Az idők végének jelei – De a dicsőség visszatér majd a Földre

2010. november 14. vasárnap; 23:00

Szeretett leányom, ne érezd magad vétkesnek azokért a kétségekért, amelyeket ma éreztél. Ez természetes. A lelki dolgok iránti felfogóképességed még nem olyan erős, mint amilyennek lennie kellene, de ez így van rendjén.

Vezetni foglak téged, és te idővel meg fogod érteni küldetésed célját. Szükségem van rá, hogy erős legyél a munkádban és engedelmes Velem szemben.  Ez egy nehéz feladat, ami érzelmileg felemészt téged. Egy lelkivezetőt küldök neked, hogy segítsen megbirkózni ezzel az óriási feladattal, amit be kell fejezned. Olyan fontos ez a feladat, hogy nélküle egyre több lélek veszne el a sátán által. Leányom, te már akkor elkötelezted magad erre a munkára, még mielőtt Én ezt a munkát elküldtem volna neked.

A lelkivezetődet Én küldtem neked. Amikor te beszélni fogsz, ő tudni fogja az igazságot. Mostanra már olyan módon érzékelted az emberek néhány bűnét, az elmúlt két napban, ahogyan ez eddig még nem volt lehetséges számodra. Láttad a különbséget? Különlegesen érezted magad, amikor gyermekeimre néztél? Más megvilágításból láttad őket, nem igaz? Ez a Szentlélek ereje, amivel megáldottalak téged.

Az a szeretet, amelyet gyermekeim és a papok iránt a szívedben éreztél, és amit a mai Szentmisén láttál, szintén ajándék volt számodra a Szentlélek ereje által. Te most olyan mértékben fogod látni, érezni és hallani az emberek bűneit, hogy te is azt a fájdalmat fogod érezni, amit Én érzek. A szeretetet is látni fogod Szemeiden keresztül, gyermekeim iránt, amelyet az Én Szívem visszatükröz neked.

Ne félj ezektől az ajándékoktól, gyermekem. Ne érezd azt, hogy ezt a feladatot nem tudod elvégezni, mert az az erő, amelyet kegyelmem által adni fogok neked, megerősít téged, úgy, hogy sohasem fogsz, és nem is akarsz majd visszanézni.

Most gyengének érzed magad.  Ez, az Én isteni erőm érzése, amely most testedet elárasztja. A forróság, az a szeretet, amelyet Én irántad érzek. Ne sírj, gyermekem. Mostanáig különlegesen erős voltál és elfogadó, habár csak egy pár napja szóltam hozzád először. Nem, gyermekem, te nem képzelődsz. Kérdezgesd önmagad és azokat, akik közel állnak hozzád.

Akik eladják lelküket a sátánnak

Most írd a következőket:  a világ háborog a sötétség súlya miatt, és az ördög gonosz összeesküvése által, aki továbbra is csalogatja és csábítja gyermekeimet. Őket tőrbe csalták, de olyan mértékben, hogy sokan közülük olyanok lettek, mint a nyüzsgő állatok, még gyermekeim jelenlétében is. Milyen sok szegény lélek jelenik meg a hívők előtt, annyira sajnálatraméltó és szomorú állapotban, akiket bujasággal, kapzsisággal és hiúsággal etetnek! Önteltségük által azt hiszik, hogy valódi hatalmuk van. A hatalmat a sátán ígérte nekik. Sok ilyen gyermekem úgy határozott, hogy eladják a lelküket, és még büszkék is tettükre.

Egyre több gyermekem vonzódik a varázshoz, és a gazdagsághoz, amely az ő ígérete (a sátáné), és ez látható az egész világ számára. Nem, ők nem szégyellnek azzal dicsekedni, hogy hozzá tartoznak. Az ígéret, amit ő adott, nemcsak hazugság, hanem tiszta gyűlölet az emberek iránt. A sátán gyűlöli az emberiséget.

