik mértéke, s már rajtuk is az Isten haragja, végérvényesen. … Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében! … Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk. … Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj. Mikor azt mondogatják: "Béke és biztonság", akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak a várandós asszonyt a fájdalom, és nem lesz menekvés számukra. De ti, testvérek, nem jártok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg benneteket.” (1 Tessz 2,14-16; 3,13; 4,15-17; 5,2-4)
Már csak azért is hamis ez az elmélet, mert a Szentírás szerint a hitetlenség és az istentelenség oly annyira elterjedt lesz a földön Jézus újraeljövetele előtt, hogy erre utalva Ő maga tette fel ezt a kérdést: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8)
E kijelentések tehát teljesen hiteltelenné teszik azt a véleményt, miszerint Jézus újraeljövetele előtt közvetlenül megtörténne a zsidóság, mint nemzet megtérése. Miként a Szentírásban áll [és korunkban tapasztalható] Jézus újraeljövetele előtt a világ állapotát az általános hitetlenség és istentelenség uralja, nem pedig a zsidók tömeges megtérése. Ha igaz lenne, hogy Jézus újraeljövetelét a zsidó nép megtérése előzné meg, akkor Jézus Lk 18,8-ban leírt kijelentése tévedés lenne, amit még kimondani is, pláne leírna, súlyos szentségtörést jelent. [A meglepő ebben, hogy még olyan konzervatív írók is, mint például Johannes Rothkranz („Végidők biztos jelei” című kötetében), a többi tradicionalistáról nem is beszélve, csökönyösen ragaszkodik ehhez a nézethez. Holott teljesen világos, hogy ezzel Jézus saját kijelentését, „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”, veszik semmibe, hazudtolják meg . Vajon gondolnak ők erre, vagy olyanok ők is, mint akikért Jézus és Szent István imádkozott: Nézd el nekik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek.]

Megismételjük: Közvetlenül Krisztus újraeljövetele előtt a hitetlenség és az istentelenség olyan méreteket ér el, hogy ez váltja ki azt a tűzvészt, ami mindent elemészt, és elképzelhetetlen, sőt éppen a legrosszabb káromlás, azt állítani, hogy Isten azt az időt, pontosabbat korszakot, melyben a zsidók állítólag tömegesen térnek meg, választja ki arra a pillanatra, melyben a mindent elemésztő tűzvészt elindítja, aminek azonban Szent Péter, azaz a sugalmazott Szentírás szavai szerint meg kell előznie Krisztus újraeljövetelét, hiszen az Emberfia nem dicsőségben és felségben fog visszatérni arra a földre, mely az emberek megszámlálhatatlanul sok bűnével és gaztettével van beszennyezve, hanem „felfegyverkezve” (lásd Pie bíboros szavait).
Egész Izrael megmenekülése ugyan meg fog történni, miként ezt Szent Pál előre megjövendölte, de nem az Emberfia újraeljövetele ELŐTT, hanem UTÁN, amikor ezt fogják végre kiabálni: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön!”

A Bibliában Ezekiel könyvében olvassuk a következőket: „Az Úr keze fölöttem volt; és lelke által az Úr kivezérelt és a síkságra vitt, amely tele volt csontokkal. Körbevezettek köztük mindenfelé, és tömérdek volt belőlük a mezőn, és teljesen ki voltak száradva. Így szólt hozzám: "Emberfia, életre kelnek még ezek a csontok?" Így feleltem: "Uram, Istenem, te tudod." Ekkor így folytatta: "Jövendölj ezekről a csontokról! Így beszélj: Ti kiszáradt csontok, halljátok az Úr szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: Nézzétek, éltető leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bőrt húzok rátok és éltető leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr." Jövendöltem, amint a parancs szólt. S lám, amint jövendöltem, zaj keletkezett, majd zörgés támadt, és a csontok egymáshoz közeledtek. Aztán láttam: ín és hús került rájuk, és bőr vonta be őket, de éltető lehelet még nem volt bennük. Ekkor így szólt hozzám: "Jövendölj az éltető leheletről, jövendölj, emberfia, és mondd az éltető leheletnek: Ezt mondja az Úr, az Isten: Gyere elő a négy szél hazájából, és fújj ezekre a halottakra, hogy megelevenedjenek." Ekkor jövendöltem, amint parancsolta nekem, és éltető lehelet szállt beléjük, életre keltek, talpra álltak, mint egy nagy sereg. Akkor így szólt hozzám: Emberfia, Izrael egész háza ezek a csontok. Lám, azt mondják: "Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van." Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem – mondja az Úr.” (Ez 37,1-14)
E rendkívül fontos rész eme mondata: „és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem” minden régi kommentáló – például Justinus, Ireneus, Epifánius (Konstancia érseke, Origenes követőinek ellenfele, meghalt 403-ban), Ágoston, Ambrus szent egyházatyák – szerint az Ószövetség egyik legfontosabb szövege, melyben a halottak feltámadásáról szóló dogma van kinyilatkoztatva. Azok azonban, akik Izrael, mint nemzet megtérését közvetlenül az Urunk újraeljövetele előtti időkben várják, és tagadják az ezeréves birodalom eljöttét, ezt a mondatot pusztán spirituálisan értelmezik, és azt állítják, hogy a zsidóság, mint nemzet megtérésére vonatkozik.
Holott Szent Pál fentebb már idézett mondataiban világosan megerősíti Ezekiel látomását és leírja minden szent – de nem minden ember! – első feltámadását, akik méltónak találtattak arra, hogy bemenjenek Krisztussal az új birodalomba, amikor ez a birodalom az új ég alatt és új földön helyre lesz állítva. „Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” (1 Tessz 4,15-17)
Vagyis Szent Pál világosan és félreérthetetlenül közli velünk, mikor fog Ezekiel jövendölése beteljesedni, nevezetesen Krisztus újraeljövetelekor, amikor a szentek testei feltámadnak, elhagyják sírjukat, és együtt a megmaradt hívőkkel Krisztus elé mennek, aki Izrael országát a tűz által megtisztított földön újra felállítja. Különösen fontos arra figyelni, hogy Szent Pál nem minden ember feltámadásáról beszél, azok ugyanis később és más körülmények között fognak csak feltámadni, hanem egyedül azokéról, akik kiérdemelték azt, hogy együtt lehessenek Krisztussal az ő országában. Ez tökéletesen megegyezik egy másik apostol, Szent János szövegével:
„Aztán láttam, hogy egy angyal szállt alá a mennyből, a mélység kulcsa volt nála, és nagy láncot tartott a kezében. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, vagyis az ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte. Letaszította a mélységbe, bezárta, és lepecsételte, hogy ne vezesse félre többé a népeket, míg le nem jár az ezer esztendő. Akkor rövid időre szabadon engedik. Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal. A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele. Amikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye.” (Jel 19,11-20,8)
Tehát a Szent Pál és Szent János által leírt ország, melyben Krisztus a király, nem azonos a végleges és örök birodalommal, hiszen az Írás szerint ez csak ezer évig fog tartani, ami alatt egy pontosan meghatározott igen hosszú idő értendő. De azon szentek számára, akik méltónak találtattak ebbe belépni, természetesen ez már az örök birodalom kezdete, hiszen Szent János szövege világosan kimondja, hogy „a második halálnak ezeken nincs hatalma”.

A nikaia-konstantinápolyi szimbólum (ami a szentmisébe bekerült) ezzel kapcsolatban teljesen egyértelmű. Az ebben szereplő utolsó hittételt a Konstantinápolyi Zsinat (381) atyái így fogalmazták meg: Et exspecto resurrectionem mortuorum, ET VITAM VENTURI SAECULI”, magyarul: „és várom a halottak feltámadását és az életet az eljövendő században.” Ha ehelyütt az örök birodalomra gondoltak volna, akkor a zsinati atyák [akiket nyilván nem lehet azzal vádolni, hogy nem értettek görögül és latinul, vagy hogy ne ismerték volna a korábbi hitvallásokat] az örök életre általánosan használt formulát írták volna le: „et vita in saecula saeculorum” [ahogy például az apostoli hitvallás végződik]. Ha ők mégis egy ettől teljesen eltérő megfogalmazást választottak, akkor annak nyilván megvolt az oka: így tettek bizonyságot arról az eljövendő birodalomról, melyről Szent János beszélt, és amelyben Krisztus a király, és ahol ezért az igazságosság uralkodik.

