Sziénai Szent Katalin „Beszélgetések Isten gondviseléséről” (Dialógus) című könyve nem más, mint a katolikus vallás felbecsülhetetlenül értékes katekizmusa.

Szent Katalin feljegyzéseinek alapja a véletlenben való hit megcáfolása, mert ez valójában nem jelent mást, mint Isten kormányzásának és gondviselésének tagadása. Isten ezeket adta tudtára Katalinnak:

1. Minden dolog TŐLEM veszi kezdetét és az ÉN gondviselésem nélkül egyetlen fáról sem esik le egyetlen levél sem. Amit ÉN küldök önnek és megengedek, hogy megtörténjen, az mind az ön megszentelődésére történik, hogy ön elérje azt a boldogságot és célt, amiért ÉN önt megteremtettem. Az ÉN hatalmam nem csökken, mert nem csökkenthető, és Én képes vagyok, akarok és tudok annak segíteni, aki hagyja, hogy segítsek neki.…
És Katalin ily módon megértette és örökre eszébe véste Isten e szavait: Minden, amit Én teszek, a gondviselésemből fakad, és egyes egyedül azért, hogy az emberek elérhessék az örök üdvösséget. Ezért kell mindazt tisztelni, ami történik, és ezért nem szabad megbotránkozni az ÉN műveimen, akár saját magával, akár felebarátaival történnek ezek, hanem mindent igaz türelemmel kell elviselni. Gondviselésemet, mondta az Úr, egyetlen teremtménytől sem vonom meg, mert minden dolog gondviselésemben gyökeredzik.

De azt tudnod kell, hogy senki nem tud kezeimből kimenekülni, mert Én az ÉN VAGYOK, ti azonban nem magatokból vagytok, hanem csak ÉN teremtettelek benneteket. ÉN vagyok minden dolog teremtője, ami létezik, kivéve a bűnt, ami nincs, vagyis nem Tőlem lett teremtve. De mivel a bűn nem Bennem van, azért szeretni való sem lehet. És a teremtmény mégis megsért azzal, hogy azt szereti, amit nem kellene szeretnie, vagyis a bűnt, engem viszont gyűlöl, akit pedig szeretnie kellene, és akinek el van kötelezve, mert ÉN vagyok a legfőbb jó, és ÉN ebben a szerelmi hévben ajándékoztam neki a létet. De Tőlem nem szabadulhatnak meg, mert bűneik miatt vagy az igazságosságom, vagy az irgalmam érvényesül rajtuk.

Miután minden dolgot jól és tökéletesen megalkottam, saját képemre és hasonlatosságomra megteremtettem az értelmes lényt, és az édenkertbe helyeztem; csakhogy Ádám bűne miatt tüskék nőttek oda, ahol korábban illatozó virágok ártatlanságban és nagy bájban nőttek. Minden alá volt vetve az embernek, de vétkük és engedetlenségük megtörténte után az összes teremtmény fellázadt ellene: minek következtében világ és ember, mindkettő elvadult. Gondviselésemben ekkor elküldtem az emberré lett Igét a világba, melyet Általa megszabadítottam a vadságtól, melyből eltávolítottam az ősbűn tüskéjét és olyan kertet teremtettem belőle, ami a Megfeszített vérével van átitatva. Beleültettem a Szentlélek hét ajándékát és megtisztítottam a halálos bűntől. Mindez egyszülött Fiam halálára tekintettel történt, nem pedig az előtt. ….

Igazságom által általában és különös módon is, mind arra vagytok hivatva, amit Krisztus vágytól elepedve a templomban kiáltott felétek: „Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: »Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék” (Jn 7,37), mert „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4,14) Jézus nem azt mondta: „Aki szomjazik, menjen az Atyához és igyék”, hanem ezt: „Az jöjjön Hozzám”. Miért? Azért mert Bennem, az Atyában, nem talál szenvedést, de Fiamban igen. Mert ti, ameddig ezen halandó élet zarándokai és vándorai vagytok, soha nem lehettek teljesen mentesek a szenvedések alól, mert a föld a bűnök miatt tüskéket eresztett.

