Az elmúlt hetekben három kiemelkedő bíboros interjúja jelent meg. Az elsőt 2017. október 28-án Walter Brandmüller bíboros adta Christian Geye és Hannes Hintermeier-nek a Frankfurter Allgmeine Zeitung számára; a másodikat november 14-én Raymond Leo Burke bíboros Edward Pentinnek, a National Catholic Register számára, a harmadik Müller bíborosé, amely november 26-án jelent meg a Corriere della Sera-ban.


Brandmüller bíboros aggodalmát fejezte ki az egyház kezdődő szakadásának lehetőségét illetően. “Már önmagában azt a tényt, hogy a pápának címzett, 870.000 aláírással ellátott petíciót még mindig nem válaszolták meg, nehéz megérteni. És további kérdéseket vet fel, hogy 50 nemzetközileg elismert rangú teológus sem kapott választ az általuk megfogalmazott kérdésekre.” A dubiának, vagyis a pápákkal kapcsolatos kételyek és kérdések kezelésének mindig is abszolút normális módja volt a kétértelműségek eloszlatása. Szimplán a kérdés a következő: Amit tegnap még bűnnek tekintettünk, lehet-e ma jó? Továbbá megkérdezhetjük, vajon ténylegesen vannak-e olyan tettek- ahogy azt az Egyház állandóan tanította és tanítja -, amelyek mindig és minden körülmények között morálisan kifogásolhatóak? Például ilyen-e az ártatlan élet kioltása vagy a házasságtörés? Ha az első kérdésre “igen” lenne a válasz és a másodikra ​​”nem”, akkor ez tárgyi eretnekség lenne, és következésképpen szakadást vonna maga után.”

Burke bíboros, aki megerősítette, hogy folyamatosan kommunikál Brandmüller bíborossal, újabb figyelmeztetést fogalmazott meg a “súlyosbodó helyzetről, amely még romlik”, és megerősítette annak szükségességét, hogy rávilágítson az Amoris Laetitia minden heterodox szakaszára. Valójában egy olyan folyamattal szembesülünk, amely “a tradíció lényeges részeinek felforgatását jelenti”. “Az erkölcsi vitákon túlmenően az egyházban a szentségek gyakorlatát egyre inkább aláássák, különösen a gyónás és az Eucharisztia vonatkozásában.”

A bíboros ismét Ferenc pápához és az egész egyházhoz szólt, hangsúlyozva “mennyire sürgető, hogy a pápa az Úrtól kapott szolgálatát gyakorolja, hogy megerősítse testvéreit a hitben, egyértelműen kifejezve a keresztény erkölcsi tanítást és az egyház szentségi gyakorlatának fontosságát.”

Müller bíboros is megerősítette, hogy fennáll a veszélye az egyházon belüli szakadásnak, és ennek a szakadásnak a felelőssége nem az Amoris Laetitia dubia bíborosait terheli, sem a Ferenc pápához intézett Correctio filialis aláíróit, hanem a pápa “belső körét”, amely gátolja a nyílt és kiegyensúlyozott vitát e kritikák által felvetett doktrinális problémákkal kapcsolatban.

Úgy gondolom, hogy a bíborosokat, akik aggodalmukat fejezték ki az Amoris Laetitia miatt, és a pápához intézett kritikát megfogalmazó levél 62 aláíróját meg kellene hallgatni, és nem “farizeusnak” minősítve likvidálni.“ Az egyetlen kiút ebből a szituációból az őszinte és nyílt párbeszéd. Ehelyett az a benyomása az embernek, hogy a pápa “mágikus körében” vannak olyanok, akik főleg a vélt ellenségek miatt aggodalmaskodnak, ezáltal megakadályozva a világos és kiegyensúlyozott dialógust. A pápa “barátja” vagy “ellensége “kategóriájába osztályozzák az összes katolikust, mellyel a legsúlyosabb károkat okozzák az Egyháznak. Meghökkentő, hogy egy közismerten ateista újságíró büszke arra, hogy a pápa barátja, és ezzel párhuzamosan egy katolikus püspök és bíboros, mint jómagam is, a pápa ellenségeként vagyok megrágalmazva. Nem gondolnám, hogy ezek az emberek leckét adhatnának nekem a Római Pápa hivatalát illetően.”