A saeculum szó jelentése a szótárak szerint: emberöltő, kor, korszak, század, hosszú időszak, nemzedék. A saeculi az egyes számban álló saeculum birtokos esete. Angolra ezt a latin mondatot: „et vitam venturi saeculi” így fordítják: „and the life of the world to come”, vagyis, „és annak a világnak életét, ami eljön”. És még találni lehet olyan régi imakönyveket, ahol magyarul is ez áll. Ezek után valóban jó lenne tudni, hogy miért fordítja minden mintegy 90 évnél fiatalabb kiadvány, mint például a Szunyogh-Xavér féle misszálé, a 2004-es kiadású Denzinger stb. ezt a hittételt így: „várom a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet”?

Az üdvtörténet szempontjából az emberiség Krisztus mennybemenetele utáni történelmét három fázisra lehet osztani. Az első az Egyház élete ebben a földi világban, melynek fejedelme a Sátán. Krisztus makulátlan jegyesét, az Általa alapított Egyházat ugyan a Szentlélek vezérli, de tagjai között, mivel a Sátán szakadatlanul dolgozik, hogy az embereket magához rántsa a pokolba, egész történelme során számtalan bűnös is található. Az Egyház minden szentje, látva a démonok uralma alatt álló világon uralkodó – mundus totus in maligno positus est; 1 Jn 5,19: „az egész világ a gonosz hatalmában van” –mélységes igazságtalanságot, sóvárogva vágyakozott egy olyan birodalom után, melyben Krisztus uralkodik. Ez a vágyuk teljesül a következő fázisban, az ezeréves birodalomban. Ez a birodalom azonban nem a földi paradicsomba való visszatérés – ami a bűnbeesés miatt lehetetlen lenne –, hanem minden dolog helyreállítása a tűzben való megtisztulás után. És az ezeréves birodalom után, miután rövid időre a Sátán megint lehetőséget kap, hogy megrontsa az embereket, jön el az Utolsó Ítélet, melynek végén a Fiú mindent átad az Atyának, és megkezdődik az öröklét, az istentelenek számára a pokolban, az igazak számára a mennyben.

 

Mielőtt tovább fordítanám M. Mottet tanulmányát, egy teljesen friss cikkből idézek, mely ma jelent meg egy szedesvakantista honlapon, és ami tökéletes példája annak, hogyan lehet félremagyarázni a sugalmazott Biblia szövegét, ráadásul pont azt az egyetlen egy könyvet, melyet szerzője – Krisztus legkedvesebb tanítványa, életének, csodáinak, szenvedésének, feltámadásának fő tanúja, az, akinek halálával a Kinyilatkoztatás bezárult – e szavakkal hagyott az utókorra: „Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.” (Jel 22,18-19)
Számomra felfoghatatlan, hogyan lehet ezek olvastán inkább hinni egy laikus tudálékosnak, mint Szent Jánosnak, és az első háromszáz évben élt egyházatyáknak, köztük Szent Ireneusnak, akik egyhangúan kijelentették, hogy a Jelenések könyvét nem szabad allegorikusan magyarázni [aminek egyenes következménye, hogy ahány tudálékos, annyi magyarázat, amire pont a Jelenések könyve szolgáltatja a legjobb példát, hiszen megszámlálhatatlanul sok eltérő magyarázatot jelentettek meg már róla], és hogy az Egyház nem azonos Isten országával. Az elsőnek bűnösök is tagjai lehetnek, a másodiknak már nem lehetnek bűnös tagjai. Isten országa a végcél, az Egyház pedig az, ami Krisztus halála óta oda elvezeti az embereket. Isten országának nagy számban vannak tagjai, akik Krisztus előtt éltek, következésképpen nem lehettek tagjai az Egyháznak. És természetesen az Egyháznak számtalan olyan tagja volt (talán van is), aki egyúttal Isten országának is tagja. És a dicsőséges Egyház már teljes egészében része Isten országának, de Isten országának nem minden tagja volt egyúttal a földi Egyháznak is tagja. Az Egyház tehát eszköz, míg Isten országa a végcél. Krisztus folyton Isten országáról beszélt, és Egyházát éppen azért alapította meg, hogy ez vezesse el az embereket oda.
Itt most csak egyetlen idézet Jézus szavaiból: „A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: "Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van."” (Lk 17,20-21) – Ha egyszer Isten országa nem látható, nem lehet azt mondani róla, hogy „itt van, vagy amott”, akkor hogyan lehetne az a látható intézmény, vagyis az Egyház? Vagy Jézus szavait is allegorikusan kell értelmezni? De akkor mi marad meg a katolikus vallásból? A Bibliából?

http://www.katolikus-honlap.hu/1801/ezereves.htm

Ruini bizottság: „Medjugorje-ben az első hét jelenés természetfeletti volt!”

[A cikkel kapcsolatban lásd a honlap következő írását: A MEDJUGORJE-I „JELENÉS”]

Egy, még a Ratzinger-éra alatt összehívott vatikáni „szakértőkből” álló bizottság, melynek Camillo Ruini a vezetője, s melynek feladata a Medjugorjei „jelenések” kivizsgálása volt, a „Vatican Insider” internetes honlap beszámolója szerint, végső jelentésében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az 1981. június 24-én kezdődött és azóta megszakítás nélkül folytatódó „Mária-jelenések” közül az első hét természetfeletti eredetű volt, csak az ezeket követő immáron több ezerre rugó „jelenés” nem valódi [azaz magyarul: haszonvágyból hiszékenyekkel szemben elkövetett aljas csalás].

A bizottság tagjai tehát többéves vizsgálódás után arra az eredményre jutottak, hogy a hat „látnoknak” 1981. júniusa és decembere között hét alkalommal valóban Isten Anyja jelent meg. E döntésükkel tulajdonképpen arról tettek bizonyságot a világ előtt, hogy „szakértői” véleményük szerint olyan, mint természetfeletti kegyelem nem létezik.

Mert jelentésükből csak ezt az értelmet lehet kiolvasni: 1) Az Úristen nem lát bele a szívekbe, nem mindenható és nem mindentudó, ezért azt sem tudhatta előre, hogy méltatlan emberekhez küldi el a Boldogságos Szűz Máriát.
2) Ami az elsőnél semmivel nem kevésbé szentségtörő következtetés, hogy a bizottság tagjai szerint vagy egyáltalán nincs kegyelem, vagy ha van, az semmilyen nyomot nem hagy abban az emberben, aki részesül benne. [Ha a kegyelemnek nincs hatása, akkor nincs kegyelem sem. És ha Isten nem mindenható és mindentudó, akkor nem Isten többé.]