Tehát Fiamhoz igazodjatok, Hozzá, aki érettetek híddá tette magát, úgy hogy se tüskék, se kellemetlen szelek, se kegy, se kedvezőtlen körülmény vagy más szenvedés, amit el kell viselnetek, ne csábítson arra benneteket, hogy a tekinteteteket visszafordítsátok; Sokkal inkább ki kell tartanotok, amíg ENGEM meg nem találtok, aki élő vizet adok nektek, amit jóságos Igém, egyszülött Fiam közvetítésével nyújtok át nektek. De miért mondta Fiam: „Én vagyok az élő víz forrása?” Azért, mert Ő a kút, ami ENGEM magában foglal, mikor az isteni természetet az emberivel magában egyesítette. Ezért mondta Ő: „Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6)

Szeretet nélkül a lélek nem tud élni, mindig szeretni akar valamit, hiszen a szeretet anyagából áll, mert ÉN szeretetből teremtettem. … Ezért ne csodálkozzál, hogy a földből csak kielégítetlenül lehet táplálkozni, mert az soha nem lesz képes jóllakatni az embereket. Telhetetlenek ők, maguk számára elviselhetetlenek és ennek megfelelően állandóan nyugtalanok, mert vágyaik és akaratuk olyasvalamire irányul, ami szükségszerűen kielégítetlenül hagyja őket. Annak oka, hogy nem találnak kielégülést, ez: Véges után vágyakoznak, holott lényük alapján végtelenek. Mivel az ember minden teremtett dolog fölé rendeltetett és nem fordítva, csak olyan valamiben találhat kielégülést és nyugalmat, ami nagyobb, mint ő maga. De annál nagyobb, mint ő, csak ÉN, az örök Isten vagyok, és egyedül ÉN tudom őt kielégíteni.

A teremtett dolgok az értelemmel felruházott teremtmények szolgálatára és kielégítésére lettek megalkotva; A lelkes lényt, azaz az embert pedig nem saját maga miatt teremtettem, hanem ellenkezőleg, a MAGAM számára, hogy teljes szívéből és érzelméből NEKEM szolgáljon. … Mert akár akarja a világ, akár nem, ENGEM dicsőít meg. Bár ezt nem azon a módon teszi, ahogy tennie kellene, nevezetesen, hogy ENGEM mindenekfelett szeret, de azért ÉN nevem dicséretét és magasztalását mégis a teremtményekből nyerem: Irgalmasságomat és szeretetem túláradó bőségét bennük ragyogtatom fel, haladékot adok nekik, és nem parancsolom meg a földnek, hogy bűneik miatt elnyelje őket.
Igen, várok rájuk, és utasítom a földet, hogy eközben gyümölcsöt adjon nekik, a napot, hogy melegben, fényben és forróságban részesítse őket, az eget, hogy mozogjon; és minden érettük alkotott dologban irgalmasságomat és szeretetemet nyilvánítom ki nekik, és bűneik miatt nem vonom el ezeket tőlük. Úgy a bűnösnek, mint az igaznak kiosztom ezeket, és a bűnösnek gyakorta bőségesebben, mint az igaznak, mivel az igaztól, aki képes ezt elviselni, megvonom a föld javait, hogy a mennyei javakból nagyobb mértékben részesíthessem őt. Így ragyog felettük az ÉN irgalmasságom és szeretetem.

Olykor szolgáim az üldözések által – melyeket alázatos és soha el nem lankadó imában NEKEM felajánlanak – szereznek nevemnek dicsőséget és magasztalást. Úgy hogy a gonoszok, akár akarják, akár nem, az ÉN dicsőségemre cselekszenek, még akkor is, ha az a szándékuk, hogy csúfságot kövessenek el ELLENEM.
Ezek a gonoszok azért élnek a földön, hogy szolgáim erényeit növeljék, miként a pokolban a démonok is az ÉN ítéletvégrehajtóim és hajcsárjaim, mikor az elkárhozottakkal igazságosságom szerint bánnak; a még idelent vándorló és zarándokló teremtményeimet pedig, akik arra vannak teremtve, hogy ENGEM, céljukat elérjék, szorongassák.

A gonoszt igyekszem visszavezetni a kegyelem állapotába, a tökéletlenről gondoskodom, hogy tökéletességre irányítsam, és a tökéletesről, hogy tökéletességét növeljem, és jó és hasznos közvetítőt csináljak belőle a harcban alul maradt felebarátja és ÉN köztem. Mert szolgáimon keresztül akarom irgalmasságomat a világnak kimutatni, és az ő szenvedésük által akarom jegyesemet megújítani. Krisztus, egyszülött Fiam, a megfeszített követésében teszik magukat közvetítővé imájuk, szavuk és jó, szent, példás életük által.