Ő hazudik gyermekeimnek, és azt meséli be nekik, hogy mindent meg tud nekik adni, de ez sajnos csak hazugság. Mindazok, akik követik őt és üres ígéreteit, nem lesznek megmentve, és nem is lehet megmenteni őket.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok gyermekeimért. Leányom, tudom, hogy fáradt vagy, de szívleld meg mindezt. Azoknak a hívőknek is elővigyázatosnak kell lenniük, akiknek a hite langyos, és még nem kapcsolódnak közvetlenül a sátánhoz, túlzottan. Ők, – beleértve követőimet, és némely felszentelt szolgámat, püspökeimet és érsekeimet – kigúnyolják gyermekeim hitét. Az ő lelki életük egy bizonyos körben elveszett a kapzsiság mögött, ahol az arany és a vagyon elfedik az Isteni adományokat, amelyek mint Isten tanítványainak adattak.

Az Egyház elvesztette útja fonalát és sötétségbe merül. Ez, gyermekem meg volt jövendölve és nem más, mint a Végidők jele. Ez arra vonatkozik, amikor az utolsó pápa fellép, és a világ elvész a hamis próféták félrevezető irányítása által.

A kinyilatkoztatások, úgy, mint az Én második eljövetelem, előzetesen meg lesz adva neked, gyermekem, úgy, hogy szavaidat meghallhassák, azért, hogy a lelkek még a Nagyfigyelmeztetés előtt fel legyenek készülve. Ne nyugtalankodj. Az élet megy tovább. A dicsőség visszatér a Földre. Gyermekeim meg lesznek mentve az ördög karmai közül, aki el lesz pusztítva. Nagyon fontos, hogy gyermekeimet ne vigye magával a pokol mélyére, csalása által.

Szavaimnak szigorúnak kell lenniük. Gyermekeimnek meg kell ezeket hallgatniuk. Tiszta szeretetből adom ezt a figyelmeztetést. Mivel most, mint Bíró, és nem, mint Megváltó jövök vissza hozzátok, a múltban eltolódott az ítélet időpontja, szeretett Édesanyám imáinak és követőim imáinak köszönhetően, az egész világon. Most ez már nem így lesz.

Senki sem fogja tudni második visszajövetelem időpontját

Sem neked, sem gyermekeimnek nem lesz ez az időpont kinyilatkoztatva. Nem lehet kinyilatkoztatni.  Ezért fontos, hogy minden gyermekem fel legyen erre készülve.  Mindazok, akik nem készülnek fel, nem mondhatják, hogy nekik nem lett az Igazság megadva. Amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés, fel fogják ismerni az Igazságot. Igen, ha meggyónják bűneiket és beismerik azokat, megkapják áldásomat. Ha nem, akkor a pokolba vettetnek. Irgalmasságom akkor már lejár számukra.

Most menj, gyermekem. Készítsd elő az Igét, hogy a világ meghallhassa. Mondd meg gyermekeimnek, híveimnek, hogy ne féljenek. Mondd meg nekik, hogy imádkozzanak a hitetlenekért. Aztán mondd meg a hitetleneknek, hogy térjenek vissza Hozzám. Tégy meg mindent, ami csak lehetséges, hogy figyelmeztetni tudd őket arra, hogy nyissák meg szívüket.

Megváltód, Jézus Krisztus, aki eljön, hogy megítélje az élőket és a holtakat.



Szavamat nem a félelem miatt utasítják vissza, hanem a büszkeség bűne miatt

2011. november 14., hétfő, 21:15

Drága szeretett leányom, az emberek miért bonyolítják túl tanításaimat? Oly sok gyermekem érti félre és becsüli alá Nagy Irgalmasságomat. Annak ellenére, hogy annyiszor megígértem gyermekeimnek bűneik bocsánatát, még mindig attól félnek, hogy Én nem tudok minden bűnt megbocsátani, függetlenül attól, hogy milyen súlyosak azok.

A világ gonoszságait a sátán gyűlölete okozza gyermekeim iránt. Azok a szegény megtévesztett bűnösök, akik szolgai módon a megtévesztés ösvényét követik, mind az én szeretett gyermekeim. Én mindegyiket szeretem és továbbra is szeretni fogom őket, a lelkük sötétségének ellenére is. Szeretetem örökké tart, és sohasem fog meghalni, amikor a lelkekről van szó. Én készen vagyok teljesen megbocsátani és mindegyiket átölelni. Készen vagyok mindent megtenni, hogy visszahozhassam a bűnösöket nyájamhoz, attól függetlenül, hogy mennyire megbántanak Engem.