Jézus ezt mondta Nikomédusnak: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3)
És János Evangéliumában ez áll: „Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,9-13)

Kézenfogható ezekután az a következtetés is, hogy a vatikáni „szakértő papoknak” nemcsak elvileg nincs semmi fogalmuk az isteni kegyelemről, de valószínűleg soha nem is volt benne részük, hiszen az isteni kegyelem meglétét nemcsak a kegyelmet kapó környezete, de maga a fogadó is észleli magán.
Jézus mondta tanítványainak: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,13-16)

Az isteni kegyelem állapotában levő ember nem csak elvi síkon van a kegyelem állapotában, hanem ez a kegyelem teljesen átformálja, átjárja, ahogy Jézus mondta, újjászüli őt. Éppen azért, mert a kegyelem az Isten-gyermekséget közvetíti az embernek. Ezt minden kegyelmet fogadó azonnal észreveheti magán: ha természeténél fogva türelmetlen ember, egyszerre csak türelmesen kezd el reagálni olyan helyzetekben, melyekben korábban „felrobbant”. Ha addig gyáva volt, egyszerre bátorrá válik stb. Ez a kegyelem az, ami a vértanúkat képessé tette a legszörnyűbb fájdalmak elviselésére. A kegyelem nem jó tulajdonság, amivel egy ember bír, hanem Isten működése, ami az embert olyanná teszi, mellyé önmagától nem lenne képes. Az érintett ember viselkedése, reakciói annyira eltérnek a tőle megszokottól, hogy mind a külső környezete, mind saját maga számára világosan észlelhető lesz – egészen addig, amíg valamilyen bűn miatt el nem veszti Isten kegyelmét.

Az is teljes joggal feltételezhető, hogy Isten saját édesanyját, a Szeplőtelen Szüzet csak olyan személyhez küldi el, aki a kegyelem állapotában van. De ha mégsem (azaz, ha Mária látogatása előtt még sem lenne az illető a kegyelem állapotában), akkor az már a kegyelem mint ilyen tagadásával egyenlő, ha valaki azt hiszi, azt állítja, hogy Isten Anyjának – pláne többszöri – megjelenése a kitüntetett személyből nem teremt teljesen új, más embert! Akit Isten Anyja nemcsak megajándékozott megjelenésével, de át is itatott saját szeplőtelenségének erejével. Az ilyen ember – ha talán nem is egész életében –, de közvetlenül Mária megjelenése, vagyis Isten rendkívüli természetfeletti ajándékának fogadása után egyszerűen nem válhat azonnal csalóvá, hazuggá, gazemberré! Ha azzá válik, mint ahogy a bizottság véleménye szerint a Medjugorje-i hat „látnok” azzá vált, akkor az első hét jelenés sem lehetett valódi.

Ebben az egész történetben nem az a legrosszabb, hogy a zsinati szekta ebben a kérdésben is behódolt a világnak, engedett az üzleti érdekeknek, hanem az, hogy a vallási érzületet, a természetfelettiben való hitet, egyáltalán a természetfeletti iránti megértést irtják ki a „katolikusokból”. Egy ilyen döntés száz prédikációnál is hatásosabban veszi el az emberek érzékét a természetfeletti erő, azaz Isten ereje, kegyelme iránt, és teszi az egész katolikus vallást evilági üggyé, emberi szubjektív világnézetté.



forrás: www.kath.net – 2017. május 17
http://katolikus-honlap.hu/1701/termeszet.htm

Magdalena S. Gmehling: A csillagok kormányozzák az embereket, ámde a csillagokat Isten kormányozza

Az ismert német atomfizikus, író és pap, Bernhard Philbert 1994-ben megjelent „Offenbarung” című könyvének előszavában azt írta, hogy a hit túlvilági igazságait evilági módon kell hirdetni. Ezt a megállapítást kell figyelembe venni a következő cikk olvasásakor. Anélkül, hogy asztrológiai spekulációkba vagy kétes szimbolizmusba bocsátkoznánk, utalni lehet arra, hogy 2017. szeptember 23-án a Betlehemi csillag egyszeriségéhez hasonló csillagkonstelláció lesz, ami ritkasága (egyes beszámolók szerint 7000 évenként, mások szerint több mint 5000 évenként egyszer fordul elő) miatt rendkívüli jelentőséggel bír.

„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott.” (Jel 12,1-2)

A Jupiter, amit Királycsillagnak is hívnak, 2016. november 20-án lépett be a Szűz jegyébe, ahol 42 hétig (tehát egy várandóság körülbelüli időtartamáig), vagyis 2017. szeptember 23-ig marad, mielőtt azon részén, amit a Szűz méhének lehet mondani, elhagyja a csillagzatot. Ekkor a Nap a Szűz csillagkép „vállán”, a Hold pedig a lábai alatt lesz. Ugyanekkor a Szűz csillagkép felett az Oroszlán csillagkép 9 csillaga és az ekkor éppen ott látható három bolygó, a Merkur, Mars és Venus rövid időre egy 12 csillagból álló koronát formál.

Ne felejtsük, hogy közeledik az 1917. október 13-i, Fatima-i napcsoda 100. évfordulója, és hogy Máriának e hatodik jelenését megelőző öt jelenése az eucharisztikus misztériummal volt összekötve (Portugália védangyalának a kehellyel és az ostyával történt megjelenésével a három gyermek előtt). Ma az Oltáriszentség tisztelete elvész az ökumenikus dzsungelben. A liturgia profanizálása feltartóztathatatlanul halad tovább.
„Az Istentől való elszakadásban egy sátánista misztika jön létre vaskeménységű belső konzekvenciával, mely átveszi az uralmat a föld felett: a luciferi deizmus. … Bár a gőgős gondolkozás számára egyre kevésbé bizonyíthatóan, bár az emberi ráció számára egyre kevésbé felfoghatóan, Isten nagyszerűsége és dicsősége műveiben és szavában egyre hatalmasabban és meggyőzőbben válik nyilvánvalóvá”, írja B. Philbert fent említett művében.

Maga Jézus mondja Lukács Evangéliumában: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel.” (lásd: Lk 21,25-31) Ugyanakkor Urunk szigorúan visszautasítja azokat, akik úgy gondolják, hogy megtudhatják ezen esemény pontos idejét. „Az egybegyűltek erre megkérdezték: »Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?« »Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.«” (ApCsel 1,6-7)
Ne felejtsük el, hogy a Biblia tele van szimbolikus jelentésekkel, és hogy Jézus ugyan nem mondta meg eljövetelének pontos idejét, de arra figyelmeztetett, hogy a) éberek legyünk; b) észre kell vennünk a megelőző jeleket, amiket fel is sorolt: „Ezután mondott nekik egy hasonlatot: »Gondoljatok a fügefára és a többi fára. Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa.«” (Lk 21,29-31)
Például a Jelenések Könyvének 11. fejezetének 19. versében ez áll: „Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt” (Jel 11,19) –: aminek olvastán emlékeznünk kell arra, hogy a Lorettói litániában Mária egyik megszólítása: foederis arcam, a „frigynek szent szekrénye”, azaz a szövetség ládája.

A 2017. szeptember 23-i csillagkonstelláció a maga kozmikus különlegességeivel tehát egy máriás fordulatra, igen, Isten Anyja Szeplőtelen Szívének a győzelmére is utalhat. Egyesek szerint az sincs kizárva, hogy ezt követően megszűnik a [mostani zsinati] római pápaság. Péter apostol sírjából egy kő, mintegy jelentőségteljes ajándékként már korábban a fatimai zarándoktemplom tulajdonába került. Az Egyház olyannyira várt megújulása a mai Róma eleste után netán Fatimából indul majd el? [„Teljes erejéből kiáltozott: »Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele paráználkodtak a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből.«” (Jel 18,2-3)]
Netán az a hely, mely a legenda szerint egy mór fejedelem szép lányának nevét viseli, aki Mohamed kedvenc lánya után kapta nevét, és aki keresztényként halt meg és egy Szűz Máriának szentelt kis templomban lett eltemetve, lesz a következő világtörténések fordulópontja? Arra is emlékeznünk kell, hogy az iszlám török veszedelem idején kétszer is (1571-ben Lepantónál és 1716-ban Péterváradnál) a rózsafüzér imádsága segített a győzelem megszerzésében. Ezért rendelte el hálából XIII. Gergely pápa a Rózsafüzér Királynéja ünnepet, amit XI. Kelemen pápa az egész Egyházra kiterjesztett. 1572. október 7-én, amikor a keresztény flotta Lepantónál az oszmán birodalom túlerőben levő csapatait legyőzte, Szent V. Pius ezt a nagy győzelmet az egész keresztény világra előírt rózsafüzér-imának tulajdonította: ezért tartja az Egyház Rózsafüzér Királynéjának ünnepét október 7-én. Imádkozzátok szakadatlanul a rózsafüzért – ez volt a Fatimai Szűz legfontosabb üzenete is. …

Talán az Öröknek a végesbe való hatalmas behatolása előtt állunk? Philberth szerint Isten terve és az emberi akarat, mint titokzatos komplementáris folyamat, minden egymást kiegészítő dolgot magában foglal: rendet és szabadságot, hagyományt és haladást, anyagot és szellemet, igazságosságot és irgalmasságot: „Az Öröknek a végesbe való behatolásával az Örök legyőzi a végest. Minden korábbi történés és minden emberi élet e világban semmivé válik az Istennel való találkozás határtalansága előtt.”

