A Benediktus Bote c. svájci bencés folyóirat 1954. okt. 1-i számában olvasható a neves ördögűző – Isten szolgája P. Wolf esete –, aki egy Maria Finterberger nevű (ördögtől megszállott) lányon keresztül, nyilatkozatra kényszerítette a gonosz lelket. Az eset hitelét 17 aláírás igazolja, köztük két papé is.

Az ördög beismerése kivonatosan:

​    ​
– Az embereknek fogalmuk sincs, hogy mily könnyen tudjuk uralni a sorsukat, ha nem védik le magukat a szilárd hittel, a szentségekkel és szentelményekkel! Mi egyre csak azt sugalljuk, hogy lehetőségeink korlátozottak, mivel le vagyunk láncolva.
Ez nagy tévedés! Annyiban valóban le vagyunk láncolva, hogy ne tudjuk kiőrjöngeni magunkat az embereken úgy, mint ezt megtettük Jézuson!
De nem vagyunk annyira kötöttek, hogy ne tudnánk az embereket testileg-lelkileg kísérteni, gyötörni és tönkretenni. S, hogy ezeket miért engedi meg a Felettünk való? Jó, hogy nem tudjátok! De jaj, meg kell mondanom! Enélkül sokaknak semmi érdeme nem lenne az üdvösségre, mert önszántukból nem hajlandók megragadni semmi szenvedést, hogy megdicsőítsék Istent! A legborzalmasabb számunkra az, ha a betegséget, megpróbáltatásokat, szenvedéseket és kísértéseket felajánlják Istennek engesztelésül a saját, vagy mások bűneiért! Nem is mondom tovább! Szörnyű! Ez szörnyű kudarcunk! Fogalmatok sincs, hogy mily együgyűek vagytok, ti mind. Bebeszéljük nektek, hogy amit az ember ésszel fel nem fog, azt nem is kell elhinnie. Erre sokan úgy reagáltok, hogy megkérdőjelezitek a Kinyilatkoztatást és saját észelméleteket kezdtek gyártani, ami sokszor egy még komplikáltabb 'vallás'. Ezek után már nem is oly nehéz elhitetni veletek, hogy nincs Isten. Halott! Az egész csak a papok találmánya!
Azt sugalljuk, hogy nektek elveitek vannak, akarjatok jól élni, bármi módon! Keressétek tehát az élvezeteket! Ó, de mennyire nehezebb a helyzetünk a Mária-tisztelőkkel. Meg kell győznünk őket, hogy az „Ő” közbenjárása teljesen szükségtelen, az állandó rózsafüzérima pedig végképp üres „bogyózgatás”! Értelmes emberként jobb, ha más imát keresel vagy dolgozol a családodért! Ti meg mindentől bedőltök, erőtlen senkik vagytok! Ó, de megmondanám rólatok a véleményemet!
Fel se fogjátok, hogy milyen könnyen megteszitek az első lépést saját romlástokra!  Pláne, ha hajlandók vagytok ezért-azért levenni magatokról a skapulárét, vagy a csodásérmet! Mi vagyunk a leginkább, tisztában ezek és a rózsafüzér hatalmas értékével! Legádázabban a Mária Kongregációk és a Rózsafüzér Társulatok szétbomlasztására törekszünk, mert ezek sokak üdvösségére vannak. Alig várjuk, hogy kinyögjétek végre: 'ma nem érek rá'! Ez a beszéd!
Nektek gyenge semmiknek az egységben lenne az erőtök, mert akkor Ők is veletek vannak! Ők! Mindig csak Ők! Igyekszünk az egyházi ünnepek meghittségét megtörni a vásárlás, a tétlenség és a zabálás napjaivá tetetni az emberekkel.
Állandó mesterkedésünk eredményeként, sok pap lassan megfeledkezik, hogy mekkora hatalmat is kapott a papszenteléssel… Inkább pozícióhajhászással és az anyagiakkal foglalkoznak, ezért sok pásztort inkább hozzá segítünk ehhez, hogy szabadabban működhessünk a nyájban! Arról is megfeledkeznek, hogy mekkora áldásos erőt csatolhatnak a megszentelt tárgyakhoz. Mi azt sugalljuk, hogy a szentelményeknek semmi hatása nincs ránk, pedig számunkra ezek egytől-egyig iszonytatók s taszítóak.
Papjaitokra azért zúdítunk annyi fölösleges gondot, hogy ne tudjanak felkészülni a szentbeszédekre, így csekély értékkel és lélekkel beszélnek. Egyetlen szót sem ejtenek a 'Királynőről', akitől a legjobban félünk!
Szövegeik mentesek minden misztikumtól, s minket se említenek meg, pedig ott várakozunk az ajtóban. Inkább valami statisztikára, vagy száraz filozófiára hasonlítanak beszédeik, melyek a hívek nem köti le, képtelenek figyelni, csak bosszankodnak. Ó mennyi lelket szalasztanak el az ilyen szónokok. De mi nem! De mi nem!...