A sátán meg lesz akadályozva abban, hogy ezeket a lelkeket ellophassa. De ez csak akkor lehetséges, ha a bűnösök eldobják a büszkeség pajzsát, hogy Hozzám fordulhassanak, és újból értékes családom részesei lehessenek. Ezt ne értsétek félre. Én a lelkeket valóban közelebb hozhatom Magamhoz. De nem kényszeríthetem őket arra, hogy szeressenek Engem. Nem kényszeríthetem őket arra sem, hogy akarjanak Paradicsomom Királyságába belépni. Nekik saját akaratukból kell elfogadniuk Kezemet, a megbékélés Kezét.

Én, mint azt már újra és újra mondtam neked, leányom, először is az Irgalmasság Istene vagyok. Igazságszolgáltatásom be fog következni, de csak akkor, amikor már minden intézkedést megtettem arra, hogy minden egyes lélek megmenekülhessen a földön.

Leányom, ez a munka sohasem lesz könnyű számodra. Mivel Én egy ilyen nagy terjedelmű szent feladatot adtam neked, ezért, nagyon nagy erőre lesz szükség a te részedről. Erősnek kell lenned. Te már édesanyád méhében ki voltál jelölve erre a munkára. Minden válaszod az Én legszentebb utasításaimra megegyeztek az emberiségért hozott Isteni tervemmel. Mivel te egységben vagy Velem – elfelejtetted ezt? – ugyanazt a visszautasítást szenveded el, melyet Nekem is el kellett szenvednem az Én időmben a földön. Te ugyanannak az elutasításnak vagy tanúja a világban azok által, akik tanításaim intellektuális tudásával büszkélkednek, csakhogy üzeneteimet visszautasíthassák. Tele vannak büszkeséggel azok a lelkek, akik azt állítják önmagukról, hogy ismerik a Szentírást, de ezeket (az üzeneteket) nem értik.

Tanításaim nagyon egyszerűek. Átültetheted bármilyen szép (idegen) nyelvbe vagy prózába, ahogy neked tetszik, az igazság azonban megmarad, mivel mindig is az volt. Szeressétek egymást, amint Én is szeretlek benneteket. Csak ha tiszteletben tartjátok és szeretitek egymást, tudjátok valóban hirdetni Szavamat (Igéimet).

Oly sok zűrzavar létezik, leányom. Annyi sok borzalmat és félelmet sugalmaznak gyermekeimnek a jövőjükről. Ha a lelkek megnyugodnának, és az irgalomért imádkoznának, akkor válasz is érkezne imáikra. A katasztrófákat lehet enyhíteni, és fognak is enyhülni. Tartsátok életben a reményt a lelketekben, gyermekek. Sohase vesződjetek az egymás fölötti ítélkezéssel, és sohase tegyétek ezt az Én nevemben.

Aki gúny által mer mások fölött ítélkezni a kereszténység nevében, annak Velem kell majd szembenéznie. Aki a prófétáim ellen vétkezik, annak is felelnie kell majd Nekem. Szavamat nem a szeretet miatt utasítják vissza. Szavamat nem a félelem miatt utasítják vissza. Nem, hanem a büszkeség bűne miatt van visszautasítva.

Megváltótok,

Jézus Krisztus





Az Egyházakra vonatkozólag – melyek tisztelnek Engem a világban – számos esemény fog felszínre kerülni


2012. november 14. szerda, 20:30

Drága misztikus jegyesem, drága szeretett leányom, megpróbáltatásaid új erőt adtak neked, és a szükséges szenvedélyt, hogy sokak szívét megérintsd.

Ez az egyik módja annak, ahogyan megérintem majd azok lelkét, akiknek szükségük van Kegyelmeimre. Ezt a Nekem végzett munkádon keresztül fogom tenni, hogy a megtérés gyorsan terjedhessen.

Ez idő alatt, az Egyházakra vonatkozólag – melyek tisztelnek Engem a világban – számos esemény fog felszínre kerülni. Az egyházszakadást Katolikus Egyházamban hamarosan nyilvánosságra fogják hozni. Amikor ez megtörtént, akkor a taps azoknak fog szólni, akik szétválasztották Tanításaim Igazságát, az Atyám által felállított Tízparancsolattól.

Ennek a nagy mesterkedésnek a tervezése és irányítása egy bizonyos időt vett igénybe, de hamarosan az egyházszakadást a világ médiája előtt fogják bejelenteni.