 


Megjegyzés:
Minden korban voltak, akik várták a világvégét, illetve az Emberfia újraeljövetelét. Minden korban megpróbálták az emberek megfejteni a jeleket, különösen azokat, melyek az égen tűntek fel, hiszen ezek voltak a legmegrázóbbak, a legtitokzatosabbak. Köztudott, hogy hány ilyen jelmagyarázat nem vált be, és mégis. Jézus isteni voltára pont az az egyik érv, hogy az Ő eljövetelét, sőt működését, életét, de elsősorban szenvedését és halálát a próféták előre megjósolták. És Jézus egész életét jelek kísérték, fogantatásától, megszületésétől kezdve, egészen haláláig. Megszületését a Betlehemi csillag jelezte, amit csak azok láttak és értelmeztek helyesen, akik erre odafigyeltek, és akik a csillagok járását értelmezni tudták.
„Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: »Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.« Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. »Juda Betlehemében – válaszolták –, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Juda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Juda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.« Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: »Menjetek – mondta –, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.« Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek.” (Mt 2,1-10)

Vagy gondoljunk csak Jeruzsálem ostromára 70-ben. A keresztények akkor csak azért menekültek meg, mert emlékeztek Urunk szavaira, és időben elhagyták a várost, azaz figyeltek a jelekre. A próféciák egyik fontos tulajdonsága, hogy azok számára lesznek csak érthetők, akikhez szólnak, akik abban a korban élnek, melyekre a jövendölések vonatkoznak.
Elég arra gondolnunk, hogy János apostol Jelenések Könyvéhez ma egészen más – és sokkal logikusabb – magyarázatok születnek, mint eddig bármikor, ami igenis arra (is) utal, hogy elkövetkeztek azok a végidők, melyekre vonatkoznak. Tehát akár történik valami szeptember 23-án, akár nem, ez nem változtat azon, hogy amikor valóban történni fog valami, annak is biztosan lesznek előjelei, amiket észre kell venni, és amikre oda kell figyelni.

(forrás: einsicht-online.de – 2017. május)http://katolikus-honlap.hu/1701/170923.htm

„Mi, papok viseljük a felelősséget, mert elhagytuk az élő víz forrását” (Részlet Dr. Otto Katzer prédikációjából)

Megjegyzés:
VI. Pius pápa Auctorem fidei bullájában ítélte el az 1786-ban Pistoia-ban tartott szinódus tévtanait – lásd DH 2600-2700.]

 


Mint már említettük, mi mindig készek vagyunk a hibát másokban keresni. De ma ki kell mondanunk, hogy mi magunk és elsősorban a klérus a felelős azért a szerencsétlenségért, amibe ez a világ került. Ezek nem az én szavaim, hanem az Apostoli Szék képviselőinek a szavai a Trienti Zsinat megnyitóján. Ők hangsúlyozták ki a beiktató beszéd bevezetőjében: „Azért jöttünk össze, hogy a bajokat leküzdjük, melyek elsősorban az eretnekségek, az egyházi fegyelem és erkölcsök felbomlása, a háborúk. Most ki kell mondani, hogy mi magunk, vagyis mi, papok, viseljük ezekért elsősorban a felelősséget, mert elhagytuk az élő víz forrását, és ehhez egy még nagyobb bajt is hozzáadtunk, nevezetesen azt, hogy azt hittük, hogy saját okosságunkkal képesek leszünk e bajokat orvosolni.”
A Szentírás szavai azok, melyeket meg kell fontolnunk: „Mert kétszeres gonoszságot követett el népem: elhagytak, engem, az élő vizek forrását, azért, hogy ciszternákat ássanak maguknak, ciszternákat, amelyek megrepedeznek, így nem tarthatják meg a vizet.” (Jer 2,13) – Mit jelentenek a repedezett ciszternák, ha nem saját okoskodásunkat, melyekkel lemondunk a Szentlélek segítségéről, és saját eszünkkel és saját erőnkkel próbálunk boldogulni egy olyan dologban, melyben rendet teremteni egyedül Isten joga?

„A legnagyobb baj az eretnekségek. … Megfelel az igazságosságnak, hogy vétkesnek ítéljük magunkat, mert amikor az eretnekségek felbukkantak, nem léptünk közbe, hogy kiirtsuk, hanem hagytuk tovább burjánzani őket, és ily módon ugyanannyira hibásak vagyunk, mint azok, akik a konkolyt elszórták. Az egyházi fegyelem és erkölcsök azáltal lettek megsértve, hogy nem vettük tekintetbe az Apostoli Szék megtámadhatatlan határozatait, és ezzel lemondtunk a Szentlélekről, sőt megvetettük Őt. Közületek ki ne tudná, hogy minden pozitív erő egyedül Krisztusnak a kereszten hozott áldozatának a megjelenítéséből és megújításából ered, és ha ez akadályoztatva van, mint ahogy ez ma történik, a negatív válik úrrá. És ha emiatt szenvedünk, akkor ez a mi hibánk, és elsősorban a klérusé, de közületek minden egyesé is.”

II. Lipót, Toscana nagyhercege 1786-ban a fennhatósága alá tartozó püspököknek egy 57 cikkelyből álló Memorandumot küldött az egyházfegyelem megújításáról. Ezek elfogadására hívott össze Scipione de’Ricci püspök egy zsinatot a toscanai Pistoia-ba. E zsinat határozatai magjukban mind azokat a követeléseket tartalmazták, amit aztán az ú. n. II. Vatikáni Zsinat csaknem 200 évvel később elfogadott és elterjesztett: a liturgia átalakítását, a megrövidítését, a népnyelv bevezetését, a hangos előadást, a breviárium átdolgozását stb. Mindezek az eretnek jozefinizmus és janzenizmus termékei voltak, melyek hivatalos, konkrét formában itt jelentek meg.
De Izrael pásztora akkor nem aludt. VI. Pius teljes erejével fellépett e szinódus ellen, és az itt hozott határozatok közül 85 tételt elítélt Auctorem fidei, 1794-ben kiadott bullájában. E bulla meghagyásai és szankciói így szólnak: „Parancsoljuk tehát az összes, mindkét nemből való krisztushívőnek, hogy ne merészkedjenek a felsorolt tételekről és tanításokról másképp gondolkodni, tanítani és azokkal kapcsolatban a szószékről beszélni, mint ahogy rendelkezésünkben nyilatkozunk: mégpedig úgy, hogy aki ezeket vagy közülük valamelyiket összekapcsolva vagy külön-külön tanítja, védelmezi, kiadja, vagy róluk akár vita címén, nyilvánosan vagy magánérintkezésben … hacsak nem támadó szándékkal – megnyilatkozik, pusztán ezen tettéért mindenféle további magyarázat nélkül az egyházi büntetéseknek és más, a hasonló dolgokat elkövetők ellen a jogban meghatározott büntetéseknek (azaz a kiközösítésnek) teszi ki magát.” (DH 2694)

Az, hogy a klérus ignorálta ezen apostoli konstitúciót, nem változtat semmit a lényegen: a kiközösítés érvényes és örök időkre érvényes marad mindazok számára, akik a Pistoia-i zsinat téves határozatait hirdetik és alkalmazzák [vagyis mára már az egész zsinati szektára]. Hiszen VI. Pius bullája egyértelműen a csalatkozhatatlan Tanítóhivatal része, vagyis nem egy pápa, hanem maga a Szentlélek beszélt belőle.