Ugyanakkora szeretetet követelek tőletek, mint amekkorát ÉN adok nektek. Ez ugyan lehetetlen, mert ÉN már viszontszeretet nélkül szerettelek benneteket. Emiatt azzal a szeretettel, amit VELEM szemben nektek tanúsítanotok kell, ti tartoztok NEKEM, és nem ingyen adjátok; ez a ti kötelességetek, miközben az ÉN irántatok való szeretetem kegyelmi ajándék, amivel ÉN nem tatozom nektek. De ti azt a szeretetet, amit ÉN tőletek követelek, sohasem adhatjátok ajándékba, ezért adtam mellétek felebarátokat, hogy neki adjátok azt, amit NEKEM nem tudtok adni, a fenntartás nélküli, ingyenes és önzetlen szeretetet, és Én arra, amit a felebarátnak tesztek, úgy akarok tekinteni, mintha NEKEM tennétek.

A ti egész hitetek az engedelmességen alapszik, mert csak engedelmeskedve bizonyultok hűnek. Az ÉN igazságom adta számotokra a törvény parancsait, és ezek közül a legfontosabb: ENGEM mindenekfelett szeretni, és a felebarátot, mint tenmagadat. A többi annyira szorosan kötődik e két parancshoz, hogy senki nem tudja betartani e kettőt anélkül, hogy az összeset be ne tartaná, illetve, hogy az összeset semmibe ne vegye valaki, ha ezt a kettőt semmibe veszi. Aki e kettőt betartja, az összes többit betartja; az ilyen Hozzám és a felebarátjához is hű, szeret ENGEM és teremtményeimet, és ezért engedelmes; MIATTAM veti alá magát a törvény parancsainak és a teremtményeknek, és alázattal és türelemmel visel el minden terhet és az emberek rágalmazásait. Ez az engedelmesség olyan páratlan értékű, hogy mindenkinek megszerzi a kegyelmet, csakúgy, ahogy az engedetlenség mindenki számára a halált vonja maga után.

IGÉM az eget az engedelmesség kulcsával nyitotta meg, amit utána helytartójának adott át; ő pedig minden olyan embernek a kezébe helyezi, aki a szent keresztség fogadásánál ellene mond a Sátánnak, a világnak, és a világ minden pompájának és szórakozásának. Engedelmességi ígéretére által kapja meg az engedelmesség kulcsát, úgy hogy ezt mindenki a saját maga számára birtokolja, és mégis, mindig az IGE kulcsa marad. És az az ember, aki nem a hit világosságával és kezében szeretettel megy oda, hogy ezzel a kulccsal a menny kapuját kinyissa, soha nem fog tudni oda belépni, teljesen függetlenül attól, hogy az IGE nyitotta ki vagy sem. ÉN ugyan nélkületek teremtettelek meg benneteket, ti nem kértetek ENGEM erre, mert ÉN már azelőtt szerettelek benneteket, hogy lettetek volna, de megmenteni nem foglak benneteket nélkületek.
Ezért fontos, hogy a kulcsot a kezetekben tartsátok és előre haladjatok, és ne maradjatok egy helyben: haladjatok előre az úton az ÉN igazságom irányítása szerint. Ami azt jelenti, hogy ne forduljatok a véges dolgok felé, mint azok az oktalanok, akik az öregember után futnak, ősapájuk után, és azt teszik, amit ő tett: Az engedelmesség kulcsát a tisztátalanság piszkába dobta, a gőg kalapácsával összetörte, és az önzésben elrozsdásodni hagyta. …. Nem, mert akkor megjelent az IGE, az ÉN egyszülött FIAM, vette a kulcsot, megtisztította az isteni szeretet tüzében, kihúzta a piszokból és vérével megmosta, kiegyenesítette az igazságosság vésőjével, mialatt TESTE üllőjén a ti gonoszságotokat helyrekalapálta. Az engedelmesség kulcsát Ő újra rendbe hozta, mégpedig annyira tökéletesen, hogy az ember bármennyire is elrontja a saját kulcsát szabad akaratával, azt szabad akaratának egy újabb aktusával az ÉN kegyelmem és ugyanazon eszközök segítségével ismételten helyreállíthatja.
Min lehet felismerni az élő hitet? Az állhatatosságon. De az ima a fegyver, amivel a lélek minden ellenfelét magától távol tarthatja, amennyiben magát a szeretet kezével és akarata döntésének karjával átöleli, és vele magát a szent hit fényében védelmezi.