A riportere szerint Müller bíborosnak még meg kell emésztenie három munkatársa elbocsátását, amely nem sokkal azelőtt történt, hogy tavaly májusban nem újították meg a Kongregáció vezetői tisztségében. “Jó, hozzáértő papok voltak, akik példamutató elkötelezettséggel dolgoztak az egyház javára. Az embereket nem lehet önkényesen elküldeni, bizonyíték vagy eljárás nélkül, egyszerűen azért, mert valaki névtelenül jelentette, hogy egyikük a pápáról valami homályos kritikát fogalmazott meg …”

Milyen rezsimben kezelik ilyen módon az embereket? Damien Thompson írt erről a Spectator-ban múlt év július 17-én.

Müller bíboros munkatársainak elbocsátása “a pápa leginkább autokratikus elődeit idézi az emlékezetünkbe- vagy néhány latin-amerikai diktátort, aki tömegeket ölel át, és hivalkodóan hirdeti alázatos életmódját, míg haragjától való félelemben élnek hadnagyai.” A közelmúltban megjelent The Dictator Pope c. könyv Ferenc pápaságának ezt az aspektusát mutatja be. (https://www.amazon.it/Papa-Dittatore-Marcantonio-Colonna-ebook/dp/B077M5ZH4M

A szerző egy Oxfordon végzett történész, aki “Marcantonio Colonna” néven ismert. Stílusa józan és írásai dokumentumokkal igazoltak, de Bergoglio pápával szemben felhozott vádjai nagyszámúak és jelentősek. A vádak megfogalmazásának számos eleme jól ismert, de újdonság a “történelmi képek” sorozatának pontos leírása: Bergoglio pápává választásának cselszövése, amelyet a “St. Gallen maffia ” tervezett meg; Bergoglio argentinai viselkedése és cselekedetei a választása előtt; az akadályok, amelyekbe Pell bíboros ütközött, miután megkísérelte a Kúria pénzügyi reformját végrehajtani; az Élet Pápai Akadémiájának felülvizsgálata; az Immaculata Ferencesek üldözése és a Szuverén Máltai Lovagrend lefejezése.

A fősodrású média, amely mindig készen áll a felháborodásra a rossz kormányzás és a korrupció bármelyike esete okán, most hallgat ezekkel a botrányokkal kapcsolatban. Ennek a történeti tanulmánynak a legfontosabb érdeme az, hogy fényt derít ezekre. “Gyanakvással tarkított félelem uralkodik a Kúrián belül”. Nem csak az informátorokról van szó, akik előnyhöz igyekeznek jutni a magánbeszélgetésekről szóló beszámolóikkal, ahogy azt Müller bíboros három munkatársa felfedte. Olyan szervezetben, ahol erkölcsileg korrupt embereket hagytak a helyükön, sőt a pápa is támogatja azokat, a zsarolás napirenden van.

Röviden Marcantonio Colonna könyve megerősíti, amit Müller bíboros interjúja eltitkol: a kémkedés és az árulás légkörének létezését, amelyet a Hittani Kongregáció volt prefektusa tulajdonképpen egy “mágikus körnek” tulajdonít, amely a pápa döntéseit készíti elő, míg az oxfordi történész Ferenc pápa módszereit az argentin diktátor, Juan Peron autokratikus módszereivel hozza párhuzamba, akinek a fiatal Bergoglio a követője volt.

Azt lehetne erre válaszolni, hogy “nincs új a nap alatt”. Az egyház számos más hiányosságot megélt a kormányzása tekintetében. Azonban ha ez a pápaság valóban megoszlást idéz elő a hívek között, ahogyan azt a három bíboros hangsúlyozta, az okot nem lehet korlátozni csupán a pápa vezetési módszereire, hanem valami olyasmit kell keresni, amely teljesen példátlan az egyház történetében: a római pápa elszakad az Evangélium tanításától, melyet Isten megbízásából köteles lenne átadni és védelmezni. Ez áll korunk vallási problémájának középpontjában.

A teljes cikk angolul itt olvasható.

http://petersziklaja.hu/de-mattei-burke-brandmuller-es-muller-biborosok-es-a-diktator-papa/