Mi tehát a ti dolgotok, amit, ha nem tesztek meg, magatok is felelőssé váltok: A katekizmust kézbe venni, és újra és újra elolvasni, különösen korunk zűrzavaraiban. És ha valaki hozzátok jön, és mást mond, mint ami a régi katolikus katekizmusban le van írva, akkor bárki is legyen az, nem tagja az Egyháznak. Senki nem állíthatja közületek, hogy nem tud eligazodni a mai káoszban, hiszen mindenkinek rendelkezésére áll csaknem kétezer év katolikus tévedhetetlen tanítása.

Ezért kérjük a Szentlelket, hogy jöjjön – Veni, Sancte Spiritus – és újítsa meg ezt a szegény világot, ami a nyomorúságban és a bűnben lassan elpusztul. Amen.

(forrás: www.einsicht-aktuell.de – 2017. május)
http://katolikus-honlap.hu/1701/katzer.htm


1.
„Mondom nektek, hasonló öröm leszen az Isten angyalai közt egy megtérő bűnösön”

Pünkösd utáni harmadik vasárnap evangéliuma e mondattal végződik: „Ita dico vobis: gáudium erit coram Angelis Dei super uno peccatóre poeniténtiam agénte.” (Lk 15,10)
E latin mondat magyar fordítása a Dr. Szunyogh Xavér-misszálé 1933-as kiadásában így hangzik: „Mondom nektek, hasonló öröm leszen az Isten angyalai közt egy megtérő bűnösön.”
Ugyanez a mondat a Szent István Társulat 1992-ben megjelent kiadásában Dr. Kosztolányi István fordításában így szól: „Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
A Schott-féle német misszálé (1950-es kiadás) így fordítja e mondatot: „Ebenso, sage ich euch, ist Freude bei den Engeln Gottes über einen einzigen Sünder, der Buße tut.” – Magyarul: „Ugyanígy, mondom nektek, lesz öröm Isten angyalai közt egyetlen egy bűnösön, aki bűnbánatot tart.”

Egyértelmű, hogy a magyar fordítás ferdít: Míg a német az eredeti latin szöveget adja vissza, a magyar a pontosság rovására magyarosít, ami egy szépirodalmi műben helyénvaló lehet, de egy ilyen fontos szövegben, Urunk Jézus Krisztus szavainak hű tolmácsolásában félremagyarázható. Az az ismert, Aquinói Szent Tamásnak tulajdonított mondat, miszerint egyetlen ember lelki üdve fontosabb, mint az egész materiális világ, Jézusnak pont e kijelentésére épül.
A kérdéses mondatnak ugyanis éppen e szavak a legfontosabb jellegzetességei: 1) „egyetlen” megtérőn is nagy az öröm a mennyben, 2) olyan megtérőnek örülnek, aki „bűnbánatot tart”. Ez utóbbi kifejezés éppen napjainkban nyer különös jelentőséget, amikor könnyen rámondják olyanokra is, hogy „megtérők”, akik semmilyen bűnbánatot nem tartanak, mert valójában fogalmuk sincs a bűn mibenlététől, súlyáról, következésképpen a bűnbánat, a vezeklés, az engesztelés értelméről és szükségességéről sem. Amikor megtérés alatt gyakran csak valamilyen szentimentális, pusztán érzelmi alapon álló magatartást értenek. Egy olyan korban, amikor a zsinati egyház ámítása folytán Istennek csak az irgalmasságáról beszélnek, de igazságosságáról nem.

 


 

2.
„Et vitam ventúri saeculi”

A Nicea-konstantinápolyi hitvallás (Symbolum nicaeno-constantinopolitanum) – melynek szövegét a Niceai (325) és az I. Konstantinápolyi Zsinaton (381) fogalmazták meg a zsinati atyák, és ami bekerült a mise liturgiájába – utolsó cikkelye így szól: „Et exspécto resurrectiónem mortuórum. Et vitam ventúri saeculi. Amen.”
A latin szöveget (minden általam elérhető magyar nyelvű bibliában, misszáléban és a Denzingerben) így fordítják magyarra: „És várom a holtak feltámadását, és az eljövendő örök életet. Amen.”
A Schott-féle német misszálé (1950-es kiadás) itt is igyekszik hűebben fordítani: „Ich erwarte die Auferstehung der Toten. Und das Leben der zukünftigen Welt. Amen.” – „Várom a halottak feltámadását. És az eljövendő világ életét. Amen.”
Még érdekességként álljon itt a latin „Et vitam ventúri saeculi” angol fordítása: „and the life of the world to come” – ami magyarul így szól: [Hiszem] „az eljövendő világ életét”, tehát nem az örök életet!

Michel Mottet 1992. májusában írt „Et regnabunt cum Christo mille annis” című tanulmányának (forrás: einsicht-aktuell.de 2016./2017.) egyik fő témája a Credo befejezésének ezen hamis fordítása. Többek között ezt írja:
„A Nicea-konstantinápolyi hitvallás egyértelmű az utolsó cikkely megfogalmazásában: »Et exspécto resurrectiónem mortuórum. Et vitam ventúri saeculi. Amen. = Várom a halottak feltámadását. És az eljövendő század életét. Amen.« Ha az eljövendő örök életről lenne itt szó, akkor a zsinati atyák ezt írták volna: »et vitam in saecula saeculorum« [vagy: »et vitam aeternam«, ahogy az Apostoli Hitvallásban áll], ami az örökélet szokásos latin kifejezése. Ha a zsinati atyák a »század, hosszú időszak«, vagyis a »saeculum« szót, ráadásul egyes számban [saeculum, Gen: saeculi] használták, akkor azért tették ezt, hogy az első évszázadok összes kereszténye által egyöntetűen vallott hitet egy olyan birodalomban, mely az Egyház birodalma – melynek küldetése abban áll, hogy a Szentlélek segítségével a világ minden táján misszionáljon –, és az utolsó és végleges birodalom között jön majd el, hittételként örök időkre rögzítsék. … Ez a birodalom vitathatatlanul Isten Fiának birodalma lesz, amiben a szentek együtt uralkodnak Krisztussal. [lásd: Jel 20,4: »Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal.«] Minden szent, látva e világ – mely egészen a démonok uralma alatt áll (lásd: 1 Jn 5,19: »mundus totus in maligno positus est« = »az egész világ a gonosz hatalmában van«) – mélységes igazságtalanságát és romlottságát, sóvárogva és szenvedélyesen remélte és várta egy olyan birodalom eljövetelét, melyben Krisztus lesz a király.”

Ehelyütt nem a millenarizmus témáját akarjuk feszegetni [melyet az Egyház kifejezetten soha nem ítélt el, és ami rossz hírét azoktól a keleti tanításoktól nyerte, melyek Krisztus ezeréves földi uralmát – a nemsokára ott felbukkanó iszlámhoz hasonlóan – csakis világias, érzékies módon tudták elképzelni], hanem mindössze arra a tényre akarom felhívni a figyelmet, hogy a fordítások során számtalan csúsztatás, mégpedig nem véletlen, hanem nagyonis irányított csúsztatás került még a szent szövegekbe is [ennek egyik legfelháborítóbb példája a „pro multis” kifejezésnek „mindenkiért” való fordítása a kánonban].
Hogy ezek a ferdítések, csúsztatások nem véletlenek, és mindig negatív következménnyel, azaz hitehagyással járnak, bizonyítja az a – a honlapon már több helyen említett – torzítás is, amivel a homoszexualitást körülbelül az 1960-as évek eleje táján, Róma törölte az égbekiáltó bűnök közül. Lásd az ezzel kapcsolatos számtalan írás közül ezt: De honnan ered karácsony eme helytelen értelmezése?.