Sokan nemcsak ellenzik a Tanításaim által felállított törvényeket, hanem torkaszakadtából kiabálva hazugságokat is terjesztenek. Amit ők igazán akarnak, az egy új isten létrehozása. Egyházam új névleges vezetőjét ugyanúgy támogatni fogják, amint azt minden más, nagy, figyelemre méltó politikai vezető választása esetében teszik.

El akarják majd hitetni veletek, hogy az egykori Igék hamisak. Aztán azt fogják mondani nektek, hogy ne higgyetek azokban. Megváltoztatják majd annak a módját, ahogyan eddig Tanításaimat élték és azt a módot is, ahogyan tisztelnek Engem.

Ők most Törvényeimet félre taszítják, és a saját maguk által készített törvényeket fogják imádni.

Meg fogják változtatni ünnepélyes fogadalmukat, hogy részvételüket az új templom felépítésében igazolni tudják – a hamis próféta uralmának szentelt új templomban. Aztán már nem az Én szolgáim lesznek többé, mert hűséget váltottak és a hamis prófétát imádják.

Akkor majd egy hamis istent fognak imádni, egy teljesen új koncepciót, amely lehetővé fogja tenni, hogy isten bizonyos Törvényeit eltöröljék, és hogy ocsmányságokra cseréljék fel a Szemem előtt.

A következő a figyelmeztetésem azoknak a papoknak köztetek, akik elhúzódnak majd a Katolikus Egyháztól.

Amennyiben teljes mértékben megszüntetitek Irántam való bizalmatokat, elcsavarják fejeteket, hogy a hazugságokban higgyetek. Ha hamis uralkodókban hisztek, borzalmas bűnbe estek. Ti a fenevadat fogjátok tisztelni, aki bemocskolja majd Egyházamat azáltal, hogy a töviskoronát Egyházam fejére húzza, igaz Helytartóm, Benedek Pápa fejére.

Szörnyen fogtok szenvedni, ha a fenevadat szolgáljátok, mert megfosztjátok Istent az ő gyermekeitől. Térjetek vissza a ti valódi gyökereitekhez. Ne engedjétek, hogy Egyházam a bűn által legyen bemocskolva, melyet azok az emberek terveznek, akik el akarják pusztítani a Kereszténységet és más olyan vallást, melyek tisztelik Atyámat.

Ti, felszentelt szolgáim, akik megszegitek a pappá szenteléseteket, elvágjátok Tőlem a szíveteket, mert ezek a csalók el fogják lopni a lelketeket.

A legnagyobb bűn, amire készültök, hogy elkövessétek, az a hamis isten tisztelete. Ékszerekbe öltözve, ő elbűvölő lesz, ravasz és látszólag alaposan ismeri Atyám Könyvének tanításait. Ti az ő bűvölete alá fogtok esni. Ő kiforgatja majd Tanításaimat úgy, hogy eretnekségé válnak.

Ez a vallás, mely Isten Igazságának alternatívája, értéktelen. Mégis ez látszólag bűvöletet, szeretetet és csodát tartalmaz, és új arannyal és drágakövekkel felöltöztetve, egy új világvallásként fog az oltárokon kiemelkedni.

A hűséges papoknak a következőket mondom: Kegyelmeimmel foglak megáldani benneteket, hogy mindenkor megértsétek az Igazságot.

Az ilyen bálványok, melyeket Igazságként mutatnak be nektek, valójában csak agyagból vannak. Őket a fa anyagából készítették. Ők semmik. Nekik semmi jelentőségük sincs. Nem sugárzik kegyelem belőlük. Isten, az Egy Igaz Isten, egyszerűen nem lesz jelen templomaikban. Csak az Élő Isten lehet jelen Templomaimban. Amikor Isten, az Atya, ennek a végső bántalmazásnak szemtanúja lesz, akkor elűzi majd mindazokat, akik az ilyen pogány gyakorlatokat életbe léptetik. Majd azoktól fog magyarázatot követelni, akik az egyházszakadást okozták földi Szent Egyházában – ugyanazoktól, akik csak úgy mellékesen elutasítják Isten Igéjét.

Amikor szembesülni fognak Velem a Nagyfigyelmeztetés alatt, tudni fogják, hogy mennyire megbántották Atyámat. Egyetlen személy, vagy felszentelt szolga sem gyakorolhat ellenőrzést, mert csak egyetlen Mester létezik. Csak egyetlen Isten. Ők egy ember alkotta istent vezetnek be. Ez nem létezik, mégis el fogja nyájamat lopni Tőlem. Nekik minden kegyelem meg lesz adva és sok türelem lesz mutatva irántuk. Ha nem tartanak bűnbánatot meg lesznek semmisítve.