Minden jó és minden igazságtalanság a felebaráttal kapcsolatban történik. Aki VELEM szemben szeretet nélkül marad, az felebarátjának és saját magának, mint a legközelebbi embernek, árt. Általában arra vagytok kötelezve, hogy felebarátotokat úgy szeressétek, mint magatokat. Lelkileg imával szeretve, szavakkal pedig tanácsolva kell neki segítsetek. Szükséglete szerint lelkiekben és evilági dolgokban is kell támogatnotok őt, legalább szándékotok szerint, ha másképp nem megy.
Ugyanígy minden igazságtalanság is a felebaráttal kapcsolatban történik, mert aki ENGEM nem szeret, annak felebarátja iránt sincs szeretete. És minden bajt arra lehet visszavezetni, hogy a lélekből hiányzik az IRÁNTAM és a felebarát iránti szeretet. Aki nem tesz jót, az már ezzel helytelenséget követ el. És ez az igazságtalanság ki ellen irányul és kin nyilvánul meg? Mindenekelőtt magán az emberen, és aztán a felebaráton: de nem ELLENEM, mert NEKEM senki és semmi sem árthat, azon kívül, hogy ÉN azt, amit valaki a felebarátjával szemben követ el, úgy tekintem, mintha VELEM szemben követte volna el.

Az ember saját magának árt a bűneivel, melyek elrabolják tőle a kegyelmet, és ennél rosszabb nem történhet vele. Másodszor a felebarátjának árt, amikor megtagadja tőle a köteles jóindulatot és szeretetet, melyek segítségével őt imával és szent vággyal, amit NEKEM az ő számára felajánl, támogatnia kellene. Ha ezt elmulasztja, árt a felebarátnak, mert nem csak a köteles jót vonja meg tőle, de folyamatosan rosszat és kárt okoz neki. Miként? Azáltal, hogy a bűn, mely a tettben és a lélekben történik, szellemileg már megtörtént, amikor az ember magában a bűn iránt kedvet és a jó iránt undort érez, vagyis saját érzéki önzésében élvezetet talál. Ez rabolja el tőle az IRÁNTAM és a felebarát iránti köteles szeretetet. És ez a felebaráttal szemben többféle módon elkövetett mulasztás egyre több jogtalanságot szül a bűnbe esett ember elfajzott érzékiségének tetszése szerint.

Sokfajta képesség és kegyelem létezik, mind szellemi, mind testi vonatkozásban. A testi vonatkozást az emberi élethez szükséges dolgokkal kapcsolatban mondom; ezeket nagyon különböző módon osztottam ki és nem mindenkinek adtam meg ugyanazt; mindezt azért, hogy kényszerítve legyetek egymás iránt szeretetet tanúsítani. Megtehettem volna, hogy minden embert mindazzal együtt teremtem meg, amire lelkének és testének szüksége van, de ÉN azt akartam, hogy mindenki rá legyen szorulva a másikra, és mindenki a TŐLEM kapott kegyelmeket és ajándékokat úgy kezelje, mint az ÉN szolgám.
Az ember akár akarja, akár nem, nem tudja magát – hacsak nem erőszakkal – a szeretet műveiből kivonni. Persze az is igaz: ha ezeket nem az IRÁNTAM való szeretetből teszi és osztja szét, akkor ezeknek nincs természetfeletti értékük. Azért helyeztem az embereket intézőimként különböző helyzetekbe és rangokba, hogy az egymás iránti szeretetüket kiélhessék; ez azt is bebizonyítja, hogy az ÉN házamban sok lakás van, de hogy ÉN nem akarok mást, mint szeretetet. Mert az IRÁNTAM való szeretet a felebarát iránti szeretetet is felöleli, és benne teljesedik ki a törvény. Aki rangjának és helyzetének megfelelő jó tetteket hajt végre, az úgy teszi ezeket, ha ebben a szeretetben szorosan megmarad. ….