 


 

3.
A Szent Szív ünnepének bevezetése

Az egyházi csalások egyik legelképesztőbb újkori esete a fatimai látnok, Lucia nővér kicserélése, amiről többször volt már szó, utoljára alig egy hónapja, a „A hit természetfeletti aktusa” című cikkben. Ebben a cikkben, csakúgy, mint a korábbi Fatimáról szóló írásokban, elhangzott az a vád, hogy XIV. Lajos nem hitt Alacoque Szent Margit Mária üzenetének, és nem ajánlotta fel országát Jézus Szeplőtelen Szívének, és ezért 100 évvel később a francia királyok elvesztették királyságukat.
[„Lucia nővérnek 1931-ben maga Jézus jelent meg, ezúttal Rianjo-ban, egy Pontevedra melletti kis portugál tengerparti városban, és azt a rémisztő közlést tette, hogy hasonlóan a Bourbonokhoz, akik vonakodtak országukat Jézus Szeplőtelen Szívének felajánlani, és akik ezért 100 évvel e kérés megtagadása után elvesztették királyságukat, a pápaság is elbukik: „Tudasd szolgáimmal: mivel a francia királyok példáját követték, és vonakodnak kérésemet teljesíteni, követni fogják őket szerencsétlenségükben is.” Pontosan úgy, ahogy a francia királyok XIV. Lajos képviseletében 1689-ben vonakodtak országukat Alacoque Szent Margit Mária intésére Jézus Szeplőtelen Szívének felajánlani, és 100 évvel később a francia forradalom idején elvesztették trónjukat, pusztul el a pápaság is, mert vonakodott Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének felajánlani.”]

Nos, alaposabb odafigyelésre kiderül, hogy a Napkirály vonakodása tökéletesen érthető volt, „egyházhű” katolikusként csak azt tette, amit az Egyház tett és – mint kiderül – tesz a mai napig is: Nem teljesítette egy látnok apáca kérését. A misszáléban és Alacoque Szent Margit Mária életrajzában ugyanis az olvasható, hogy azt az üzenetet, amit Szent Margit az 1675-ös év Úrnap nyolcadában kapott Jézustól, és amiben az Úr „arra kéri szolgálóleányát, hogy legyen külön ünnepe Szívének, e szavakkal: »Ezért arra kérlek, hogy az Oltáriszentség ünnepének nyolcada utáni első péntek legyen külön ünnep, amikor Szívemet tisztelik, nyilvános bocsánatkéréssel adva jóvátételt neki és azért végezve a szentáldozást ezen a napon, hogy engeszteljék azokért a méltatlanságokért, amelyek az alatt érik, amíg ki van téve az oltárokon«”, az Egyház CSAK 90 ÉVVEL KÉSŐBB, és akkor is CSAK RÉSZBEN teljesítette!
A fenti szöveg írója, Jean Ladame (Jézus Szíve apostola) című könyvében ezt írja: „Az a látomás, amelyben Paray-le-Monial látnoknője [Alacoque Szent Margit Mária] részesül a XVIII. században Jézus Szíve ünnepére vonatkozóan, lényegében ugyanolyan, amilyet Lüttichi Boldog Juliánna kapott Istentől, mikor az Oltáriszentség ünnepét, az Úrnapját kérte. … Az ünnepre vonatkozóan, amelyet Urunk bizalmasától kér, több észrevételt kell tennünk. A jelenés liturgikus ünnepet kér, tehát azt, hogy Jézus Szíve tisztelete, amely magánjelleggel addig is megvolt, nyilvános egyházi kultusszá alakuljon át. Igaz, Eudes Szent János már 1672-ben, az első Paray-i jelenés előtt több mint egy évvel mondott misét Jézus Szíve tiszteletére, de csak a maga eudista közösségében. A Paray-i üzenet nem csak egy kongregációban vagy egy egyházmegyében kívánja Krisztus Szívének tiszteletét, hanem az egész egyházban. Tudjuk, hogy kilencven esztendőt kell majd várni, amíg 1765-ben XIII. Kelemen engedélyezi a Szent Szív ünnepét saját misével. A lengyel püspökök óhajára adja meg az engedélyt, anélkül, hogy említést tenne bármilyen jelenésről. IX. Pius 1856-ban a francia püspökök kérésére kiterjeszti az egész egyházra, de ő is hallgat a Szent Margit-Máriára bízott üzenetről. … Meg kell fontolnunk azt is, hogy a Margit által kért ünnep jellemző jegye a jóvátétel, a hálátlanságokért adott engesztelés. Éppen ezt fogalmazza meg az üzenetben a »nyilvános megkövetés« kifejezés. Ilyen módon a Margit látomásaiban kért ünnep szelleme lényegesen különbözik az Eudes Szent János által kezdeményezett ünneptől. Ez utóbbi nem óhajtott egyebet istentiszteletnél, amelyben a Megtestesült Ige szeretete előtt hódolnak, és hálát adnak neki.”

Jean Ladame „észrevételei” a mai napig érvényesek. Bár Jézus Szentséges Szívének lett saját miseszöveggel rendelkező külön ünnepe, és e szövegekben szerepel a vezeklés szó is, maga az ünnep értelmezése és magyarázata nem beszél „jóvátételről, engesztelésről”, pláne nem „nyilvános megkövetésről”.
A Szunyogh Xavér-féle misszáléban Jézus szentséges Szíve ünnepének magyarázatában egyetlen szó sem esik Jézus kéréséről, nevezetesen, hogy ennek az ünnepnek nem az Ő emberek iránti szeretetéről kell szólnia, hanem „nyilvános bocsánatkérésnek, jóvátételnek, a hálátlanságokért adott engesztelésnek” kell lennie. Dr. Szunyogh Xavér Ferenc kizárólag Jézus irántunk tanúsított szeretetéről beszél, mint az „ünnep liturgiájának tárgyáról”. És ha belegondolunk, hogy a szerző nem sokkal e mű összeállítása után a modernizmus egyik legnagyobb híve és terjesztője lett, nem lehet kikerülni, hogy ezt a „fejlődést” e folyamatos csúsztatások logikus és kikerülhetetlen következményének tekintsük.
A Schott-féle német misszálé itt is „katolikusabb”. Ott az ünnep bevezetőjében legalább említés történik az engesztelésről: „In die Liebe, in das Innenleben dieses Herzens sich zu vertiefen, besonders aber diesem Herzen, das trotz all seiner Liebe so viel Undank erfährt, Sühne zu leisten, ist Sinn und Zweck der Herz Jesu Verehrung.” – „Jézus Szíve tiszteletének értelme és célja e szív szeretetébe, belső életébe elmerülni, de különösen ennek a szívnek, amit az ő összes szeretete ellenére oly sok hálátlanság ér, engesztelést nyújtani.”

Hogy a mai „katolikus” világban az engesztelés mennyire ismeretlen fogalommá vált, jól mutatja az az ima is, amit a szentségimádás után szoktak imádkozni („Áldott legyen az Isten” stb.). Ez az ima kifejezetten engesztelő ima az istenkáromlásokért, amit az ima elején el kellene mondani, és amit a híveknek tudniuk kellene. Ma azonban még azokon a helyeken is, még az ú. n. tradicionalista körökben is, ahol egyébként elmondják ezt az imát, a bevezetést elhagyják, így a mai híveknek fogalmuk sincs már, voltaképpen miért is imádkoznak e könyörgésben.