Mindenki közületek meg fog fizetni azokért a lelkekért, akiket elveszejtettek Számomra.

Jézusotok



Oly módon lesz a hitük próbára téve, ahogyan eddig még soha

 


 

2013. november 14. csütörtök, 12:00

Drága szeretett leányom, Isten Fénye leragyog minden gyermekére, akik egységben vannak Velem, Jézus Krisztussal, ebben az időben. Mindazok a Keresztények a világon, akik Igémből élnek, akik eszik az Én Testemet és isszák az Én Véremet, a Belém vetett hitük miatt olyan lelki szenvedést fognak megtapasztalni, mint senki más. Utalok itt mindazokra a Keresztényekre, akik az Igazságból élnek, akik úgy viselkednek, ahogyan Én azt tanítottam nekik, és akik szóról szóra követik Tanításaimat.

Mindazok, beleértve azokat is, akik még soha nem hallottak ezekről a világnak adott Üzeneteimről, hamarosan meg fogják érteni, hogy mit jelent Bennem, és Velem élni.

Oly módon lesz a hitük próbára téve, ahogyan eddig még soha, és sajnos sokan nem lesznek képesek ellenállni a nyomásnak, amellyel meg kell küzdeniük a velük szemben tanúsított gyűlölet miatt. Ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy hűek maradjanak az Evangéliumokhoz, de emiatt szörnyű gyűlöletet fognak magukra vonni, és hazugnak fogják nevezni őket. Már nincs olyan messze, amikor mindazokat a Keresztényeket, akik dacosan hirdetik Igémet, azzal fogják vádolni, hogy jobboldali zsarnokok, miközben a valódi bűnösök azok lesznek, akik sértéseket szórnak rájuk.

Arra biztatlak benneteket, hogy maradjatok csendben, és soha ne válaszoljatok a zsarnokoknak, akik megpróbálják tönkretenni a hiteteket és az Irántam való szereteteteket. Azoknak, akik majd mérget köpnek rátok, és rátok ordítanak, szükségük van az imáitokra és megbocsátásotokra. Imádkozván ezekért a lelkekért, meg fogjátok semmisíteni a Sátán befolyását, és ennél fogva nehezére fog esni, hogy rátok szabadítsa a haragját.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindazokért, akiket sakkfiguraként fognak felhasználni abban az elkeseredett harcban, amellyel földi Egyházamat akarják lerombolni. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy tudjatok ellenállni a vallási üldöztetésnek.

 

 

A keresztes Imahadjárat 126. imája: Hogy ellenálljunk a vallási üldöztetésnek

 

Drága Jézus, segíts nekem, hogy ellenálljak mindenféle üldöztetésnek, amelyet a Te Szent Nevedben tesznek.

Segíts azoknak, akik tévesen azt hiszik, hogy ez által a Te Munkádról tesznek tanúbizonyosságot.

Nyisd meg mindazok szemét, akik abba a kísértésbe eshetnek, hogy gonosz tetteik, cselekedeteik és gesztusaik által másokat elpusztítsanak.

Védj meg engem Isten ellenségeitől, akik fel fognak emelkedni, hogy megpróbálják elhallgattatni Szavadat, és akik megpróbálnak száműzni Téged.

Segíts nekem, hogy megbocsássak azoknak, akik elárulnak Téged, és add meg nekem azt a Kegyelmet, hogy továbbra is sziklaszilárd maradjak az Irántad való szeretetemben.

Segíts nekem azt az Igazságot élnem, amelyet Te nekünk tanítottál, és hogy Védelmed alatt maradjak, mindörökké. Ámen.

Menjetek mindnyájan, akik igazán szerettek Engem, és kövessétek mindazt, amit tanítottam nektek. Szeressétek egymást úgy, ahogyan azt Én mondtam nektek. Ne mutassatok gyűlöletet soha mások iránt. Ehelyett imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket. Mutassatok szeretetet, amikor gyűlöletet mutatnak nektek, mert ez lesz a ti fegyveretek a gonosz hatalma ellen.

 

 

Jézusotok