[A megátalkodott bűnösöknél] nem az ÉN irgalmasságom mondott csődöt, se nem az az ember, aki irgalomért esedezett a hálátlanért, hanem egyes egyedül a megátalkodott saját nyomorultsága és szívének keménysége. Értelmes akaratuk szabadságával szívüket gyémántkeménységű kővel torlaszolták el, amit, hacsak a Vér hatása alatt nem reped meg, semmilyen módon nem lehet eltávolítani. Mégis, szíve keménysége ellenére még az ilyen ember is, ameddig ideje van rá, használni tudja szabad értelmét és kérlelheti FIAM Vérét, hogy azt tegye kemény szívére. Ettől az felpattan, és részesülni fog az érette megfizetett vér gyümölcsében.
Ha az ilyen lélek ekkor megragadja a világosságot, hogy bűneit felismerje és megbánja, mégpedig nem a pokol büntetéseitől való félelméből, hanem mert ENGEM, a leghatalmasabb és örök Jót megbántotta, akkor még mindig könyörületben részesülhet. Ha azonban a halál pillanata elmúlt a világosság sugara nélkül, csak a lelkiismeret gyötrelmével, FIAM vérében való remény nélkül, pusztán csak önsajnálatban, mikor jobban bánkódik saját pusztulásán, mint az ELLENEM elkövetett jogtalanság miatt, akkor a lélek örök kárhozatra jut.
És ekkor az ilyen lélek keményen vádolni fogja igazságosságomat: elsősorban az utolsó pillanatban hozott téves döntését fájlalja, miszerint saját nyomorultságát nagyobbra tartotta, mint az ÉN könyörületemet. Ez az a bűn, ami se itt, se ott nem nyer bocsánatot, mert a lélek tudatosan lekicsinyelte az ÉN irgalmasságomat. Ez a bűn súlyosabban esik latba NÁLAM, mint az összes többi. Ezért keltett BENNEM Júdás kétségbeesése sokkal nagyobb visszatetszést és FIAM számára ezért jelentett nagyobb terhet, mint az árulása.
A kétségbeesés bűnét nem a saját gyengesége miatt követi el valaki, hiszen ebben semmiféle élvezetet nem talál, csupán elviselhetetlen kínt. A kétségbeesésben az ÉN könyörületemet veti meg az ember, miközben saját bűnét sokkal többre értékeli, mint az ÉN irgalmasságomat és jóságomat. Aki ebbe a bűnbe esik, az nem az ELLENEM elkövetett sértést bánja annyira, amennyire kellene; bár sajnálja saját végzetét, de azt nem, amit ELLENEM elkövetett, és ezért lesz a kárhozat az örök sorsa. Ha az ELLENEM elkövetett sértés fájna neki, azt bánta volna meg, ha reménykedett volna irgalmasságomban, akkor megkapta volna ezt, mert az ÉN irgalmasságom összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint mind az összes többi bűn, amit egy teremtmény valaha is elkövethet.

Az elkárhozottak ezért éreznek olyan nagy gyűlöletet, hogy a jót se akarni, se vágyni nem tudják, csak szakadatlanul káromolnak ENGEM. Azért nem tudnak vágyni a jóra, mert az emberi élet végén az ember szabad akarata is örökre lerögzül, és ezért azok, akiknek már nincs több idejük, érdemet sem tudnak már szerezni. Ha életüket gyűlölettel, a halálos bűn terhével fejezik be, akkor az isteni igazságosság értelmében lelkük örökre a gyűlölet béklyójával marad összekötve.
Ugyanígy marad az igaz lélek, aki életét szerető vágyakozással fejezi be, a szeretetben rögzülve; ő sem tud többé érdemet szerezni, mivel az ő ideje is lejárt, de örökre megmarad abban a szeretetben, amivel HOZZÁM jött, és amit ÉN neki szántam. Örökre UTÁNAM vágyakozik és ENGEM szeret, ezért az ő vágyakozása nem meddő, hanem amikor éhezik, ki lesz elégítve, és kielégítve mégis tovább éhezik, de a teltség panasza és az éhség minden kínja sem vesz erőt rajta.

Igazságosságom a Sátánt ítéletvégrehajtónak rendelte, a földön azonban arra, hogy teremtményeimet megkísértse és szorongassa; nem azért, hogy elbukjanak, hanem azért, hogy győzzenek, és TŐLEM megkapják a győztesek koszorúját. Senkinek nem kell a harctól és az ördög kísértésétől félnie, mert ÉN megerősítem és megadom neki azon akarat erejét, mely FIAM vérében lett megacélozva. Se a démonok, se a teremtmények nem képesek akaratotokat megtörni, mert az a tiétek, és ÉN szabad ítélőképességként adtam nektek.