Aki hisz abban, hogy a rossz, súlyos változásokat rendszerint alig észrevehető, de mindig egyirányba mutató, egy kitűzött célt követő apró ferdítések előzik meg és készítik elő, az biztos abban, hogy a Jézus Szíve ünnep hiányos megvalósítása is az ilyen „apróságok” közé tartozott. Ahogy egy családot ki lehet irtani, ha tagjait éveken keresztül kis adag méreggel etetik, úgy lehetett a katolikus híveket az ilyenfajta, ártalmatlannak tűnő, de nagyonis tendenciózus „mérgezésekkel” mára szinte teljesen hitehagyottá tenni.
A mai szentimentális, semmitmondó, csöpögő ömlengések a szeretetről is az ehhez hasonló ferdítésekből vették kezdetüket. Bergoglio beszédei Jézus mindent, még a legnagyobb bűnökben való megátalkodottságot is megbocsátó szeretetéről, melyet a borzalmas és ízléstelen Jézus Szíve képek ábrázolnak, is mutatják, hogy ezek a ferdítések egy megromlott lelkület lenyomatai, melyek aztán önmagukat gerjesztették tovább. Vagyis a klérusnál kezdődtek, és általuk terjedtek el a hívek között.
Mielőtt XIV. Lajos mulasztását ismételgetjük, tűnődjünk el azon, hogy a – látható – katolikus Egyház lelki, erkölcsi és szellemi rothadásában is nagy szerepet játszottak az ilyen mulasztások: például az Ég kérésének pontatlan (Jézus Szíve ünnep), vagy pláne, elmaradott (Oroszország felajánlása) teljesítése.
Lüttichi Boldog Julianna látomásának az Egyház már kb. 30 évvel később hitelt adott, amikor IV. Orbán pápa (1264-ben) az egész Egyházra előírta Úrnapja ünnepét. Ha összehasonlítjuk azt, hogyan viselkedett az Egyház Úrnapja és Jézus Szentséges Szíve ünnepének bevezetésénél, vagyis összehasonlítjuk azt, hogy miként adott hitelt a 13. század elején és 400 évvel később, a 17. század végén, majd 700 évvel később, a 20. század elején egy látnok kérésének, akkor előttünk áll az Egyház 13. illetve 17. és 20. századi állapota közötti mélyreható különbség.

 


 

4.
Aki hittestvérét istentelennek nevezi, méltó a gyehennára (vö. Mt 5,22)

Pünkösd utáni ötödik vasárnap evangéliumában is találunk félreérthető fordítást. Itt, szemben az előző példákkal, ahol pedig erre lett volna szükség, a magyar szószerint fordít, ami – különösen egy mai ember számára – igen meghökkentővé, sőt érthetetlenné teszi a szöveget. A kérdéses rész (Mt 5,22) így hangzik:
„Qui autem díxerit fratri suo, raca: reus erit concílio. Qui autem díxerit, fátue: reus erit gehénnae ignis.”
A Szunyogh Xavér-misszálé, azaz a Káldi-féle 1928-as kiadású Újszövetség Jézus intését így fordítja: „Aki meg azt mondja atyjafiának: raka! méltó a főtörvényszékre; aki pedig azt mondja: bolond! méltó a gyehenna tüzére.”
A Szent István Társulat 1992-es Biblia-fordítása így szól: „Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.”
Ezek a fordítások egy mai ember számára gyakorlatilag értelmezhetetlenek, hiszen valakinek azt mondani, hogy ostoba vagy bolond (különösen, ha ez megfelel az igazságnak), egyáltalán nem tartozik a súlyos, pláne örök kárhozatot érdemlő sértések közé.

A Schott-féle német misszálé azonban a kérdéses mondatot így fordítja: „Wer aber zu seinem Bruder sagt »Raka« [Taugenichts], den soll man dem Hohen Rate überliefern; und wer zu ihm sagt, »du Gottloser«, der soll dem höllischen Feuer verfallen sein.” – Magyarul: „Aki azonban fivérének azt mondja: »Raka« [mihaszna, naplopó], azt át kell adni a főtanácsnak; és aki azt mondja neki: »te, istentelen«, az legyen a pokoli tűz martaléka.” (A szögletes zárójeles megjegyzések itt az eredeti szöveg részei.)

Ha a magyarnyelvű bibliák magyarázatát is elolvassuk, akkor kiderül, hogy megint a német fordítás az, amelyik Jézus szavainak nem a betűjét, hanem az értelmét igyekezett visszaadni. A magyarázatokban ugyanis ez áll:
1) Káldi-féle Bibliában: Atyafi, testvér, felebarát, általában embertárs. … Raka arámi szó, annyi, mint hitvány, elterjedt csúfnév. A főtörvényszék a szinédrium. Bolond, zsidó felfogás szerint istentelen, elvetemült ember, ami a legnagyobb szóbeli sértés (Zsolt 13,1 és 52,1: »Az esztelen ezt mondja szívében: Nincs Isten!«).”
2) Az 1992-es Biblia-kiadásban: „Aki szavakkal szidalmazza felebarátját, az a főtanács elé kerüljön; ez a 71 tagból álló testület csak főbenjáró ügyekben (istenkáromlás, hazaárulás) ítélkezett. Aki pedig bolondnak mondja felebarátját – a bolond szóból a zsidó mindig kiérezte az istentagadást – az bírói ítélet nélkül jusson az örök kárhozatra.”
Az is fontos adalék, hogy a Káldi és a még régebbi magyar biblia-fordítások rögtön a lap alján hozzák a magyarázatokat, míg az új fordítások, így az idézett is, csak az egyes könyvek végén, ráadásul apró betűkkel. A magyar misszálé sem ad semmilyen szövegmagyarázatot, szemben a német Schott-tal, ami a nehezen érthető kifejezéseket lábjegyzetekben megmagyarázza.

Az elmondottak mind azt a katolikus tanítást támasztják alá, hogy a kinyilatkoztatás, a Szentírás egyetlen „hiteles tanúja és magyarázója az Egyház” (Szent Irenaeus). Vanyó László, aki Szent Irenaeust idézi, a szent egyháztanító e mondatát így folytatja: „Ezért tekintette Irenaeus a gnósziszt minden tévtannál veszélyesebbnek. .. A gnoszticizmust Irenaeus az ortodox tan torz formájának tekinti, mert minden tévtanító az egyházból vált ki.” – Vagyis az Egyház, azaz a Tanítóhivatal magyarázata nélkül még a világosnak tűnő szentírási részek sem érthetők helyesen a hívők számára, ami nagyban közrejátszik abban, hogy az évszázadok során számtalan eretnekség egyes szentírási kifejezések helytelen értelmezése miatt keletkezett.

Visszatérve Mt 5,22-höz, látható, hogy ennek helyes értelmezéséhez – különösen korunk katolikusai számára – a következő magyarázatokra van szükség:
1) Felebarát alatt ehelyütt hittárs értendő, nem pedig bármilyen „embertárs”. Jézus és az apostolok világosan megmondják, hogy a hittestvéreket kell felebarátnak tekinteni, és azokat, akik nem fogadják el a hitet, kerülni kell, velük nem szabad közösködni (kivétel, ha nagy bajban vannak és rászorulnak egy hívő segítségére, mint például az irgalmas szamaritánus esetében). „Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról!” (Mt 10,14), tanítja Jézus.
2) A latin „fátue” szó valóban bolondot, a latin szótár szerint „balga, együgyű, dőre” embert jelent. A szótár a magyar „oktalan, balga, dőre” szóra más latin szót is megad, mégpedig az „insipiens” kifejezést. Ez utóbbi szerepel a honlap egyik nagyon fontos cikkében a „Hiszek, hogy értsek” című Canterbury Szent Anzelm tanításáról szóló írásban. Ebből való a következő részlet:
„Kicsoda az insipiens? – Az első istenérv kiinduló helyzete szerint Isten létét olyan ember számára is be lehet bizonyítani, aki amúgy azt állítja, hogy Isten nincs. Ezt a valakit nevezi Anzelm az írás-hagyomány nyomán insipiens-nek, ahogy fordítani szokás, esztelennek, oktalannak. De vajon csakugyan az ész hiánya a lényege ennek az embernek? A latin szó eredetileg tulajdonképpen »érzékelésre (pontosan: ízlelésre) képtelent« jelöl. Az »esztelennek«, »oktalannak«, »balgatagnak« fordított insipiens szó a latin sapiensen keresztül a sapere igéből származik, melynek első jelentése »ízlelni«; az »eszesnek lenni« csak a másodlagos jelentés. A héber szövegben látható szó gyökét, a szótárak »bolond«, »ostoba« jelentésűnek tüntetik fel, vagyis olyan emberről van szó, aki használja a szavakat, de nem érzékeli azok valóságos tartalmát. Pontosan ezt mondja Anzelm, amikor arról beszél, hogy kétféleképpen lehet valamit elmondani: vagy a puszta hangsort mondjuk ki, a dolog jelentésének érzékelése nélkül (és éppen ezt teszi az insipiens), vagy pedig úgy mondjuk ki a szót, hogy magát a dolgot értjük rajta, azt, amit a szó valóságosan jelöl, (ez a bene intelligere, a helyes értés).”

A bemutatott szövegferdítések nem ártatlan csekélységek, hanem annak tanúi, hogyan, milyen eszközökkel jutott el a katolikus Egyház mai, szavakkal ki nem fejezhető, szörnyűséges állapotába. Hogyan lehetséges az, hogy mind a „klérus”, mind a „hívek” nem csak hitüket vesztették el mára, de láthatóan józan eszüket is, és kerültek a szellemi zűrzavar teljes mélységeibe? Akárhova néz az ember, akár a zsinati szekta, akár az ú. n. konzervatív, vagy tradicionalista körök megnyilatkozásaira, tetteire, a káosz mindenütt tökéletes. Bergoglio egyre nagyobb tempóban viszi végre céljait: visszafordíthatatlanul tönkretenni mindent, ami csak árnyékában is emlékeztet még a katolikusságra.
De a konzervatívok semmivel nem maradnak le tőle: majd mindegyikük a Jézus istenségét tagadó Ratzingert dicsőíti, hozza fel pozitív példának és sóvárogja vissza. Miközben az egyik Caligulának titulálja Bergogliot, akit ennek ellenére valódi pápának tart, a másik Ratzinger valódi „pápa” mellett ellenpápának (tradition und glaube blog), a harmadik olyan pápának, akinek az a célja, hogy az egyházban teljes káoszt hozzon létre (summorum-pontificum blog). Ha ők mind pápának (akár igazi, akár ellenpápának) tartanak nyilvános eretnekeket, akkor bűnök, veszélyességük valójában súlyosabb, mint Bergoglioé, aki nem bújik báránybőrbe, ezért a vak is látja, hogy valójában farkas, míg a többieket jószándékú, a katolikusságnak legalább még a csíráját magában hordók keresik fel útmutatást várva: és csak még nagyobb szellemi összevisszaságot kapnak – vagyis valójában ők a báránybőrbe bújt farkasok, akik ugyanúgy tévútra, a kárhozatba vezetik őket, mint Bergoglio. Mindazok a magukat tradicionalistának, vagy konzervatívnak nevező blogok, közösségek, akik azt hiszik, hogy Bergoglio csak úgy, a semmiből bukkant elő, és nem amellett érvelnek, hogy Bergoglio csak a végeredmény, melynek eléréséhez hosszú út vezetett, és akik e hosszú utat járták legalább annyira, ha nem jobban, felelősek, mint Bergoglio a mai teljes aposztáziáért, azok maguk is aktív részesei e katasztrófa előidézésének.

Visszatérve a kiindulóponthoz: az említett szentírási szakaszok magyar fordításai pontosan megfelelnek Szent Anzelm értékelésének: „a puszta hangsort mondják ki, a dolog jelentésének érzékelése nélkül”. Lassan, észrevétlenül, de folyamatosan rombolják a hitet, ködösítik, majd ellentmondanak a világos, egyértelmű katolikus igazságoknak. A dolgok nem az égből pottyannak le: senki nem lesz egyik napról a másikra önhibáján kívül eretnek.
Nem lehet az sem véletlen, hogy a magyar misszálé szerzője egyike lett a legrosszabb modernistáknak. És az sem, hogy Mária országa, az egykor katolikus Magyarország az egyetlen európai nép, amelynek nincs egyetlen hithű, kétségen kívül katolikus papja (bármi is a véleményem az FSSPX-ről, de tény, hogy az FSSPX 27 éves magyarországi jelenléte ellenére, Magyarország az egyetlen európai ország, amelynek egyetlen FSSPX-ben nevelkedett papja sincs). És összevetve a német Schott-t a magyar Szunyogh Xavér-féle misszáléval, talán az sem véletlen, hogy a németnyelvű európai területeken 1965-t követően megszámlálhatatlanul sok hithű, teológiailag felkészült, lelkületében jámbor katolikus maradt, akik közösségeket szerveztek és szorgosan munkálkodtak a hitvédelemben – szemben a magyarokkal, akik között senki ilyenről nincs tudomásunk.

http://katolikus-honlap.hu/1701/forditas.htm

Virrasszunk!

Mi, a magyar fajnak egyes tagjai, akik egész éltükön keresztül szolgáltuk a nemzetiség és szabadság angyalát és semmi nem törhette meg szent hitünket, hogy egykor bizonyosan kimondhatatlan nemzeti díszre fog virulni a magyarság, mi ne gyengüljünk gyáva panaszra, habár létünk Istene csak áltatás lett volna is.
Álljunk ki -- keblünket kettôztetett erôre lelkesítve -- mindnyájan a gátra és akár volna most utolsó óránk, akár csak most fakadna nemzeti létünk szebb hajnala: ,,virrasszunk!''...
...Valóban virrasztanunk kell!
Virrasszunk pedig azért, nehogy pompás és hízelgô, de csak csábeszmékkel teljes szavakkal a maga legnagyobb kárára a sokaság a józanság útjából elcsábíttassék!
Virrasszunk, nehogy gyengéinek hízelegve, restségének tömjénezve, vérét felizgatva, indulatosságát felhasználva, álpróféták a közelégedetlenség mérgét a közösség közé hintsék!
Virrasszunk, nehogy hetvenkedések és minden érdekek egymás ellen és tűhegyre állítása által tökéletes forrásnak induljon a magyarság, és az egyesség isten-angyala helyett a viszálykodás ármánya üsse fel köztünk tanyáját!
Virrasszunk, nehogy büntetlenül emelhesse fel parancsoló szavát köztünk a felszínes elbizakodás, s gôgjében büntetlenül ne tiporhassa mindazt, mit a szerényebb, de éppen olyan ôszinte, sôt tán ôszintébb hazafinak keble rejt!
Virrasszunk, nehogy felbôszült garaboncként szilaj erôvel ostoroztassanak honunk külön ajkú népei a magyarság megkedveltetésére, hanem annyira becsülje meg a magyar magamagát és másokat s a csinosodás, értelmi súly és jóízlés annyi bájával fogja magát körül, hogy erkölcsi erôvel vonzza magához a honnak különféle felekezeteit!
Virrasszunk végre, nehogy rögtönzés, minden ok nélkül való gyanúsítás, ijesztgetés, és durva erôszak legyenek a megbecsült hazafiság jelei, hanem csak a tűrnitudás, mérséklet, józan tapintat és mély bölcsesség nyerje bérül a polgári érdemkoszorút!

(Széchenyi könyörgése, Sík: DB, 853)
forrás: magvető lista 2002

Babilon pusztulása

18:2 Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé. 18:3 Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.

Feedek
Megosztás
Honnan
websas.hu

MapFree counters! Free counters! Free counters!

HonlaprendszerüNK
  • 45 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

     

    Free counters!

     

    Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: “Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

    Locations of Site Visitors

    Powered by Blogger.hu